Van ami rock ‘n’ roll…

A legjobban úgy tudnám jellemezni a koncertet, hogy rövid volt. Iszonyatosan rövid. Annak ellenére, hogy a 45 fok, és az intenzív testmozgás miatt dehidratációs gondjaim voltak, még így is el tudtam volna viselni vagy ugyanennyit a bandából.
Persze a Müller nem tudta kihagyni, hogy legalább a nótákat felkonferálandó ne idézgessen állandóan Sziámi nótákból, és ne próbáljon meg egyszemélyes színházat csinálni olykor a koncertből, de még épp hogy elment a dolog. Nem számított. Mert bár nem szólt olyan nyersen és erőteljesen az anyag, mint a nyolcvanas években, és már aktualitását vesztette néha a politikával mélyen átitatott repertoár, azért még mindig ott volt minden taktus.
A hangulatnak azt a részét amiért a közönség a felelős, a közönség maximálisan megoldotta, annak ellenére, vagy éppen azért mert semmilyen tekintetben nem lehetett homogénnek nevezni. Voltak komplett családok, tizenéves punkok, yuppik és nyugdíjas tanárok. És a kötelezően lejátszandó ráadás nótát az egész tömeg egy emberként üvöltötte.
A színpadon jelenlévőkre sem lehet panasz, a Menyhárt Jenő kimondottan sokat vigyorgott és hihetetlen szólókat vágott ki, és ha ő élvezi a bulit, akkor az mindenkit magával ránt. Talán visszavetett a lendületen néhány szám áthangszerelése, átértelmezése, de csak talán azért mert itt és most mindenki egy sima nosztalgia-bulira számított, illetve vágyott.
Talán az URH is megér még pár koncertet, mint nem olyan régen az Európa Kiadó. Talán még fut egy két kört, hogy aztán a következő etapban összeálljon a Kontroll Csoport.