Brutálisan egyszerű

A múlt csütörtöki A38-as The Kolin koncert ugyan elmaradt, de a tomboló vihar ellenére egy interjú erejéig állta a kérdészáport a zenekar. Az egyre népszerűbb, Linczényi Márk vezette háromtagú csapat többek között azt is elmondta, hogy szerintük miért unalmasak a fesztiválok, kit és miért darabolnának miszlikjeire, és hajítanának a Dunába, illetve azt, hogy jövő tavasszal mi tervük van a mangák földjén.

– Mi a fesztprogramotok?

Márk: – Orfűn kezdünk, aztán Volton, Efotton, majd a Campuson lépünk fel. Balaton Sound-ra is lemegyünk a
buli kedvvért, habár némi munka is lesz benne. Délután háromkor mc-zem a TV2 színpadán, amit direkt úgy raktunk össze, hogy nagyon rossz legyen. Szigetet pedig még nem tudjuk. Valószínű, hogy oda is megyünk, és az is valószínű, hogy nem. Hál’ Istennek nem kell most már végig fesztiváloznunk, mert az mindig szenvedés volt. Egy nap az bőséggel elég, az összes többi tiszta unalom.

– Mi unalmas egy fesztiválban?

Márk: – Nem tudom, én unni szoktam. Egy nap elég, bulizunk egyet, aztán irány haza, és ezzel le is tudtuk a kalandot.

Iván: – Nekem például a Volt tavaly nagyon tetszett. Valami amerikai punk zenekarba (Offspring – szerk.) hallgattam bele, nem igazán jött be, viszont az utána következő buli jó volt.

– Diákként melyik fesztiválokat szerettétek?

Márk: – Én a Szigetet, csak az időtartamát tekintve rohadt fárasztó volt. Örültem, mikor öt napos lett, mert a hatodik napra mindig beteg lettem, és ilyen iszonyat fekete fikákat kellett kihúznom az orromból. Ezért azt sem bánnám, ha négy vagy három napos lenne, bár erre valószínűleg a mi zenekarunk is ráfázna, oly mértékben nyirbálták meg már most is a magyar fellépők névsorát. No de alapvetően a világsztárokért járunk fesztiválra.

– A magyar zenei ipar mennyire fogad el titeket? Mennyire vagytok benne a köztudatban?

Márk: – Szerintem egyre inkább, és ezért többen nagyon féltékenyek ránk. Ebben nyilvánvalóan az is benne van, hogy szemtelennek és arrogánsnak látnak minket, amiben mindaddig igazuk is van, míg ezt nem keverik a munkával.
Azt nagyon nem szeretem, mikor nem ismerik el azt, hogy hol van a helyünk. Mert igaz, hogy mi fél év alatt küzdöttük föl magunkat oda, ahová zenekarok 3-4 év után kerülnek, de attól még ugyanott vagyunk. Ráadásul az a baj, hogy itthon nagyon sok olyan kecskeszakállas, bőrmellényes idős úr van döntéshozó pozícióban, akik a saját sikertelenségüket úgy bosszulják meg, hogy olyan zenekaroknak, akiknek még csak fél éve jött ki a lemezük, és kurva jó koncertidőpontokat kapnak, azoknak akarnak keresztbetenni. Van egy-két producer, akit egész egyszerűen föl kéne darabolni, és bedobálni a Dunába. Én simán megtenném ezt Szabó Z.-vel, aki sorra gyártja az igénytelenebbnél igénytelenebb, szar produkciókat, amit a birkák be is vesznek. Pedig pontosan a producereknek,
hivatásukból adódóan kellene kicsit Széchenyiként ténykedniük, reformálniuk a zenei közízlést.

– Végeredményben pedig ahány ember, annyi elképzelés. Hogy érzitek, a közönség mennyire fogad most már el titeket? Hiszen eleinte eléggé sok atrocitás volt a fellépéseiteken…

Márk: – Valóban voltak, de sosem komolyak. Mondjuk, bekiabálók még a mai napig fel-felbukkannak koncertjeinken, viszont itt van a másik aspektus is, ez pedig a közönség szeretete. A rádiónak köszönhetően eléggé ismertekké
váltunk, olyannyira, hogy országszerte bárhol is koncertezünk, két számunkat biztosan végigénekli a közönség, ami nagyon jó érzés. Nem mellesleg mi sem jövünk már zavarba, mikor ki kell állnunk a színpadra, hiszen immáron nem az a cél, hogy megismertessük magunkat a közönséggel.

– A hazai zenei életben hol helyeznétek el magatokat, zenéteket?

Márk: – Minden szerénytelenség nélkül a külföld felé kacsintó fiatal zenekarok top 10-es listájában. Ebben biztosan benne vagyunk.

– Külföld?

Márk: – Persze. Nagy megkereséseink vannak, a londoni Universal-tól kezdve különböző független kiadók is felkerestek már minket. A tárgyalások most is folynak, tehát arra mindenképpen látok esélyt, hogy külföldön is megismerjenek minket. Emellett pedig ha azt vesszük, akkor sokkal kompatibilisebb a zenénk a külföldiek számára, mint mondjuk egy 30Y, vagy egy Kaukázusé, akik a tizenöt éve lejárt, retro-hullámba kapaszkodott balkáni popzenét nyomatják még mindig. Vége van a bőrszandálos, tábortüzes, akusztikus gitáros korszaknak, csak ezt sokan
még nem látták be. Amíg pedig nem változik semmi, addig nem is kérdés, hogy az imént említett top 10-ben a helyünk.

– Mikorra várható a következő klip és/vagy lemez?

Márk: – Szeptemberben Speak-kel közösen készítünk egy videoklipet, ami már régi álmunk volt. Ez a kis video lényegében csak figyelemfelkeltés lesz a fesztiválszezont követően. Aztán jövő márciusban jön ki az új lemezünk, amihez két klipet készítünk, s az elméleten túllépve pedig egy japán, meg egy amerikai turnét szeretnénk megvalósítani, megkezdve ezzel a külföld felé való nyitást.