Többedik alkalommal látogatott el a magyar fővárosba Trentemøller, aki ezúttal legújabb lemezének, a Memoria apropóján látogatott el Budapestre. Az eddigi jelenésekről rendre lemaradtunk, de most mindenképp ott volt a helyünk!
A dán zenész, bár már régóta a szakmában van, pár éve ismertem meg és leginkább az elektronikus oldala ragadott meg. A Memoria viszont egy eddig kevesbé hallott, ám hangulatában annál inkább testhez álló darabja a diszkográfiának, ami a shoegaze és a pszichedelikus rock által egy egészen éteri, mégis nosztalgikus utazásra hív.
Kiváncsian vártuk, hogy Trentemøller zenei sokszínűsége hogyan hat élőben, így részünkről az Akvárium amúgyis színes novemberi programkínálatának egyik legjobban várt eseménye volt a szóban forgó.
Hétfő estére volt meghirdetve a koncert, ami nagyrészt a középkorú hallgatóságot vonzotta a KisHallba. Az előzenekar a hazánkban először játszó TOM And His Computer volt, aki nevéhez méltóan dj settel és egy kis, régi monitorral érkezett, amivel a vizuált szolgáltatta.
Ekkorra már elnyerte aznapi telítettségét a kisterem, ami szerencsére egy kisebb, de mégis szépszámú közönséget eredményezett, így a második sorból várhattuk Trentemøllert és zenekarát.
A koncert elején rögtön a melankóliáé volt a főszerep, köztük az album egyik vezetődalával, a No More Kissings In The Rain-nel. Ezeket a részeket áthatották a reverbek, az elnyújtott gitárdallamok, a torzítók és ezzel igazából ki is egyeztünk volna a végéig, ám ezt követően már a rockosabb és elektronikusabb dalok is megjelentek.
Bár a koncert dalainak nagyrészét a Memoria dallamai tették ki, azért a The Last Resort, az Observe és az Into the Great Wide Yonder albumokról is hangzottak el zenék.
Láthatóan, a közönség nagyrészét a korábbi Trentemøller-dalok hangzásvilága ragadta el, jellemzően ezeket kísérte vastaps és ováció.
Különösen igaz volt ez a visszataps előtt és után, amikoris a Take Me Into Your Skin-t az egyik legnépszerűbb darab követte, a Miss You.
Embereket xilofonért ennyire megőrülni, – hozzáteszem, jogosan – még nem láttam.
Ritkán tapasztalni, hogy egy koncert során több zene stílust is megszólaltat a fellépő zenész/zenekar és ráadásul mindezt úgy, hogy az ne kellemetlen próbálkozásnak tűnjön. Ennek volt ékes példája a koncert.
Megszámolni is nehéz lenne, hogy hány zenei stílust érintett a koncert, mindenesetre Trentemøller megmutatta, hogy minimális vizuális segítséggel, a zenére támaszkodva hogyan lehet olyan hangulatot teremteni, ami a szoros értelmebe vett zenei utazást jelenti.
Érezni lehetett, hogy mindegyik zenész szívvel és szenvedéllyel játszotta végig a közel másfél órát, ami megmutatkozott az elnyújtott dalokban és a kísérleti elemekben is.
Trentemøller zenei fontosságát és nagyságát nemcsak az eltelt években és számokban lehet kifejezni, hanem a folyamatos megújulásban, kísérletezésben és a minőségi hangzásban, ami nemcsak az albumait, hanem koncertjeit is végigkíséri. Biztosan viszont fogjuk még látni őt és zenekarát!
