Bugyi, zokni, póló, pulcsi, neszesszer, viharkabát, gumikacsa, cipő, nadrág, telefon töltő, akkumulátor, laptop, fényképező, aszpirin bepakolva. Rózsaszín bőrönd – csupán praktikussági szempont, de tényleg – utazásra kész, valuta váltva, egyenlet sikeresen megoldva, irány Dánia.
Íme eljött ez a nap is, én, a nagy alvókával bíró, már hat körül a lakásban topogok, és az elkövetkezendő pár nap eseményeit pörgetem fejben. Leginkább azt, hogy este már Európa teljesen más részén leszek, 10 fokkal hűvösebben (reméljük ez a hangulatra nem lesz hatással), egy negyven fős, számomra (vad)idegen magyar csapat társaságában. A gárda – ami ugyan magyar, de minden más hasonlótól határolódjunk el – egy nyereményjáték keretében verbuválódott, ők ugyanis – többek közt – a léggitározás internetes bajnokai. Kitüntetettnek érzem magam. Ha belegondolok, akkor csupa jó fej embert látok lelki szemeim előtt, vagy rendkívül unatkozókat… délután fél három körül ez is kiderül, mikor a transzfer felvesz minket a Deák Ferenc téren.
Aztán irány a váróterem, csomagokon ücsörgés, kávéautomata-tesztelés, és persze a barátkozás része: a ki honnan miért és majd mit a fesztiválon, illetve az elmaradhatatlan „ki cigizik?”. Fontos, hogy már az első pár órában felmérje az ember, hogy kivel melyik koncertre szándékszik menni, és ki legyen az, akivel majd le lehet csencselni, hogy ugyan már, hadd én üljek a repülőn az ablak mellé. Ilyenkor még az sem számít, hogy a hosszú combokat módszeresen be kell hajtogatni a 10×20 centibe, mert hát a kisablakos élmény mindenért kárpótol. A papíros szerint már este 7 körül a szállodában leszünk, hogy kipihenjük magunkat – aka megismerkedjünk a bárban, hallban –, majd a vasárnap lesz a fesztiválozós napunk, Roskilde-ban.
Pörgős fináléra készülünk, mit reméljük nem gumicsizmában kell(ene) megtenni, hiszen azt a bizonyos 42-est nem sikerült felkutatni. Időjárást böngészve pedig pontosan arra az egy napra ígérnek esőt meteorológus Mihályaink. Őszintén reméljük, tévednek… félre a betonnal, és az esővel, napsütést minden mennyiségben, hangzik az ige a felhők fölé, amit majd amott, pár órával később el is dünnyögök, biztos, ami biztos. Azt momentán még homály fedi számomra, hogy a transzfer mikor szállít vissza minket Koppenhágába a feszt-városkából, hiszen ahányan, annyiképpen és időpontban szeretnénk onnan visszatérni – gondolom nem fogok tobzódni az elsők közt a korai helyért –.
A vasárnap újabb jó programot ígér, koppenhágai városnézést, és ebédet egy tipikus dán étteremben, majd degeszre evett testünk egy kis hajózásra invitáltatott. Ha ezzel is megvolnánk, gyors pakolászás – a söpörve bedob taktikáját a legcélszerűbb követni, majd visszatérvén az alapokhoz, megint csak csomagjainkon gubbasztunk a koppenhágai reptéren, Godotra, a járatra várva.