beszámoló, melyből kiderül, hogy milyen behangoló is volt a kiscsillag koncert, valamint az is, hogy a kutya vacsoráját kihagyva ugyan, de hogyan nem maradtam le líviuszról.
kocsmából a meccs után indulunk, a kertben már színpadon a világhírű kiscsillag zenekar. a közönség létszáma sokkal kisebb az /általunk/ vártnál, ezen elvihogunk egy darabig, majd elfoglaljuk helyünket nem túl távol a színpadtól.
két hangolás között mindig volt egy kis zene is, melynek élvezetét a folyamatosan elhangolódó gitárok mellett – miért mindig/főleg/leginkább csak lovasié? – a nem túl fényes hangosítás sem segítette. azt gondolom, hogy ha 10 jelet kellene összeírni – ez manapság divatos dolog -, hogy miről veszed észre, hogy sokat jársz koncertre az egyik az lenne, hogy a zene élvezetében a tökéletes hangosítás zavar.
ácsorgó férfiakkal, ücsörgő csajok nélkül ér véget az este, irány újra a kocsma, záró pálinkát akarunk vételezni.
asztalnál ismerősök között líviusz, helyet reklamálok, csinálnak. faggatom szigetről, lemezről, válláról, beszélgetünk nyárról, tiszai evezésről. ha másért nem, szerdán a zpben már csak azért is ott leszek, hogy halljam, az üdvözlés eszébe jut-e?