Nem is emlékszem, mikor volt utoljára ennyire hűvös az este, mint most szombaton. Az Erzsébet téren a szingli bölcsészlányok apró kabátkákban vedelték a bolti dobozos sört, hogy minél jobb hangulatban vágjanak neki a jeles alkalomnak, amit a ZS-kategóriás televíziós talkshowkban pesti éjszakának neveznek.
Szépen lassan gyülekeznek az emberek a Gödör Klub bejáratánál, a biztonsági őrök udvariasak, a jegyszedő és a pecsétnyomó csaj is szépen mosolyog, és jó szórakozást kíván. Miközben próbálok az életem kockáztatásával keresztüljutni a tömegen, eszembe ötlik, hogy majd’ egy éve voltam utoljára Erik Sumo koncerten.
Először egyébként a debreceni MODEM múzeum megnyitóján találkoztam a zenekarral, s a hölgyek-urak már akkor belopták magukat a szívembe, és éreztem, hogy ez az a valami, amire oly rég óta vártam, és ami olyan hatást gyakorol rám, amit… de haladjunk csak szép sorjában.
Debreceni gyerekként egy pillanatra otthon éreztem magam, mikor az egyik asztalnál megláttam a Ninjahelikopter tagjait és barátaikat. A társaság túlnyomó részét régóta ismerem, most azonban a brahizás csak elsietett „hogyvagymivanveledrégláttalak”-ban merült ki, hiszen az idő sürgetett, ráadásul Mészáros Ádámra (gitár) aznap két fellépés is várt egymás után. Lassacskán felálltak a muzsikusok, és elfoglalták a színpadot.
A pesti közönség nagyon szívélyesen fogadta a hajdúsági emberkéket, s csakhamar rájöttek, milyen zenéről van itt szó. Első hallgatásra olyan, mintha összeszokott zenészek – énekesnő hiányában – a próbateremben jammelgetnének, s még jól is sül el a dolog. Néhány szám után azonban csakhamar rá lehet jönni, hogy itt bizony kőkemény verejtékes munkával, körzővel-vonalzóval, nagy mérnöki precizitással megszerkesztett profi muzsika hallható, amivel nem minden nap találkozhat az ember. A Ninjahelikopter tagjai őrületes tempóban és minőségben dolgoznak – nyár közepén hallottam őket utoljára, s azóta is több új számot írtak. Ha becsukjuk a szemünket, minden szerzeményről más-más filmjelenet rajzolódik ki előttünk: egyszer egy ballonkabátban sétáló cigiző ember járja Varsó utcáit a 60-as években, máskor amerikai elitkatonák próbálják kiszabadítani a túszokat, vagy éppen fekete bombázók rázzák magukat a kubai Tropicana színpadán… annyi bajom volt csupán, hogy túl rövidnek találtam a koncertet, a közönség pedig – minden tapsa ellenére – tűkön ült már az Erik Sumo születésnapi fellépésére várva.
Kissé csalódott voltam, mikor kiderült, hogy az új Erik Sumo album csak februárra kerül forgalomba, csupán az vigasztalt, hogy az este ízelítőt kaphatok az új nótákból. A fellépésre a bejárattal szembeni nagyteremben került sor, de annyian jöttek el, hogy ez még így is kevésnek bizonyult: a színpad oldalában is 4-5 sornyi ember táncolt a dalokra.
A díszlet nagyon szép volt, s ami a koncertet illeti: túlzás nélkül állítom: az új számok szuperek, és ami szintén dicséretes, a régieket sem hagyták magukra, a My Rocky Mountain dalait is újrakeverték. Látszott a zenészeken, hogy fantasztikusan érzik magukat. Egyszer valaki feldobott egy piros léggömböt a színpadra, innentől kezdve perceken keresztül a számok alatt Kiss Erzsi és Harcsa Veronika felváltva passzolgatta a lufit a közönségnek, akik pedig – látván az énekesek örömét – következetesen visszadobták azt.
Visszatérve a koncertre, nem tudok számcímeket említeni az új nóták közül, mivel azok – Tövisházi Ambrus elmondása alapján – egyelőre csak munkacímek formájában léteznek, annyit mégis megjegyeznék, hogy (ha jól láttam a zenészek lábánál lévő számlistán) a Giliszta illetve a Renault cimkézésű szerzemények tetszettek a legjobban. A számok rendkívül széles spektrumon mozognak, a lágy sanzonoktól a törzsi ritmusokon át az igazi popzenéig mindent hallhattunk. Kellemes tapasztalat volt, hogy a koncertre rengeteg középkorú ember is eljött, akik a buli vége felé a visszatapsnál a fiatalokkal együtt énekelték Halász Judit Boldog születésnapot!-jának refrénjét. Erőfeszítéseiket siker koronázta: a banda két szám erejéig ismét feljött a színpadra, amit oly őrületes energiával adtak elő, hogy a körülöttem állók is csak ámulva nézték, amit a két énekeshölgy művelt az emelvényen.
Az éjfél után Tövisházi AKA. Mr. Erik Sumo állt a keverőpult mögé, hogy szórakoztassa mindazokat, akiknek még maradt levezetni való energiájuk.
Annyi biztos, hogy az új Erik Sumo lemez istenkirályságos lesz, főleg mivel – ahogy azt a zenekar apukája, Tövisházi Ambrus mondta – sokkal inkább dalközelinek készül, mint az első album. Hajrá, hajrá.
kiváló írás és zseniális illusztráció