a 6os vonattal akartunk érkezni, de 7es lett belőle, mert egyszerűen nem volt kedvem felébredni. kölykök nem morogtak, ebből azt a következtetést vontam le, hogy a plusz lusti nekik sem volt ellenükre.
pázmáneum megálló, vörösvárról a második, ellenőrrel találkozni idő sem volt. a fél vonat leszáll, mi követjük őket.
még sosem jártam az egyetem területén, nézem az épületeket és tanakodom, tetszik-e amit látok. az inkább nemre hajlok, a szárnyas torony, a bedőlő épület inkább tűnik giccsnek, mint minőségi építészetnek. fura az egész. nekem idegen.
megyünk a hang irányába, megtaláljuk a nem túl nagy színpadot, sört vételezünk, tárcát találunk. kikutatjuk, benne névjegykártya, hívom tulajdonost, majd annak ellénére, hogy én magyaráztam el hol talál és mint nézek ki, ő semmit nem árul el magáról döbbenetében, hogy visszakapja azt aminek elvesztését még észre sem vette, szóval én találom meg őt, akinek felnőtt férfi létére fogalma sincs arról, hogy hol van a hangosítás.
színpadon amber smith zajong, nem bánom mikor levonulnak. helyet a quimbynek!
az első esőcseppek észlelésekor feltápászkodunk a fűről és elindulunk a hangosítás sátrához, pont beférünk még alá, nem is értem miért nem maradunk.
mert nem maradunk, hanem elindulunk a színpad felé, meg sem állunk az első sorig, pár tizenéves közé befurakodva tibcsi előtt állapodunk meg.
az eső a beállást kivárja, a kamikaze báránnyal indul neki ő is, de arról, hogy mikorra fáradt el és hagyta abba fogalmam sincs. bal oldalamról gyerekek az első percekben eltűntek, helyet adva a fiatalságnak. az első pár szám meglepő nyugalomban telt, már épp kezdtem örülni a taposásmentességnek, amikor beindult az üzem mögöttünk és attól kezdve nem volt megállás.
hatás-ellenhatás, nyomás-ellennyomás. dalolva ment a tilitoli, az eső meg csak zuhogott és zuhogott.
líviusz feltűnően inaktív, aminek lehet valami aprócska köze felkötött bal karjához. énekelni azért tud, bár a lendület nem az igazi. gyógyulást neki!
vizesedtünk rendesen, mégis örömmel fogadtam, hogy a fiúknak a tervezettnél több idő jutott a színpadon és lelkesen üvöltöttem kívánságként a legyen vöröst, örülve, hogy a környéken ezt mindenki így gondolta.
jó kis koncertet kaptunk, igazán elégedett voltam. cipőm szétment – volt belőle 3 pár piros és egy fekete fehér, összesen 4 pár. abból kettő a szigeten ment tönkre, egy pedig ezen a koncerten -, pulcsim átázott, orrom porral volt tele – az eső ellenére porban álltunk, lehet hogy az úri közönség táncolt kicsit? -, de csak annyi bajom volt, hogy szomjas voltam.
vételeztünk koktélokat, sörhöz már nem volt kedvünk, beültünk az ambrosium falai alá, megismerkedtünk a világhírű sz4p zenekar két tagjával és hasznos információkat kaptunk tőlük holmi árpád híd felé tartó buszokról.
a n1esre fel is kapaszkodunk, majd indulás után 3 perccel le is szállunk, sétáltunk végig a falu főutcáján, kicsit hangoskodtunk, felébresztettük az összes kutyát és amikor már ugatott az egész környék elégedetten konstatáltuk, aki akarta már tudhatta, hogy itthon vagyunk.
vasárnap újra quimby, viszlát a főtéren!