Jubiluemi, 20. alkalommal került megrendezésre Grazban az Elevate összművészeti fesztivál, amely közel egy héten át mutatta be a legkülönbözőbb művészeteket a város különböző pontjain. Beszámolónk a pénteki és szombati nap zenei eseményeiről készültek.
Már a korábbi években is, sőt a fesztivál létrejötte óta az underground műfajokat és azok lelkes követőit célozza meg az Elevate Festival, ezért a nagy headlinerekhez szokott szemnek igencsak idegenként hathat DJ Krush, Róisín Murphy vagy épp Ellen Allien neve, míg a underground kedvelőinek felcsillan a szeme az ilyen és ehhez hasonló nevek láttán.
Mi valahol a kettő között voltunk, amikor először szembesültünk az idei névsorral, de végül a kalandvágy győzött és így nemcsak az Elevate-re, de Grácba is első alkalommal látogattunk el.
A fesztivál hivatalosan 3. napját kezdte meg, amikor beértük a gráci pályaudvarra. A várossal való gyors megismerkedést követően az Orpheum felé indultunk, ahol egy kényszerű csere következtében két helyi előadót csíptünk el, akit DJ Krush követett, akinek erős basszusai nemcsak a hely befogadóképességét, de a hangrendszert is próbára tette.
Érdekes élmény volt a japán legenda analóg szettje, egyből értelmet nyert, hogy miért lett sold out az egy héttel azelőtti Akvárium-os bulija. Őt követően még belehallgattunk Hudson Mohawke szettjébe is, de aztán továbbálltunk, hogy feltérképezzük a Dom Im Berg-et, ami a fesztivál egyik legkülönlegesebb helyszíne volt.
Második, egyben utolsó napunkat a város felfedezésével töltöttük és kristálytisztává vált, ami már az első nap is megfogalmazódott bennünk, még pedig, hogy
Grác egy szép város, amit igazából nagyon könnyen be lehet járni.
Az aznapi Orpheum-programok sokkal inkább szóltak a kísérleti zenékről, mintsem a táncolásról, így ehhez igazodva a terem felsőszintjén foglaltunk helyet a kihelyezett színháziszékekben. Optokoppler geometrikus vizuáljával színestített szettje után Maya Shenfeld-é volt a színpad, aki egy nyugodalmasabb A/V produkcióval rukkolt elő, majd jött Ryoji Ikeda, aki nemcsak hogy kimerítette az experimental fogalmát, de még annak is a határait feszegette. Sajnos ezutóbbin erősen meggyűlt a bajunk a hangosítással, ennek ellenére, aki teheti, mindenképp tekintse meg őt április 6-án a Magyar Zene Házában.
Kicsit megcsúszva értünk a Schlossberg-hez, de még pont elcsíptük Zoe Mc Pherson szettjének a végét, ami nemcsak látványában volt kivételes, de olyan színes stíluskavalkádot vonoltatott fel, ahol békésen megfért a techno, a rave és a dub is. Őszintén szólva, ekkor már kicsit kedvtelenné váltunk, ugyanis pár órával azelőtt jelentették be, hogy Ellen Allien, – akit amúgy pár nappal megelőzően Helena Hauff pótlására jelentettek be -, betegségre hivatkozva lemondja fellépését. Az ő pótlására egy tegnapi actot, mad miran-t kértek fel, aki korántsem azt a stílust szálította, mint a német djane, így kicsit szenvedősen, de mégis a reggeli vonatunk indulásáig csapattuk.
Nem volt még részünk off-season fesztivál élményben, összeségében mégis hasonlóra számítottunk, mint amiben a 2 nap alatt részünk volt:
koncertek egymás után, különböző zárt helyszíneken, valamiféle tematikával, viszonylag könnyű átjárással.
Ha már helyszínek, a zenés programok nagyrésze az Orpheumban és a Schlossberg környékén voltak, melyek közt max tíz perces volt a sétatáv. Számunkra a Dom Im Berg vitte a prímet egyértelműen. A hegy gyomrában kialakított koncertterem befogadóképessége egy Dürer Nagyteremhez hasonlítható, ám kialakításában, fény-és hangtechnikájában már sokkal kevésbé van párja a hazai színen. Ami ugyancsak páratlan és mindkét helyszínen megfigyelhető volt, hogy sehol nem kutatták át, hogy mit/miket viszünk be a helyekre.
Kissé csalódást keltő volt a Tunnel nevű helyszín naturalitása, ami bár ugyancsak a hegyen átmenő fémfolyosó egyik leágazása volt, olyan érzést keltett mintha egy barlangba helyztek volna néhány hangfalat, egy pultut és egy bárt meg néhány puffot. Szinte semmi levegő nem volt, csak a töménytelen füst, pia- és izzadságszag, zsúfolt embertömeg és a ki-, bejutás szűkössége. Nemcsoda, hogy a hegy lábánál már készenlétben voltak a mentősök.
Jó volt látni, hogy a közepes méretű Grác, ahol viszonylag ritkán történik nagyobb léptékű kultúrális esemény, teljes Elevate-lázban égett míg ott voltunk: boltok kirakatán, az óratorony körüli zászlókon, illetve utcai posztereken köszönt vissza a logó.
Ami a programokat illeti, mi kizárólag zenés eseményekre látogattunk, így nem tudunk nyilatkozni például a panelbeszélgetésekről, amik leginkább jelen voltak mellékprogramoknál. Ebben a tekintetben elbírtunk volna más programokat is.
Ennek ellenére bátran ajánljuk mindenkinek a fesztivált, egyrészt, mert sokszínű és minőségi a zenei felhozatal, másrészt, mert Grác egy nagyon kellemes város, amit ráadásul könnyen el lehet érni Budapestről közvetlen vonatjáratokkal akár.
További képeink:
