Élek, és ez is valami. Mert hiába a hajnali hirtelen halál, ha olvastátok fesztiválajánlómat, tudjátok, hogy Russkajára még infúzióval is kitolattam volna magamat. De arra azért nem gondoltam, hogy szétrúgjátok a sarkamat és kétezer kilogramm élőhús biztonsági emberrel dacolva az első sort kordonostól, mindenestül egy méterrel toljátok közelebb a színpadhoz. Hogy elrepesztettétek a bordámat, az csak ráadás. Egy-két hónapig se köhögés, se szex.
Gyorsan az előzmények. Néhány óra önfeledt játék után CPG-vel indítottam, szegedieknek és mindenevőknek kötelező lecke. Ez a zene még mindig él, kristálytiszta punk, a szövegek újra aktuálisak, sőt… Séta a fénypont felé, hangulatfokozó bulik, Blues Brothers lazán, Besh o droM kőkeményen, fülledt, balkáni hangulatban. De igazán egy érdekelt, hogy a Russkaján nekem az első sorban a helyem. Így is lett. A Russkaja a létező nemzetközi csapatok közül a legolyanabb, osztrákorosznémetmagyarukránangol csapat, egyetlen nagy szláv lélekkel, akik orosz nyelven énekelnek, magyarul és angolul konferálnak, néha kicsit furán, mintha egy szeretetre építő egyház szertartásán vennél részt, de ugyanakkor jópofán és aranyosan. A lényeget Georgij Makazaria néhány szóval elmondta, a politikusok mind köcsögök, de mi szeretjük egymást és közös nyelvünk a zene. Nos szeretetből volt elég ezen az estén, jutott mindenkinek. Nem hittem volna negyven évvel ezelőtt, amikor az orosz (szovjet) dalokkal énekórán már a tököm is tele volt, hogy 2008-ban hangosan énekelem majd azokat, több ezer őrülttel együtt a Tisza partján. Amit a szegedi közönség produkált, láthatóan a zenekart is meglepte, pedig évente 200 fellépésnél többet lenyomnak, és a korábban buddhista szerzetesnek mutatkozó biztonságiak ezen az estén remek esettanulmányai lehettek a közönség között megbújó, pánikra szakosodott pszichológusoknak. Még egy katarzis. Valamikor a ’70-es években, valahol Zuglóban, már meg nem mondom milyen nevű művelődési házban Beatrice koncerten több ezer lapra állított babos kendős egyszerre zuhant térdre Nagy Feró felszólítására. Sokáig hordoztam magamban azt a pillanatot. Tegnap este Georgij Makazaria guggolásra szólította fel közönségét, akik néhány kivételtől eltekintve engedelmeskedtek. Az a pillanat, amikor néhány ezer kar ugrás közben emelkedik az ég felé a szegedi éjszakában, gyönyörű volt. Persze maradtam PASO-n is, de arról blogger társam mindent megírt itt.
Anna! Valahol a Fekete tenger partján van egy két hónapos fesztivál. Arra szerezz karszalagot, esküszöm, hogy én elmegyek!
Szívesen megpróbálok szerezni. Linket és tolom.
Mailben meg telefonszámot. Nem igaz, hogy itt vagyok és mindig akkor érek oda az esélyegyenlőséghez, amikor azt mondják „ja a tolószékesek már elsétáltak”.
Ma 15:00 és 18:00 között ott leszek tutira, csak néha szaladok el a szegedi és az egyetemi kötődésű csapatok koncertjeire, de az max 15-20 perc. A bejegyzés képéről megismersz, igaz nem vagyok mindig ennyire átszellemült állapotban.
„ja a tolószékesek már elsétáltak”:DDD
Szűk a keresztmetszet, de ráhajtok. Számodat elmentettem.
Bruce, bepisilek, amikor mondják.
azt elhiszem – csak ne a zuhanykaraokéba;P!