A Russkaja után fellépni körülbelül olyan lehet, mint egy lakodalomban hajnali kettőkor bejelenteni, hogy elfogyott a pia, és egyébként is záróra van: hálátlan. A PASO valószínűleg nem így gondolta, hiszen végkimerülésig húzták a talpalávalót. A zongoránál Pepita Ofélia állt és gitározott.
Na jó, a zongoránál (billentyűnél) valójában Mr. P állt (ült, azt is alig-alig), de nagyon úgy tűnt, hogy Rejtő-karakterre itta magát, főleg, amikor az elején indecipherable bejelentette, hogy „toljuk a Ska-t ezerrel.” Igaz, ez a játékán nem látszott: csak attól félt az ember, hogy leborul a szinti az állványról. KRSA ezúttal is makulátlan eleganciával és násznagyhoz méltó hévvel vezette elő a jobbnál jobb, hol ska- , hol reggae- , hol már-már Big Band-nótákat. Ismét fény derült a régi igazságra, miszerint a PASO nem ska-zenekar. Több annál.
A Pannonia Allstar Ska Orchestra immár évek óta az ország önjelölt táncmesterének szerepét tölti be, főleg azóta, mióta kijött a The Return of the Pannonians – ha valaki, hát ők igazán megérdemelték az igazi nagylemezt (a 2003-as első kiadvány igazából egy csúcsminőségű demo volt csupán), ráadásul a Babylon Focus kisebbfajta rádiós sláger lett, illetve hangulatos klip is készült hozzá, a zenekar nevét pedig már jó ieje külföldön is ismerik. Ez mind-mind közrejátszott abban, hogy a Russkaja által kifacsart tömeg java része a halálos fáradtság ellenére sem ment haza, hanem hajnalig ropta a táncot, skankingelt, ugrált, vagy éppen egy fa törzsének támaszkodva figyelt. Jöttek a slágerek a személyes kedvencek, Rudie’s Got A Soul, Break of Dawn, Moses and the Red Sea, Joseph, ki-ki hozzácsaphatja a magáét. A koncertprogramon látszott, hogy a srácok nem ma kezdték, hihetetlenül dinamikus setlistet sikerült összehozni, bár néha még így is kicsit sok volt a visszafogottság, de az utolsó pillanatban mindig dobtak nekünk egy mentőövet néhány táncolható taktus formájában.
A PASO tagságának egyetlen esélye tegnap az volt, hogy az előttük fellépő zenekar sikerét nem próbálják meg überelni, inkább az emelkedett hangulatot fordítják a maguk javára. Jól tudták ezt ők is, így hát megerőltetés nélkül abszolválták. Nyilván ezért van az, hogy mostanra nagyjából mindent elértek, amit itthon ebben a műfajban el lehet érni. Nincs tovább? Dehogy. A PASO örökké élni fog, maximum KRSA fehér öltönye lesz kopottabb, Lipi kezd el kopaszodni, Mr. P pedig a fedélközben suttog majd édes bókokat Pepita Oféliának, miközben az imbolygó Wagner úr valami operaáriát énekel az árbockosárban.