Euripidész legkorábbi fennmaradt művét, az Alkésztiszt (i. e. 438-ból) láttam ma este a Merlin Színházban. Az időközben eltelt majd’ két és fél évezred már az első percekben feloldódik a Halál (Szarvas Attila) közeledtét jelző, szó szerint fülsüketítő metálzenében, illetve az általa üzembe helyezett vibrátorban.
Maga Euripidész sem az elődei által kitaposott úton járt, hisz az Isteneket és hősöket gyarlóságaikkal együtt ábrázolta, az embert pedig épp olyannak jellemezte műveiben, amilyen valójában. Ez, valamint a modern megközelítés hivatott biztosítani, hogy egy percig se unatkozzunk a körülbelül másfél órás játékidő alatt.
Admétoszt, Pherai királyát (Szokolai Péter) idő előtt magához szólítja a halál. Kap azonban egy utolsó lehetőséget: megmenekül, amennyiben talál valakit, aki hajlandó önként meghalni helyette. Admétosz hiába keresi fel idős szüleit, azok nem vállalnak érte ekkora áldozatot. Egyvalaki van csak, aki vállalkozik erre: Alkésztisz (Magyar Éva), Admétosz felesége, gyermekei anyja.
Az előadás előtt kézhez kapott szóróanyag a következő kérdéseket veti fel ezzel kapcsolatban: „Szabad-e egy anyának férjét választania gyermekeivel szemben, s ezáltal árvaságra ítélni őket? Szabad-e egy magát szerelmesnek tartó férjnek elfogadnia felesége áldozatát? (…) Mi történik velünk, saját önbecsülésünkkel, az önmagunkról alkotott képpel, ha egy szélsőséges, addigi életünket mérlegre tevő helyzetben egész másképp viselkedünk, mint azt korábban hittük, vártuk, reméltük?”
Az első kettőre Alkésztisz halálának beteljesülése ad igenlő választ, ezen pedig szemernyit sem változtat a néző esetleges egyet nem értése, mint ahogy Admétosz egyre fokozódó elkeseredése sem.
A harmadik kérdést jócskán kivesézi a darab: minden szereplőnek vannak olyan pillanatai, amikor úgy tűnik, nem kezdte ki a tartását, erkölcseit és józan eszét a tragédia, aztán egy perccel később mégis mindnyájan elbuknak. Jó példa erre Admétosz, aki először ellenáll a palotában szolgáló nő (Horváth Erika) csábításának, majd nem sokkal később már maga próbálja meghódítani, tegyük hozzá, sikertelenül. Ez a mindenkire jellemző kettősség mutatja Euripidész kiváló emberismerő képességét, és biztosítja műve kortalanságát.
A kilátástalannak tűnő helyzetet végül Héraklész (Fazekas Géza) oldja meg, aki nem sokkal Alkésztisz halála után érkezik a palotába. Admétosz az ősi szokásoknak megfelelően nem terheli gyászával a vendéget, és mindent megtesz annak elégedettségéért. Amikor a darab végén mégis a hős fülébe jut a tragédia híre, cserébe a kifogástalan bánásmódért új feleséget vezet a király elé. Admétosz először elutasítja, majd Héraklész nyomására befogadja a nőt, aki nem más, mint a Haláltól elragadott Alkésztisz.
Zárszóként Admétosz már egy világraszóló ünnepségről beszél, én viszont itt tenném fel a negyedik kérdést, amit az előadás eredeti honlapján találtam, és ami a szóróanyagról már lemaradt: „Létezhet-e egyáltalán bármilyen élet az erkölcsi-szerelmi halál után?”
Az Alkésztisz a Kecskeméti Katona József Színház vendégjátékában került bemutatásra, legközelebb – május 27-én, kedden -, a Bakkhánsnők című darabot adja elő a Pozsonyi Meteorit Színház. Ezzel zárul majd az Euripidész minifesztivál a Merlinben.