Indie Is Not Dead

A második napon kezd úrrá lenni az óraátállítás – 10-kor kelsz és éjjel 2-kor fekszel -nyomorúságos terhe. Zúg a fejed, be van dagadva a szemed,  és laptopod közelébe sem akarsz menni. Két kávé és tíz perces tusolás nézzük mi és hogy volt. Alapvetően a Nagyszínpad közelében tartózkodtunk és briteket nézegettünk.

 

Franz Ferdinand majd húsz éves zenekar, aki többedjére jár hazánkban. Énekese Alex Kapranos aki végig fekete öltönyben tolta a produkciót, úgy néz ki mint Madds Mikkelsen színész unokatesója, de legalábbis mint egy dán háziorvos. A  indie, art-rock formáció tavaly jelentette meg legutolsó stúdió albumát, de nem azt jöttek promotálni. Az Always Ascending-ről mindössze két számot játszottak, pedig van rajta több seggrázós tétel is. Egyfajta best of-ot hoztak magukkal. Akkora volt a tömeg, hogy ha feltételezzük, hogy az esti headlinereken exponenciálisan nő a közönség száma, akkor leszünk annyian, mint Ed Sheeran-en – gondoltam.  A közönség nagyon vevő volt az indie életművük áttekintésére. Mint a kétezres években, amikor mindenki táncolt, belementünk egy klasszik guggoltatásba, együtt énekeltünk Alex-szal, és tömör felkonfajit is díjaztuk. Akkor még nem tudtam, hogy ezt műsort nem lesz könnyű aznap este megugrani.  10/10

https://www.instagram.com/p/B06MurKBbEw/

 

Ezután következett a The Verve korábbi frontembere. A Liam Gallaghar-i fellépő ruhában –  ádámcsutkáig felhúzott széldzseki, napszemüveg, rezzenéstelen arc – gitározó  Richard Ashcroft csak akkor tudta volna magát még észrevehetetlenebbé tenni magát, ha szakállat ragaszt és egy sombrerot húz fejébe. Nem adta el magát. Unatkoztam sokszor és kezdtem az eget fotózni. A közönséggel a kapcsolat úgy hiányzott neki, mint üveges tótnak a hanyatt esést. Maroknyi rajongók maradtak Franziék után, a nagyszínpad előtti gumiszőnyegen kábé csak annyian állták azon, hogy a szél ne tudjon alákapni. Számai felét korábbi ismert dalai adták – zárásként Verve nótákkal köztük a Bitter Sweet Sympony-val-, míg másik felét szólókarrierje. Nemcsak múltjából akar élni – mert 4-5 évente készít új albumokat, és születtek értékelhető számai- , de ha szívünkre tesszük a kezünket, akkor  a The Verve korszak jogosítja fel a nagyszínpadra. 10/6

https://www.instagram.com/p/B06ZV_yBYxc/

The 1975 volt az este fő fellépője. A négy tagú manchester-i indie, szinti pop együttes, névválasztásának, a frontember Matthew Healy diákkori élménye adja, amikor egy haverjától kapott egy naplót vagy zenei könyvet aminek a hátuljában a The 1975 volt firkálva és ez tetszett meg neki nagyon. A tagok a többsége 90-ben született, debutáló albumuk hét évvel ezelőtt jelent meg. A Spotify-n 50 milliós hallgatottság feletti számaik vannak. Matty tegnap mintha a Placebo Brian Molko-jától kölcsönzött volna arcberendezést, piros bő nadrágot hozzáillő selyeminget, valamint kötött sapkát. Haját mintha Mika fodrászával készítetné, sokszor bele is túrt, hogy olyan szexin, csibészes maradjon. A dobos Dead Kennedys (?) pólóban, simogatta a szerkót.

Először úgy éreztem magam, mintha ez egy vicc lenne, aztán másodjára is. Olyan fiú bandák, b kategóriás prüntyögésre hasonlított a ’90-es évekből. Egy számát se tudnám kiemelni igazán. A közönség, egyfajta jobb híján ismerkedési estet tartott. Egy „jó” Alt-J koncertre hasonlítot, ami az érdeklődést illette. A nézelődők dumálgattak, söröztek, elismerően dicsérték egymás pikachus sapkáját, dinós kezeslábasát. Nem lézengtünk, de nem tapostuk egymás lábát sem. Aztán a koncert felétől valahogy átragadtak a kellemes dallamok és lassú ringatózásba kezdtek az emberek, egyre jobb lett a hangulat a Sound című számukkal egyértelmű össznépi tapsikálást és táncikálást tudtak összehozni. Matty abszolút nagyszínpadra való figura, képes megmozgatni az embereket. Nem szerettem beléjük, de ha jönnének még egyszer nem kerülném el őket. 10/9

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/67888242_10158873895293975_3243745411462070272_o.jpg?_nc_cat=108&_nc_oc=AQms8rFD_o8aghf7Mh5M3GvtZCCaQT1E_WtZpFMYynb-E1iGTVmJ1G8pBo-IKrxwRYY&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=a5f30dbea235be94ae9929d8740df78c&oe=5DD6B20C

fotó: sziget fb

Három éve járt a Szigeten a Chvrches, akkor több bekezdésen keresztül kiveséztem az énekesnő Lauren Mayberry hangját és ruháját. Igazából a helyzet az, hogy nem sokat változott nekem a produkció. Ezt az egész szintipopos, C.C. Catch-s korszakot elsőként hozták vissza. Írtak jó pár olyan számot amit fel lehet ismerni, azonosítja őket. Az A38 meg is telt rendesen, aki kívülről ismerte a szöveget élvezettel énekelte. Valahogy a kislány mégsem vált szerethetővé. Egy kényszeredett mosolyt elkaptam amikor ruhája elkezdett lecsúszni róla és hátra rohant segítségért. De annyira karót nyelt. Vagy magát veszi komolyan, vagy az előadást akarja tudatosan végigcsinálni és két helyre nem tud figyelni: dalra és a hallgatóságra. Egy teljes koncertet végigállni azért rajongónak kell lenni, mert hat-hét szám után igen egysíkú az együttes. 10/7

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/67955445_10158873893463975_3586056482501689344_o.jpg?_nc_cat=109&_nc_oc=AQne6IyzvFk079ZDEoxMn4xEkI4ZLrui3rcW9eBplV3dYyx05TjTeCnDdDqtl-KRmu0&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=e6165c3b6ceb7d4ec5203eac3560537a&oe=5DE8FCDD

sziget fb