Nem sikerült még teljesen kiheverni az ünnepi időszakot? Szeretnél visszarázódni a klubéletbe? Itt az alkalom! Mozgékony estének nézünk elébe január 31-én a Zene Házában, ugyanis nemcsak a lábakat, de az agytekervényeket is megmozgatja az IDM egyik alapítóatyja, µ-Ziq.
Az „intelligens tánczene” (IDM)-re címkézett műfaj a ’90-es években látta meg a napvilágot és olyan meghatározó művészek kerültek ki a szárnyai alól, mint Aphex Twin, Autechre, Squarepusher és µ-Ziq. Érdekesség, hogy Aphex és a szóban forgó µ-Ziq még közös albumot is jegyeznek.
Mike Paradinas igencsak aktív projektje 1993-ban jelentette meg első lemezét, a Tango N’ Vectif-et, amit további 15 (!!!) követett, melyek közül az utolsó – Grush névre hallgató – tavaly júniusban jelent meg. Kreativitása és zenei sokszínűsége mindegyik korongon tetten érhető, arról nem is beszélve, hogy a szcéna egyik legmeghatározóbb kiadóját, a Planet Mu-t is ő alapíotta.
Január utolsó napjának estéjét ID:Mora audiovizuálja színesíti, valamint Mesterházy és Nemerov felvezetése teszi teljessé.
Azok, akik szeretik a technot, az ambientet, az acid houset, drum and basst vagy épp a hip-hopot, azoknak mindenképp ajánljuk figyelmébe az eseményt, ami a zenei kalandozások mellett a külünleges látványoktól sem lesz mentes.