Quimby-Hangár-Adat

Most jártam először a soproni Hangárban. A klub a sörgyárral szemben található, de helyi főzésű sör nem kapható benne (biztos nagy lenne a szállítási költség). A terem a fehérvári Fezen klubra emlékeztet (vagy az erre, attól függően, hogy melyik volt előbb) a maga faoszlopaival és -gerendáival, illetve méreteivel.

Az előzenekar a Hangmás volt, s a nyolcvanas évek darkos zenéjére (a la Sisters Of Mercy) emlékeztetett a produkciójuk. Nekem annyira nem jöttek be, de hát ízlések és pofonok. Nagy valószínűség szerint egyébként a keverőpult és a kuka között „megpihenő” srácnak sem tetszhettek annyira.

A Quimby-t már viszonylag régen láttam, s most új számokra is lehetett számítani, minden adva volt tehát a jó szórakozáshoz. Kár, hogy mindez nem teljesült maradéktalanul. Az első szám (Kamikaze bárány) alatt volt pár kisebb bizonytalanság, de ezt leszámítva a fiúk hozták a formájukat. Kicsit hangosak voltak, s Dodi mikrofonja nem volt mindig a helyzet magaslatán (az ének kihagyott néha). A közönség soraiban nem volt fékeveszett tombolás, s bár teltház volt, sajnos átjáró ház is egyben. Valahogy sokan nem bírtak egy helyben maradni ezen az estén – nagy volt a ki-be mászkálás – , nem úgy, mint én, aki derekasan helytálltam (értsd: fájós derekam miatt minimálisra szorítottam oszcillációs mozgásomat). Ezek a kisebb-nagyobb bosszúságok sajnos rányomták a bélyegüket az estére.

Az új számokat is vegyesen fogadtam. Az Ajjajjaj egy kedves, aranyos dal, ami nagyon fülbemászó (remélhetőleg nem a könyökünkön jön majd ki), a többi viszont nem talált meg annyira. A Made in China biztatóan kezdődött, s a maga módján nem is rossz, mint ahogy talán a többi új szám sem, csak így egyben nem áll össze a kép. Talán épp ezért kerültek egy maxi CD-re, egy nagylemez egységességét eléggé aláásnák. Lehet, hogy a 3 angol nyelvű dal is közrejátszott, hogy létrejött egy ilyen kiadvány.

Dodi Nice day című punkos nótáját már hallottam korábban, s már akkor sem taglózott le. Inkább két rendes szám közötti poénkodás, mint önálló dal. Az I’ve got a girl funky-s dal, ezzel sincs komolyabb baj, csak vannak ennél sokkal, de sokkal jobb Quimby számok, amiket szívesebben hallgattam volna.

Ezek csak kisebb megjegyzések, amik mellett nem mentem el, de amúgy a koncert teljesen rendben volt.