Kevés ideálisabb Szent Szerdát (kocsmázást, szűk baráti körben) tudok
elképzelni, mint amit nem követ munkás csütörtök… Ergo, ősi
szokásaink szerint a vérünkbe sörmentén csepegtetett alkohol feladata
végre nem csak a pillanatnyi beszédközpont stimuláció, majd egy gyors
bőrön át párologtatás, hanem annak hasznos mozgási energiává alakítása
és felégetése ezer Celsius fokon, amíg tart az üzemanyagfröccs, s ha
meg már nem, akkor annak pótlása, míg dübörög a basszus, feszít az
ütem.
Jó,
jó, jó; bűnrészes volt még több deciliternyi Becher. Mely egyszer csak
ott termett. Kezünkben, üvegben, a Gellérthegyre széles panorámát
kínáló pesti Dunaparton, és úgy kínálta fel gyógynövényektől illatozó
testét, hogy igaz férfi ilyenre nem mond nemet, mert nem mer!
Tehát igen!!! Majd hogy teljes legyen a szent szerdai kórkép – zsebünkben nyitni kék a mérce, bevizsgáltunk egy ígéretes kocsmát, egy törpe hadvezérrel borházasított kávézót,
ott bevártuk csapatunk szelíd maradékát, töltikéztünk, rendeltünk,
pincér csajokat szekíroztunk, biztosítékot majdnem kivertünk, lépni
alig bírtunk, taxit hívtunk, bulizni akartunk, de nagyon agyon – így
gondoltunk egy merészet, s az A38-ot bepróbáltuk.
Bíztunk az eső tömegeket távol tartó jótékony képességében, s hogy az
1500 főben limitált ingyenes belépőből nekünk az előzetes regisztráció
híján is jut avagy marad, mert az osztrák fellépők mindegyike úgy
hírlett, hogy durván nagy partikat ad, tehát aki lemarad,
az kimarad a szaknévsorból, s mellé a csuklójára csodaszép narancs
papírkarszalagot se kap, mivel 40 év múltán esetleg dicsekedni tudnánk
a cyberpunk unokáknak.
Sajnos sejtésem sincs hány lehetett az idő, vekker úr, mert
időérzékemnek a tömények csúnyán odavertek, de hogy gyanúnkat támogatva
a tánctéren csak a kóbor lelkek szellentettek, az nekem nagyon úgy
tűnt, persze csak míg a színpadon egy dögös barna rá nem kezdett valami
forró nótára, mire rázni kezdett mind, aki segg.
Igen, az enyém is…
A szvinges, latinos, elektro csajpop azt kőkeményen fülbe mászott! Én
meg matyóbával előre, fel a heje-haja tetőre, a színpad elé, néha
már-már a biztonságiakkal is dacolva, a sógor Madita úrnő
lábai közé John Travolta mozgáskombinációkban, míg csak beért a
nyakunk, hajolva, csápolva, csaholva, de még a környező négyzetméterek
szimpatizánsait is folyamatos sakkjátszmában
tartva – mesélhetne erről a két lédi, akiket megforgattunk, nem
zsírban, nem panírban -, csoda hogy léket nem kapott tőlünk a gálya,
jaj, s ez még csak a kezdetnek árja, mert a fő-fő fellépő ugye itt még
váratott ránk s magára.
Dzihan&Kamien,
ugye. A sztár DJ páros. Downtempo, nu jazz, multikultikus ringató,
végtelennek tűnő elektro variáció, nagyon finom, nyamm, csorgó nyálom.
Hogy csak na! Vízöntöttünk hajnalig a porondra, sört a garatra,
fantasztikus egymásra találásnak részese volt itt még az is, aki
tanúja.