Hőségriadóban a legjobb koncertre menni, nem? – hasonló gondolatok jártak a fejemben, miközben szerdán a Puskás Aréna felé baktattam sokadmagammal este fél nyolc tájékán. A nap már lenyugvóban volt, ám a beton még mindig ontotta magából a forróságot, egyetlen reményként a jéghideg útisörömbe kapaszkodtam és abban reménykedtem, hátha a zenekar lesz olyan kegyes és a hatalmas lángcsóvákkal megvárja, míg naplemente után minimálisan mérséklődik a hőmérséklet (spoiler: megvárta).
A beléptetés egy ilyen méretű rendezvényhez mérten gördülékeny volt, ellenben a küzdőtérnél elhelyezett wc-k és bárpultok esetében bőven lett volna mit átgondolni. A Toi-toik bár tiszták voltak, a világítás hiányzott belőlük, így többen inkább nyitott ajtónál végezték a dolgukat, csak hogy lássák is, hogy merrefelé kell célozni, míg az állójegyeseknek kijelölt 6-8 sörös és üdítős pult iszonyú kevésnek bizonyult. Mindezt tetézi, ha a nem túl nagy számú személyzet láthatóan nem túl rutinosan végzi a dolgát, érezhetően nem voltak felkészülve arra, hogy a nagy melegben (vagy csak úgy egy átlagos koncerten) sok ember szeretne folyadékhoz jutni. (Halkan jegyzem meg, ivókutakat miért nem lehet ilyen melegben telepíteni? Főleg ha italt sem engednek be a stadionba – még vizet sem.) Számos külföldi koncertnél láttam már azt a megoldást, hogy hátul pár pultos folyamatosan csapolja a söröket, tölti az üdítőket, a pénztáraknál állók pedig csak fizettetnek és odaadják a pár perccel korábban csapolt, előkészített sört. Ez a sokkal gördülékenyebb módszer nálunk miért nem működik? Na de lényeg a lényeg, végül magamhoz vettem a két sörömet és még az előzenekar utolsó számai alatt elfoglaltam helyemet a színpad jobb oldalánál.
Ekkor tűnt csak fel, hogy az Abélard néven zongorázó páros tulajdonképpen Rammstein dalokat játszik igencsak megnyugtató, már-már álmosító stílusban, érdekes felvezetése volt ez Till Lindemann-éknak. 2011-ben is ott voltam a Rammstein legutóbbi budapesti koncertjén az Arénában, így nagyjából az alábbiakra számítottam előzetesen:
- lenyűgöző látvány (teljesült)
- lángcsóvák (teljesült)
- 2+ órás koncert (teljesült)
- lángcsóvák (ismét teljesült)
- 2. színpados performansz (teljesült)
- lángcsóvák (ismét teljesült)
- néhány Thank you Budapest! felkiáltás (teljesült)
Nem sokkal negyed kilenc után fel is csendültek az első taktusok, Till pedig a Szauron szeme stílusú industrial beütésű toronyból ereszkedett le a színpadra. Hatásos belépő? Kétségtelenül!
…és a folytatás sem adta alább! Hátborzongató érzés egy ekkora stadionban ilyen látványos és erőteljes produkciót átélni! A setlist alapján a műsor ugyanaz volt, mint egy nappal korábban, ugyanaz a másodpercre pontosan megtervezett, tökéletesen kivitelezett látvány és hangzás, ahogyan az a tervezőasztalon megszületett, csupán két „Thank you Budapest” kiszólás (illetve néhány eltévesztett hang Till részéről) mutatta, hogy itt bizony emberek állnak a színpadon, akik néha hibázhatnak. A 2. színpados performansz (setlisten az első ráadás számait játszották el ott) rendben volt, ez a rész némi érzelmet vitt az est többi részének zúzásába. Félreértés ne essék, ezért fizettünk, ezt vártuk és 100%-ban meg is kaptuk azt, amiért jöttünk.
Az est műsora egyenlően lett elosztva a tavalyi Zeit album és a klasszikusabb Rammstein albumok között, a majd’ két és fél órás show dalaiban nem nagyon találtam kivetnivalót. No nem mintha látvány terén hagyott volna maga után kívánnivalót a koncert, de ezt valószínűleg e kritika olvasóinak nem kell bemutatnom – ellenben a környéken lakókkal, akiket láthatóan meglepett a nagy hangerő és a stadion látványa kívülről:
Érdekes módon a helyszínen nem tűnt annyira hangosnak a koncert, mint amennyire vártam, de megértem, hogy a környék lakói augusztus 20-nak élték meg a Rammstein dupla koncertjét a Puskás Stadionban. A helyszínen nem éreztem elviselhetetlennek a hangerőt, igaz a küzdőtér hátsó feléből élveztem a koncertet – és a látványt.
12 évvel ezelőtt ülőjegyem volt a Rammstein koncertjére és talán ez lett volna a második koncert életemben, ahol nem bánom, hogy ülni kell: ez az egész este inkább volt egy színházi előadás kiváló zenei körítéssel, lángoló babakocsival, üstben főzött zenekarral, mint hagyományos koncert, amiből az ülőhely semmit nem vett volna el.
Az este az egyik legprofibban lenyomott koncertélményként marad majd meg az emlékezetemben: néha már kiábrándítóan megtervezett, gépiesen lenyomott show, kiváló zene és hangzás volt az jutalma, akik jegyet váltottak valamelyik pesti koncertre. A Rammstein gépezet pedig gurul tovább, legközelebb Berlinben adnak tripla koncertet a hét végén – és reméljük Budapesten sem kell rájuk újabb 12 évet várni. Mert egy-két évente egy hazai Rammstein koncertre igény bizony volna, azt látjuk.
Az estén elhangzott dalok:
