kölykökkel érkezel, halál fáradt vagy, lábad mindent akar, csak állni nem, derekad leszakad, kezeden még festék foltok, de mit számít mindez, ha quimby lesz? ruhatár után alkoholt vételeztek, lapos tartalmán osztoztok, fél óra sem kell és fáradtság, leszakadás, minden felejtve.
a tömeg szélére nyomakodsz, hogy meghallgathasd líviusz stand up komédiáját és érintőlegesen megismerkedsz az este leg(un)szimpatikusabb egyedével. líviuszt imádod, de pályamódosításgt azért nem javasolnál neki.
szilárd elől – már megint a szégyen! – felmenekülsz az emeletre, de ott a tegnapi klippek mennek, bolyongásba menekülsz, majd borral kezedben beszorulsz egy oszlop mellé, helyzeteddel mégis elégedett vagy, nem moccannál semmi pénzért.
a sarkon túl közben rázendít a marlboro man, egy régi rock&rollt sikítva énekelsz velük.
fél 11 után elkezdesz benyomakodni a nagyterembe, elfoglalod hadállásod és drukkolsz, hogy a banda ne sokat késsen. nos, nem késett. …. // itt következik egy kis tanakodás. ha két sziget között 90%ban csak quimby koncertekre jár az ember, akkor mi újat lehet írni minden egyes alkalomma? tanakodás után döntés: semmit. nem is kell erőlködni. egyébként is a megszokások miatt jársz // …. belevágtak a húrokba, aztán egyszer csak arra eszméltél, hogy vége van a koncertnek lehet menni kifelé. táncolva haladsz az ajtó felé.
talákozol még pár ismerőssel, aztán megint a kölykök mellett kötsz ki, de előtte még leszedsz egy plakátot meglepinek. aztán a fejedbe veszed, hogy passt gyűjtesz, megkérdezel boldog boldogtalant, szilárd azt hiszi kikezdesz vele – au! -, feri már sokkal normálisabb, pólót dedikál, tibcsit hív, elkap mielőtt elmenne, ő is dedikál mindent és passt ad nekünk. boldogság a köbön, csak utána jut eszedbe, hogy azt nem írattátok alá. sebaj, kint még elkapjátok, ő irigylésre méltó nyugalommal dedikál, még mosolyog is, hálásak vagyunk érte.
zsákmánnyal a kezünkben táncoljuk végig az utat hazafelé, 4kor már ágyban is vagyunk, ami részedről egy náladnál rövidebb kanapé, mert az ágyat meghagytad a fiataloknak – pedig nem is egy pár -, így reggel arra ébredsz, hogy lábad természetellenes irányba hajlik és fáj piszkosul. sziszegve próbálod rendezni az állapotokat, mikor is elindul megint benned a zene, képek tűnnek fel és már mosolyogsz, lenyújtod lábad az ágy mellé, alszol tovább.
a záró programok keretében az almássyn ez volt a 13. még van 12. egyikre tessék benevezni!
kár a helyért, szállodaként már nem lesz ennyire hangulatos és félő koncertek sem lesznek. egyébként – hátha valaki tudja – az almássy nem szálloda volt eredetileg is? csak mert belül az egész olyan, mintha.