A szerdai program majdnem egyazegyben kimaradt pont ezen mozizva, tulajdonképp semmi olyat nem kerestél, ami hangos, vagy jelentőségteljes. Csak ott akartál lenni, kiengedni az elmúlt időszak stresszes mivoltát, csak lenni akartál egy piával a kezedben. A Vágtázó Csodaszarvas koncertjére is csak beballagtál, és érezted már kint, hogy mit fogsz kapni majd Grandpierre Attilától, bár az egy kissé bántott, hogy a Cafe színpada még egy fél zenekarnak sem elég, nemhogy nekik. A koncert elég nehezen kezdődött, túl sokat hangoltak és a végeredmény, ami a hangosítást illeti így is katasztrófális lett, ennyi hangszerhez talán nem ártana kicsivel több technika és szakértelem. Kicsit táncoltál csak… A Red Beach Boutique programja bár breakbeat-et ígért az hajnalra, azt valahogy nem sikerült megkapni, helyette monoton drum and bass idegesített fel nagyon, de nagyon…, hát nem is maradtál, inkább leültél törökülésbe és beszédbe elegyedtél aztán sokáig…
Hajnalban úgy sétáltál haza, hogy édes volt a hűvös, símogató, kicsit hazagondoltál, hozzá, (HOZZÁ) de aztán csak aludtál egy nagyot, sóhajtva el, olyan nagyon mélyet, amelyre már olyan régóta vágysz. Pihenősen. A reggel a szomszédok szájából köszöntött rád, a debreceni csapat hamar kempingszéket adott a reggeli kávéd mellé, és csak mosolyogtál pizsibe kinn a parton és még a hideg vizes zuhé is belefért simán a kemping részéről, hej de nagyon jól érezted magad korán reggel is.
Tokajban töltötted a délelőtt nagy részét, partiztál egy pohár borral az utcán, régenlátott ismerősöknek örültél még Orosházáról, és csak engedted el lassan a tested az agyad, lazává, és közben érezted, hogy húz ki a derekadból a fájdalom, illan tova lassan, de hálásan biztosan. Bár meg akartad mutatni a Tiszának az új fürdőruhádat, nos ruhadarab nem túl sok szerepet kapott, helyette pulcsit kötöttél a derekadra, de még így is baromi jó hangulatban. A Kopasz hegy megmászásából kivontad azért magad, csak feküdni akartál a hálózsákodon, hogy nézd a fák között átbújó napsugarakat, csak pihenni aktívan, munka, meg bp, meg bkv, meg pénz és tanulás, meg vizsgák nélkül, végre, cigarettázva…
Este aztán már kezdtél átalakulni party arcá és vágytál bele a szórakozásba. Zeneileg először Phil Hartnoll hozott tűzbe, s okozott igazi extra élményt, mert a régi orbitálios srác olyan muzsikával vágott telibe, hogy egy pillanatra meg is szédültél. Lüktetett, felkavart, olyan lendülettel ragadott magával, amit még anno éreztél egy-egy a38-as party-n a múltból. Imádtad, és társaságod, akik először ódzkodtak a programtól, negyed órával a kezdés után már felemelt karral tomboltak a 6. sorban és bólogattak rád ezerrel, hogy ez igen, ez végre az. Az éjszakát aztán már party zenével töltötted, végre a Red Beach talált neked Dj-ket, akik azt hozták, amire vágytál nagyon.
A péntek reggel is mosolyogva köszöntött, bántad, hogy nem kezdheted a Tiszába egy fejessel, de még mindig hűvös volt hozzá, így inkább a csavargást választottátok volna, ha nem ragadtok le egy kocsmába sörözni reggeli helyett…
Délután aztán megtaláltad a Cökxpon Ambient sátrát is, ahol kicsi dj-k nagy zenével várták a henteregni vágyókat a földre, lazulni, teázni, meg meglepődni a bio extasy-n, na ezt a mai napig nem tudod magadban elfogadni, hogy mi is az 600/tabiért… na és persze kedvenc csaposod, Hocsi, kit mindig nagy örömmel látsz, jó kis figura, na. Barátosnőd nekivágott Krsna kajának is, Te szokás szerint kihagytad, úgy vagy vele pár éve, hogy az a Te gyomrodnak nem annyira való… Helyette beóvatoskodtál a Pránanadi sátrába, hogy kezeljék hát derekad, jöjjön az energetika, mondják meg, hogy milyen színű az aurád és ha sárga akkor hát miért. Annyira hinni akartál benne! Aztán voltak olyan pillanataid a lány ujjai alatt (jaj ha ez most itt pornófilm lenne, hehe) hogy érezted, hogy benne van a gyógyítás ereje, s vajon használ e?! 40 perc, pár fontosnak tartott mondat után, tényleg jobban voltál. Azt érrezted, hogy sokkal több az energiád, hogy kitisztult az arcod és a mosolyod, kitisztult a világ… annyi minden lehetne erről még írni..
És aztán már csak beszélgetni akartál, nevetni az alkalmi poéngyáros Zolin, akinek nem állt be soha a szája, csak mondta, és mondta és kellett volna egy tölcsért is adni a kezébe, főleg, amikor azt mondta, hogy mivan? azt mondták lazulni jöttünk, nameg az annyit ittunk aznap este, mint egy lakótelep-story, legalább háromszor meghallgatva, ráadásul 3 napig… Néha sok volt ugyan belőle, olyankor rászóltál, hogy Zoli, ácsi, mert most egy kicsit sok, naná Zoli akkor sem ballagott arrébb…
A szombatra pedig már úgy ébredtél, hogy el kell indulnod egy másik buliba, sátrat össze kell rakni és újra stop, meg remények, hogy hamar odaértek majd Mezőtúrra, ahol 20 igazán emberke várt, hogy sziaszöszi, kb 6 óra múlva, du. 5 magasságában, de örülünk, hogy megérkeztetek, verjetek sátrat, bográcsban már fő a leves, ott van a Kőrösön egy stég is, és a gitárok is elöl, behangolva… de ez itt már egy másik történet, ami nem is annyira fesztblog…
Köszönet, Tokaj, jövőre újra!