Ahogy egyszer véget ér a lázas ifjúság is, úgy a 2008-as BalaTONE Fesztivál is befejeződött vasárnap! Kollégáim már megírták az utolsó beszámolójukat, nekem sajnos nem volt még időm, de most akkor pótlom a hiányosságaimat!
Nos, számunkra a Jamie Winchester és Hrutka Róbert koncert volt az első a záró napon. De sajnos az is csak félórás késéssel, mert akadt néhány probléma a sajtós sátorban. Szerencsére megoldódott minden, szépen elköszöntünk a press-es stafftól! A rendszergazdának és Korbely Györgynek itt szeretnék köszönetet mondani, hogy mindenben a rendelkezésünkre álltak és készséggel segítették munkánkat!
Szóval a Jamie koncert…Sajnos a kedvenc számunkra már nem értünk oda, viszont kárpótolt minket az az egy óra, amit még játszottak a fiúk. De még hogy! Sajnos sört már nem volt időnk venni, meg is ittuk később a levét a dolognak, mert annyit ugráltunk a koncerten, hogy vattát tudtunk volna köpni, úgy kiszáradtunk. Az ugrálás meg úgy jött, hogy mikor odaértünk, két lány mellé álltunk meg, az első sorba. Csináltuk a fényképeket, énekeltük az éppen játszott számot. Jöttek a zúzósabb számok és a két csaj fogott minket, átkarolt és így ugráltunk együtt. Persze ebből a zenekarból a közönségnek sosem elég, ezért a „vissza-vissza” után, ugyan elég lassan, de újra megjelentek a színpadon. Két számot zenéltek még, megköszönték, hogy itt lehettek, a közönség meg oszolhatott.
Tanakodtunk, mit is tegyünk, megnéztük hát Alvint és a mókusait. Az első három számot szokásunkhoz híven ismét lekéstük, de bekunyiztam magam a színpad elé, hogy had csináljak pár képet. Mission completed, hallgattunk még egy-két számot, aztán elléptünk a hiányzott sörünkért.
A Viva színpados PASO koncertet csak messziről láttuk, hallgattuk, mert akkor kajáltunk. De feelinges volt azért így is. Maradtunk még volna, mert jó volt ott üldögélni a parti büfésnél, csak sajna jött a secu-s, hogy akinek van pass-a, az menjen a fesztiválra, akinek nincs, az a moló felé. Nekünk ugyan volt, de mi mégis a moló felé vettük az irányt, kocsihoz mentünk ismét sörért! Útközben útba ejtettük a „nullanullás” helységet, ahol a takarító nénivel jót dumáltunk a fesztiválról, a takarításról. Jófej volt a néni, vicces arc volt.
Végre elértük a kocsit és a piát és újra koncertet kerestünk magunknak.
Tizenegyet ütött már az óra, Quimby koncert a nagyszínpadon. A konferansz ismét vicces kedvében volt, alkohol mérgezéses beteget szimulálva, mankóval a kezében, infuzióra kötve lépett a nézők elé. Természetesen, három nővérke kísérte, hátha rosszul lesz szegény. Végül hordágyon vitték el, de még azért egy szóviccet benyögött, úgy konferálta fel a Quimbyt. Csak három szám erejéig maradtunk, amíg lehetett a sajtósoknak kialakított részről fotózni, mert rohantunk át a Malátabárba Irie Maffiára.
Nagyon sokan voltak, de nekünk sikerült az első sorba furakodnunk, így premier plánból láthattuk őket. A beállásuk kicsit sok idő volt, én már eléggé untam a dolgot, de végre elkezdték a koncertet. Ahogy UtcaZenén, itt is hatalmas bulit csináltak, tombolt a közönség folyamatosan, persze mi is.
Kihagytam a sorból a Depressziót, amit a Malátabár előtt néztünk meg kiváncsiságból. Na ott ami volt, az kész. A felhergelt közönséget úgy dirigálta az énekes, mint a marionette bábukat. Volt egy szám, aminek az elején ketté vezényelte a népet és mikor az ének elkezdődik csapjon össze a két tábor, persze csak pogózásilag. Persze csoda lett volna, ha egyetlen verekedés nem kezdődött volna, de sajnos lett. Mondjuk annak hamar véget vetett a biztonsági őr. Ennyi elég is volt nekem a kemény rockból, így folytattuk túránkat. Még pedig ismét a kocsihoz, sörért.
Ott ragadtunk, mert kárpótoltuk magunkat, hogy nem volt idén Roy&Ádám, így beraktuk a kis Roy cd-t és közel max hangerőn azt hallgattuk. No, ez senkit nem zavart, csak azt az egy párt, akik a mellettünk álló furgonban aludtak. Ránk is szóltak, hogy halkabban. Ki is akadtam, hogy de ez egy fesztivál és nehogy már az én hangerőm zavarja, amikor a fesztről sokkal hangosabb zene szól. Mindegy.
Lézengtünk még egy kicsit, aztán alvás volt, mert az infos srácok azt mondták, hogy tízig el kell hagyni a területet.
Új napra ébredtünk, új hangokra is. Kamionok és teherautók pittyegésére. Mert ugye azok tolatásnál pittyegnek, hogy mindenki tudja, hogy tolat. Szomorú látvány volt az is, ahogy láttuk, hogy szedik szét a sátrakat, színpadokat. Nagyon nehéz volt az a reggel, vagyis délelőtt a másnap miatt, fájt a fejünk, mint a fene. Vaciláltunk mi legyen, maradjunk-e strandolni vagy irány haza. Lesétáltunk a partra, a nap ugyan sütött, de a víz viszont nem lehetett több tizennyolc foknál. Na, ez eldöntötte a kérdést, úgyhogy összepakolásztunk és Veszprémfelé vettük az irányt.
Az idő ellenére idén is jóra sikeredett eme fesztivál, köszi mindenkinek aki részt vett rajta, szervezte és a többi. See you again next year!!!