A délutáni érkezésünknél látni lehetett, hogy a hőség egyre jobban megviseli a fesztiválozókat, tikkadt fiatalok dőltek jobbról-balra. A délutáni idősávban is jóval kevesebben voltak mint az első napokban. Mivel Macklemore lépett fel, borítékolható volt, hogy a naplementekor újra magyar családok lepik el a nagyrétet.
Az A38-on kezdtünk az egyiptomi származású belga Tamino-val. Nem ő az az első egyiptomi-belga a nemzetközi zenei szcénában, Natascha Atlas a Transglobal Underground-dal a Sziget rendszeres visszatérője volt évekkel ezelőtt. A mindössze 23 éves fiú, a fesztblog kívánságépébe is benne volt. A romantikus akusztik rockot dalokat játszó, még férfi szemmel is kimondható, jóképű félszeg fiúnak valami mesés hangja van. Tamino Amir, fekete áttetsző hosszú ujjú polóban, fekete len gatyában és mezítláb, gitárral énekelt. Zenészei egy dobos és egy billentyűs voltak. Szerepet ők csak az egy órás produkció felében kaptak, mert a számok többsége egyszerűen gitárral is előadható. Tamino hangja, hangképzése utal arab származására. Amit olyan könnyedén tesz, ritkán hallani ilyet. Hogyha csak a kivetítőt nézi az ember azt hiszi playback, mert ilyen zárt szájjal, szinte motyogásnak tűnő előadással nem jöhetnek ki ilyen hajlítások egy ember torkán. Magas és mély hangok között olyan könnyedén szánkázik, aminek biztosan kell, hogy legyen genetikai öröksége. Mély bariton hangja, a Blathazar frontemberére, a szintén belga Maarten Devoldere hasonlít. Mivel Tamino, dalainak többége lassú, kicsit elszállósak, éteri hangja, egyházi énekre hasonlít. Nem egy számnál amikor videóztam, láttam, hogy karom szőrzete a sátor forróságában, egyszer csak önálló életre kell. Habibi című legsikeresebb számánál – amiért valljuk a többség jött – a levegő is megfagyott, de a kicsit rutintalan előadó, belesült saját szövegébe, aztán szabadkozott, próbálta folytatni, de hangja csúszkált össze-vissza, még hamis is lett, és nem tudta kiénekelni rendesen az utolsó verzét. Meghajolás nélkül, lerohant a színpadról. A színpadot még szoknia kell. De hát még olyan fiatal, hogy van rá ideje! (Az A38 délután idősávja eddig nem volt kabala a fellépőknek. Tegnapelőtt Grace Carter hangja ment el, most meg Tamino rontotta el csúnyán énekét). 10/8
https://www.instagram.com/p/B0_Oiw4B-zb/
A szombat egyik fő fellépője, a magyarokat korábban Sound-on, 2014 óta Szigeten harmadjára megmozgató Macklemore volt. Két éve szakított Ryan Lewis-zal, de még így is setlistjének felét közös Grammy-díjas idők adták. Ben Haggerty az üres pofázás nagymestere, bár most negyed annyit sem beszélt, mint első Hajógyári fellépésénél, de így is kaptunk, 22 Budapest-et, és két-három perces monológokat. Tényleg örült a közönségnek a pali mert Európában hasonló nívójú fesztiválon vagy ekkora létszámú közönség előtt nem lépett fel idén. Családok számára ez olyan közös program: szereti a gyerek, a nejem, én meg elmegyek és mindenki boldog – gondolja a férj. Az estet egy Conchita Wurst hasonmás nyitotta énekével, egy kackiás ragasztott bajszú úr vagy hölgy személyében, ami itt poén akart lenni. Aztán Ben felemelt egy piros melltartót a színpad széléről és megkérdezte, hogy már az első számnál ki dobta be. Ez olyan Disney Family csatorna sóhajtozásra okot adó, esetlen, kínos vicce, de fiatalabbak még nevettek rajta. Gyakorta átöltözött, próbált olyan ruhákat felvenni amit részeg hollandok viselnek napközben a Szigeten. Szőke, hosszú paróka, csillogósruha és palást.
Macklemore repertoárja már annyira széles, hogy szinte minden számát szétjátszották a rádiók. Fülbemászó slágerei vannak és ezen a szinten, hozza azt a popularitást, ami elmondása szerint 75 ezer embert szólított meg a nagyréten. Grandmaster Caz-zel felvett Downtown című számát én is bírom, összetett, ritmusos, régi idők hip-hop rappes korszakát idézi. Biztos, hogy jönni fog még, mert közönségcsalogató és a napi jegyeket jól adja el.
10/7
https://www.instagram.com/p/B0_ncxXBtiO/
Hogy hogyan kerül grafikusok hobbizenekara Nagyszínpadra, tized annyi havi Spotify hallgatottsággal, mint Macklemore? Úgy hogy apránként kiderült nemcsak a marketinghez és a vizualitáshoz van tehetségük, hanem a zenéléshez is. A negyvenes évek végén járó cincinnati banda szomorú rockot játszik, elgondolkodtató szövegekkel, instrumentális, alt-rockkal. Így borítékolható volt, hogy nem fogjuk egymást taposni a nagyszínpad előtt The National-n. Könnyedén lehetett a gumiszőnyeg első harmadába besétálni. Matt Beringer frontember ezt meg persze nagyjából tudta és bölcsész lelkű, emocionális közönséggel maximálisan tartotta a kapcsolatot, kiszolgálta simogató-pacsizó élményekkel. Már-már olyan jó fej volt mint Dave Grohl szokott. Aláírt emlékkönyvet, lufit vett el, egy biztonságival egy konkrét személynek adta át az ütős dobverőjét, beugrott a közönség közé, de a koncert vége felé egyszerűen besétált közénk és ott énekelt. Többet volt a fotós árokban, mint a színpadon. Road-ok még ennyit nem csévélték a mikrofon kábelét headliner koncerten az biztos. A koncert első harmadában álmosító számokat játszottak, de mint karrierjük az elmúlt húsz évben úgy ívelt felfelé a hangulat. Két dobszerkó, a Dessner testvérek gitárjátéka, egy billentyűs, egy fúvós, egy vokalista, pár elektronikus kütyü, komoly hangzást hozott létre. A zenekar hangzásvilága teljesen egyedi, nem lehet nagyon senkihez sem hasonlítani. Nincsenek óriási slágereik, inkább van egy-két szám amit nagyon lehet szeretni. Igaz rájuk, hogy élőben az legjobbak, akkor mutatják meg mit is tudnak igazán. Kicsit a régi Szigetet idézte, amikor rock zene szólt naplemente után a nagyszínpadról, lassan ehhez újra hozzászokhatunk.10/9
https://www.instagram.com/p/B0_yBS9BLj8/
címlap: sziget fb