Régen dobtak át ennyire a palánkon, mint az idei Bűvészetek Völgyében. Csak az ötödik napon jöttem rá, hogy ez volt a bűvészet (vagy művészet), és komolyan mondom, hogy nem haragudtam senkire. Nem haragudtam, mert én alapvetően egy nyugodt vénember vagyok, ott érzem jól magam, ahol éppen vagyok. Nem haragudtam, mert nem vártam semmit. Nem haragudtam, mert nem verték a seggem nádpálcával, hogy márpedig gyerünk Kapolcsra te büdös kultúrcsótány.
Az emlékekből is lehet élni. Mert tíz éve járok Kapolcsra és évek óta, mint intézmény működök, nevezetesen ismerősök szép számban kezdenek már tavasszal faggatni, megyek-e, hol lesz a szállásom, mit érdemes megnézni. Amikor végigmentem az üres dörögdi vagy öcsi utcán, négy-öt évvel korábbi élményeimből éltem. Jól esett újra ott lenni.
Akkor meg mi a bajom? Például: öt nap alatt talán négy olyan programra sikerült bejutnom, amiről azt mondhattam, hogy hinnye, ez aztán igen. Dobjátok össze, négyfős család, öt napra napi 1800 HUF-ért. Ügyes. Pedig próbálkoztam. De annyira nem volt hova menni, hogy az ötből két napot a Balaton partján lógtunk el. Közben meg olvashattam az idióta nyilatkozatokat zsíros kenyér gázsiról, 600 programról, völgypolgári összefogásról. Talán néhány ezer régi völgypolgár lehetett lent, a többiek látványosan bojkottálták a rendezvényt. Végignézhettem, hogyan küld el a főszervező közterületről egy békésen gitározó ifjú embert, hogyan mutat rá a kocsma előtt néhány „fáradt” fiatalemberre, ők azok, hogy aztán a polgárőrök intézkedhessenek. Volt energia mindenre, ám úgy tűnik színvonalas rendezvények szervezésére már nem maradt. Talán nem is ez volt a cél. Mert Márta István szerint, ha megnézted az Új Színház stúdiósainak szocreál április 4.-i ünnepségét, amihez szegény József Attila verseit használták fel, akkor te már jól jártál, mert 1800 forintot igazán kicsengethetsz egy ilyen remek előadásért. Na ezzel volt bajom. Hogy ezen a szinten néztek hülyének. Hogy bármit beveszek, hogy bármire tapsolok, sőt könnyes szemmel, ha kell.
Az elvárás bánt, hogy legyek igénytelen, akkor lehetek jó völgypolgár. De a legjobb az, ha egy köcsög turista vagyok, aki feljött a Balaton partjáról, megveszek bármit, megeszek bármit és megiszok bármit. Az ár nem számít. Aztán húzzak vissza oda, ahonnan jöttem.
De azért egy fellépő csapatot kiemelnék. A Figura Stúdió Színház (Erdély, Gyergyószentmiklós) 6 napon keresztül minőségi színházat varázsolt Taliándörögdre. Azon meg sem lepődtem, hogy a társulat költségeit a román állam fizette.
Navégre Janikám! Hiányoznak a blogjaid.(ja,egyébként sört iszok.)
Én pedig tervbe vettem, hogy megyek. Szerencsére egy sokkal élménydúsabb mátrai kirándulás közbeszólt, de már nem bánom 🙂
Mellesleg, bár a téma nem is üdítő és szívet melengető, tetszik az írásmodorod!
Retrozi
Nem fogod elhinne, de én is kirándulgattam reggelente a Dörögd környéki hegyekben. És tényleg nagyon jól éreztem magam, mert szeretem a völgyet és szeretem az embereket. Nekem így is jó lett volna. De akkor így kellett volna tálalni. Mennyibe került az országos óriásplakát kampány? És minek kellett rá költeni? Szóval ilyenek.
Olvasd el: http://index.hu/kultur/zene/fesztival/2008/08/01/hippi_vasar_lett_a_kapolcsi_fesztival/
Szövegeket tőlem itt: http://kirke58.spaces.live.com/default.aspx?wa=wsignin1.0
Köszönöm a pozitív kritikát.
Lacika
Tudod, hogy diétára fogtak. Sört emlegetni a blogban nem tiszteséges. Ölellek.
Kirke