A Bladerunnaz őszi bulidömpingje -szerintem bátran kijelenthető-, hogy minden eddigit felülmúlni látszik. Kezdve a szeptember végi Virus Recordings bulival, az egy hónapra rá következő Teddy Killerz-es, Delta Heavy-es estét, de érdemes még szót ejteni az utolsó szabadtéri Barba Negra-s mulatozásról, vagy éppen Tantrum Desire-ről. És akkor még nem beszéltünk a most pénteki Blackout Nightról, ami már önmagában hatalmas darálást sejtet, de maradjunk most a legutóbbi bulinál, melynek külföldi vendégei Etherwood, 1991 és Changing Faces voltak.
A pesti péntek estének, egy fiatal számára legalábbis íratlan szabály, bulival kell telnie. Ez kicsit rám is vonatkozik, úgy meg főleg, hogy majd’ egy hónapja készültem a szóban forgó bulira. Nem véletlen, hisz a BLZ több szempontból is kitett magáért. Egyrészt, mert egy estére tudta elhívni a 3 úriembert, akiket a szcéna fontos elemeiként jegyeznek. Mindezt ősz végén, amikor például Etherwood selymes dallamai a legjobban hathatnak egy erdős/városi séta vagy akár egy föld alatti alatti bólogatás alkalmával. És bár külsőség, de szerintem az egyik legkellemesebb plakátot sikerült összehozniuk a bulira.
Egy szó mint száz, minden adott volt egy jó estéhez. Kivéve engem és a kialvatlanságomat.
A nap folyamán egyedül a tudat, hogy az este végre mozoghatok egy jót, illetve 3 pohár kávé tartotta bennem az életerőt. Mindhiába, ugyanis melóból haza érkezve magával ragadott az ágy ki sem engedett egészen 11-ig. Azután kicsit kötelességtudatom által vezérelve minden erőmet összegyűjtve félkómásan, de eltaláltam a Deákra, ahol velem ellentétben mindenki tele volt energiával.
Nem tudom, mennyire tekinthető rossz szokásnak, de mint mindig, úgy most is lemaradtam a warmupról, amit Raise Spirit szolgáltatott, aki márcsak azért is volt tökéletes választás, mert ő maga is liquid-et játszik, szóval remek fel- és átvezetés lehetett Etherwood előtt.
Előzetesen azt vártam, hogy fejest ugorva az Akváriumba sodródhatok majd a dallamokkal. Ehelyett akkora hasast ugrottam, hogy szinte végig émelyegtem a szettet. Ami talán a legjobban megmaradt, az a Daughter – Youth remixe, mert nagyon meglepett vele. Legújabb albumáról is kaptunk kóstolót, megszólalt az elmaradhatatlan Begin By Letting Go és sok más korábbi nóta is, amit két éve játszott úgyszintén az Akvában. Az pedig, hogy a pultváltás előtt még lejött pacsizni a közönséggel, csak még szimpatikusabbá tette őt.
Ismét a szervezőket dícséri, hogy a nyugodtabb hangulatot nem hagyták ellaposodni, ezért berakták 1991-et, hogy felpörgesse a már félálomban levőket. Sajnos még ez sem hatott rám. Színrelépésekor már kezdett tönkremenni a belső Shazamom, így csak néhány track maradt meg, például a Soul Shake, The Epiphany, Nine Clouds, stb.
Kicsit érdekes volt, amikor a szemtelenül fiatal Changing Faces lépett a pult mögé, aki mint később kiderült betegen pörgette a lejátszókat fél négytől. A végéig már sajnos nem bírtam maradni, így a távozás mellett döntöttem.
Tanulság: jobban rákészülni egy későesti bulira, nemcsak a Spotifyon.
