Az idén nyáron a Strand Fesztivál keretein belül Magyarországon is fellépő kanadai zenekar, a Sum 41 a 2020-as év elején az Order in decline címet viselő nagylemezükkel világkörüli turnéra indult: Japán után egy tizenhat állomásból álló európai körút következett, ennek nagyjából a felénél, Offenbach-ban sikerült elcsípni a bandát.
Elöljáróban még annyit, hogy a tavaly nyáron megjelent lemezüket, „az év legjobb rock albuma” kategóriában jelölték az egyik legnevesebb kanadai díjra, a Juno award-ra.
https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.15752-9/84397508_121024549244172_3062853629611343872_n.jpg?_nc_cat=108&_nc_ohc=MaWkgpPYI4sAX_uwpou&_nc_ht=scontent-frt3-1.xx&oh=7cf9c5806235f6b21baef16e014eba00&oe=5EC92369
Személy szerint a hatodik Sum 41 koncertemre készültem, legutóbb 2019-ben, a Budapest Park színpadján láttam a bandát, akkor bizony nagyon magasra lett téve az a bizonyos mérce, kíváncsian vártam, hogy mennyire sikerül megugrani.
Azt már jó előre tudni lehetett, hogy a koncert teltházas lesz, elővételben minden jegy elkelt. A hivatalos kezdési időpont 20:45 volt, amit szinte percre pontosan tartott is a banda. Nyilvánvaló volt, hogy a show gerincét, az új albumon található slágerek mellett, az örökzöld klasszikusok fogják adni, de semmiképpen sem lehetett úgy beállítani, hogy ez egy nosztalgia koncert lesz. Kezdésnek, az új lemez nyitó számát, a Turning away-t választották a srácok, ami egyébként a frontember, Deryck Whibley egyik személyes kedvence. Véleményem szerint, rettentően jót tett a zenekarnak, hogy Dave visszatérésével, öt fősre duzzadt a banda, így Deryck sok esetben gitár nélkül, az egyik legjobb frontember megtestesítője. Sokat nem vártak, szinte azonnal az arcunkba kaptuk a The hell song, Motivation, Over my head triót. Mondanom sem kell, hogy a küzdőtéren, ahol egy gombos tűt sem lehetett leejteni, elszabadult a pokol. Remekül kombinálták a régebbi és új szerzeményeket, tökéletes volt az átfedés a lassabb, érzelmesebb és a zúzós, pörgősebb muzsikák között. Az első szekcióból, természetesen nem maradhatott ki a Pieces és a With me kombó, a másik oldalt olyan dalok alkották mint a 2007-es album címadója, az Underclass hero, a No reason, We are all to blame, Screaming bloody murder, vagy éppen az én egyik kedvencem az új lemezről, az Out for blood. A zenekar tagokon, egytől egyig látszott a precizitás, a szenvedély, és az a profizmus, amitől egy Sum 41 koncert igazán fantasztikus lesz. Az első etapba 20 szám fért bele, persze ennyi albummal a zenekar háta mögött, nem lehet egyszerű összedobni a szettet, úgy gondolom ez most mégis sikerült, nem igazán lehetett hiányérzetünk. Stílusosan a Fat lip és Still waiting párossal zárult a show első része, bátran kijelenthető, hogy a több ezer fős tömeg reakciója alapján, ettől jobban nem is lehetett volna zárni.
https://scontent-frt3-2.xx.fbcdn.net/v/t1.15752-9/83954652_183497779671131_3701761737519792128_n.jpg?_nc_cat=103&_nc_ohc=GsnX0Rz1dD8AX9ctAku&_nc_ht=scontent-frt3-2.xx&oh=2520d8abc892b8239b9567db7b643929&oe=5EB6CD25
Természetesen előttünk volt még egy kis szelet, viszonylag hosszú várakozás és ”we want more” után, a zenekar visszatért a színpadra, és elhozta nekünk a már-már megszokott Queen feldolgozást a We will rock you-t, ami a sajátos feldolgozásban és a hozzá tartozó show elemmel, a közönség leültetésével egybekötve iszonyatosan nagyot üt. Természetesen ekkor már mindenki a 2000-es évek elejei, amerikai házibuli hangulatot várta, aminek a szelleme egyébként, nem visszataszító módon, végig kísértette az egész koncertet. Meg is érkezett a várva várt In too deep, a magyar zászló lengett, a söröspoharak repkedtek, az emberek megőrültek. Így kell lezárni egy majd két órás, tökéletesen összerakott műsort. Az este tartogatott még egy kis meglepetést, többen elindultak kifelé, amikor is Deryck egyedül visszatért a színpadra, gitárral a kezében, hogy eljátssza a Best of me című, közel 15 éves alkotást, amit eddig mindösszesen egyszer játszottak élőben, pár nappal ezelőtt Milánóban.
https://scontent-frt3-2.xx.fbcdn.net/v/t1.15752-9/83963189_528481864686030_324340236383420416_n.jpg?_nc_cat=107&_nc_ohc=SVTz2yYJlyoAX_ydWK9&_nc_ht=scontent-frt3-2.xx&oh=fbeea6246cc739f1bafa5e5ce7ecc9a6&oe=5ED194CC
Külön ki szeretném hangsúlyozni, hogy a magyar zászlót látva, az énekes/frontember, sőt még a gitáros Tom is többször a szívét paskolta, és mintha azt gondolták volna: imádunk titeket, alig várjuk, hogy ismét Nektek játszunk. Óriási szerencsénkre, erre az idei nyár végén meg is lesz a lehetőség, ugyanis Zamárdiban, a Strand Fesztiválon, augusztus 21-én jelen lesz a zenekar, és szinte borítékolható, hogy a nyár egyik legemlékezetesebb, legőrültebb, és legenergikusabb bulijával örvendeztetnek meg minket. Ott találkozunk !