– A sínek után jobbra.
– Mondom jobbra!!! Mondtam, hogy jobbra!
– Itt?!?!? De hiszen ez egy kukoricaföld!
– Igen, igen itt jobbra, aztán majd balra és az Öreg rocker tanyája pár perc múlva ott is lesz.
Ilyesmi párbeszéddel indult a megérkezésünk a Malom fesztiválra.
A szálláshelyünk egy tanya a semmi közepén, de a társaság nem lehetne jobb.
Későn érkeztünk, így lemaradtunk a Paraszt olimpia nyitó ünnepségéről, de az utolsó ünnepi, vagy épp az első (bennünket) üdvözlő fröccsöket még így is elkaptuk.
A következő napirendi pont, cangákkal indulás a fesztiválra. Kitekerni a szántóföldről, kukorica- és napraforgó táblák közt sima ügynek tűnt, bár a visszaút a sötétben aggasztott kicsit, és akkor a kutyákról még nem is tudtam. A horrorisztikus történetet kevéssé kedvelők kedélyét itt nyugtatnám meg, másnap – indirekt utalás, hogy az első hazautat sikeresen teljesítettem – kiderült, a vad eb elpusztult, az új törzsfőnök egy tacskó, társa egy félénk párnalopkodó.
Most voltam Oromon, a Malmon először, de a belépés pillanatában eldöntöttem, hogy jövőre is itt a helyem!
Mi az ami nincs?
Tömeg, sok színpad és megfizethetetlen árak.
A fesztivál azoknak is kedvence lesz, akik nem szeretnek sokat mászkálni.
Mi az ami van?
Jó társaság, jó zenék, jó hangulat, béke, nyugalom.
Itt szeretném megemlíteni a szerb időszámítás különlegességét. Attól, hogy egy koncert délután 5kor kezdődik a program szerint, egyáltalán nem biztos, hogy hajnali 3-kor már befejezik a hangolást a zenészek.
Írhatok a napi programokról, a szerb és magyar rock, punk, pop, jazz, folk zene keveredéséről, az előadókról és a szervezésről, de minek? Ha gondoljátok, olvasgassatok ezekről máshol.
Ami a lényeg szerintem az, hogy örök barátságok szövődtek pillanatok alatt, hogy 500 forintos fröccsökkel és 1500 forintos, hatalmas adag fesztivál kajákkal vártak mindenkit. A helyszín egyszerűen tökéletes! Backstage a kukoricásban, kordonok sehol, körülöttünk szántóföldek, éjjel az ég csupa csillag.
Engem ez az egész a 93-94-es Diákszigetre emlékeztetett. Barátságos emberek, zene, üldögélés, régi és új barátok. És végre általam teljesen ismeretlen zenéket hallgathattam, ami kész felüdülés az agyon ismételt hazai felhozatal után.
Talán az egyik legnagyobb felfedezésem a TooT Ensemble nevű cseh fúvós zenekar volt, akik jazz-rock-pop akármi stílusban, hihetetlen energiákkal játszottak.
A másik kedvencem a Professor Conta & Patka nevű formáció volt, a pocakos 60-as, nyakkendős úrral, akik klasszikus régi szerb punk zenét játszottak (Laci, aki az új örök barátom lett, másnap a tanyán megmutatta az eredeti verziókat is).
És a Stereo MC’s… Az az igazság, hogy egy kicsit nevetni mentem. Azt gondoltam, hogy olyan lesz, mint egy Korda Gyuri-Balázs Klári koncert, amire szerintem minden jóérzésű ember csak nevetni, szórakozni megy. Aztán a második percben már üvöltve énekeltem a számokat az első sorban. Elképesztő energiával játszották végig a koncertet és eltelt egy kis idő, mire rájöttem, hogy az összes zenéjüket ismerem. Olyan örök slágereket hallottam élőben, mint a Step it up vagy a Connected.
Volt még Anima, Belga és Analóg Balaton koncert és ezzel nagyjából ki is merült a mainstream magyar zenekarok listája.
A helyi sztárok közül hallottam még a Kanda, Kodža i Nebojša nevű formációt. Érdekes zene érdekes hangzás egy női hangon éneklő, amolyan „lányok kedvencének” kinéző énekessel. Ajánlom mindenki figyelmébe őket!
Sajnos a Síelő és a Jeti koncertről lemaradtam. Ha jól emlékszem valamikor este 9 körül kellett volna kezdeniük, de mi hajnali fél 4-kor feladtuk a várakozást, demokratikus szavazást követően cangáinkra pattantunk és távoztunk.
Volt esténként tűzgyújtás, hatalmas sárkány és a szántón találkoztam egy dinoszaurusszal is.
Mi volt még? Például Artan Lili, aki egy helyi sztár. Vessetek a mókusok elé, nekem nem tetszett. Sem a hangja, sem a zenéje nem az én világom.
Ha tudnék úgy írni, mint Rejtő, akkor most egy rövid novella következne az Akácos színpad műszaki csapatáról. Bárcsak le tudnám írni azt a folyamatot, az arcokat, a mozdulatokat amikkel egy-egy koncert előtt megpróbálták a konnektorokat, kábeleket, hangszereket elrendezni, beüzemelni. Az egész annyira szürreális volt, hogy egy kisebb tömeg minden nap csendben ülve, 1 fröccsel/sörrel nézte, figyelte ezt a műveletet. A lassított felvételhez hasonlító mozdulatok, a csodálkozó tekintettel méricskélt kábelek, a zenészek utasításait üveges szemekkel hallgató műszakis srácot…
Szóval a programról szerintem okosabb, ha máshol olvastok részletesebben, de a legegyszerűbb, ha jövőre eljöttök és megnézitek a saját szemetekkel a Malom Fesztivált.
Azért azt szeretném kérni, hogy ne gyertek túl sokan, mert kicsit félek tőle, hogy ebből a rendezvényből is előbb-utóbb nagy fesztivál lesz, tömeggel.
vendégszerzőnk Tomerka írása