A tavalyi sikeres akció után a fesztblogos csapatként szerveződött Flower-Power csütörtökön éjjel újra lecsapott. Kicsit kisebb létszámban és a város egyetlen pontján, de töretlen lelkesedéssel. Azt pedig megint megállapíthatjuk, hogy egy ilyen megmozdulás alkalmával egyúttal akár szociológiai tanulmány is készíthető lenne a városról, illetve annak lakóiról.
Az előjelek nem voltak kedvezőek: a főhadiszállás lassan reagált, rájöttünk, hogy magunkra lettünk hagyva, igazi gerillákká kell válnunk, vállalva minden veszélyt, nem rettenve vissza sem egy oroszlánszájtól sem egy különösen vadul burjánzó buxustól. A virágosok lassan kiárulták utolsó palántáikat is, mi pedig kezdtünk lemondani a dologról és csak csendben ismételgettük magunkban, hogy na jó, idén nem, de jövőre mindenképp!
Aztán mégis úgy alakult, hogy egy fülledt július eleji csütörtök estén megvalósult a találkozó a Blaha Lujza téren. Bár ismertük a terepet, kicsit megdöbbentettek minket az ott lévő állapotok: földkupacok, árkok mindenfelé, mellettük kisebb-nagyobb csoportok, röpgyűlést tartó kedves kopasz üzletlátogatók, nyugdíjasok, kószáló bolondok.
A korábban érkezők előzetes terepfelmérést végeztek és dokumentálták kiinduló állapotot.
Mikor teljes lett a létszám előkerült az egyenruha, mindenki felhúzta a tavalyi pólót, kezébe kapta a földet, a virágot, a vizet, az ásót, az öntöző kannát, kinek mi jutott, aztán irány az első céltárgy, bevetés indul, harcra fel!
Fegyelmezetten, hideg fejjel követtük a tavaly begyakorolt műveleti sorrendet: szeméttelenítés, előkészítés, virágok elrendezése, földelés, öntözés, tábla tűzés, majd a végén gyönyörködés.
Vérprofik voltunk, idén még ásónk is volt, ha a tavalyi virágoknak ilyen előkészítésben lett volna részük, akkor sírtak volna örömükben – ez persze a locsolást jelentősen megkönnyítette volna.
A buszmegálló közönsége a szokott közönyösséggel tett úgy, mintha mi ott sem lennénk, vagy mintha a mindennapokhoz szorosan hozzátartozna, hogy pár ember sörös dobozokat, csikkeket és egyéb szemeteket. Bár a téren hajléktalan lényegesen kevesebb, vagy tán nem is volt tavalyhoz képest, de kéregető azért kétszer is megtalált minket. Jöttek közép- és idősebb korúak, akik velünk örültek a virágoknak, sőt egy kedves hölgy kifejezetten megköszönte munkánkat, ami jól esett. Aztán jött egy fiatalember is kutyától kísérve és arról érdeklődött, hogy van-e felvétel nálunk, merre lehet jelentkezni és mennyit fizetnek a munkáért? El kellett keserítenünk, mert bár felvétel – alapos felvételi után – nem kizárt, de a munkát a munkások finanszírozzák saját zsebükből.
Mire elkészült az utolsó dézsa is – 60 tő virágot ültettünk el – az első szélén, a virágok tetején már üldögéltek az első várakozók. többeknek fel sem tűnt, hogy szemét helyett virágok virítanak a fenekük alatt, illetve virítanának, ha nem ülnének rájuk.
Egy idősebb házaspár női tagja még újságot is tett a feneke alá, hogy a frissen locsolt föld össze ne koszolja ruháját, majd azt gondosan ott is felejtette a dézsa szélén. A szemetes volt vagy két lépésre is, amit az ő korában bizony már nem gyerekjáték megtenni.
Kicsit szomorúvá tett minket a tapasztalt nemtörődömség, aggódva latolgattuk meddig bírják a palánták – tavaly csak napjaik voltak -, majd egy hónap végi sörözéssel egybekötött viráglátogatás megbeszélésével próbáltunk újra bizakodó hangulatba kerülni.
Térről távoztunkban a megálló népét ugyanarra kértük, amire most téged, kedves olvasó: vigyázd, szeresd virágainkat a Blahán és ha arra jársz ne sajnálj tőlük egy kis vizet!