Zűrös napok voltak, melyek próbára tették a Vándort, aki még mindig a
Cseh Tamás est hatása alatt volt. Aztán megjött Szilvi is, így már hat
nő jutott egy autóra, Dudu (az autó) szóvá is tette négyszemközt:
„Vándor, megszakadok!” „Én is, jó Dudu” – így a Vándor, „de mit
tehetek? Húzzuk a szekeret.” ÉS húzták, Dudu és a Vándor. Csütörtökre
sivatagi időjárás, nappal harminc, este tíz fok. Elpatkolok, gondolta a
Vándor, pedig elhatározta, ha ez egyszer bekövetkezik, az csak a Tisza
partján, vagy a JATE klubban éjfél után történhet meg vele. Bajain a
házigazda ágyas barack pálinkája segített csak, kihúzta a pénteket,
majd a szombatot is. Már nem is válogatott, csak sodródott programról
programra, ette a száraz szendvicseket, itta a hűvös söröket. Erről
olvashattok röviden…
Voltak tervek szerdára, többnyire minden Pulára, Bárka nap. A sok lány már kora délután elindult stoppal, a vándor csak később, irodalomra éhesen érkezett. A kertben Háy Jancsi beszélgetett Tóth Krisztinával, ügyesen terelgetve a szót a költőnő gyermekkora, és költővé válása történetére. Nem elemeztek verseket, nem mélyedtek el irodalmias boncolgatásokba, de igazán jól érezték magukat. Tóth Kriszta olvasott, jókat, a végére egy könnyfacsaróan szép új verset. A Liliomig úgy tervezték, a faluházban színházat néznek. Az azért elképesztő, mennyire szomjazza a nép a színházat, egy diákszínházi előadás előtt tumultuózus jelenetek zajlottak, valaki hátulról derékba könyökölte a Vándort, aztán jajgatását hallgatva le is bunkózta. Hiába no, szép dolog a kultúra szomja, harcolni kell érte, mint sivatagban egy korty vízért. A PGB-KIMI nevű diákszínház felcserélte a darabok sorrendjét, Peer Krisztián Szorongás Orfeumával kezdtek, s ez a darab nagyon jó, az előadás is az volt. De akkor mi legyen? Mert a másik darab már belelóg a Liliomba, amit a réten kezdenek. A vándor és hűséges nője maradtak, és ráfaragtak. Az Iglic érdekes darab, nehéz és néha felfoghatatlan. Furcsa nézni, amikor gyermek színészek tudathasadásos, őrült, gyermekgyilkos nőt játszanak. Az eredmény: rosszullét, nadrág szakadás a szögekkel tarkított lépcsőkön ülve. Mennének Liliomra, de a lányok onnan jönnek: annyi a néző, hogy közelébe sem lehet menni a színpadnak. Hát ennyit arról, hogy a pénzszűke miatt a színházi előadásokból töröltek. Éjjel Makám a kertben, a hangosítás minősíthetetlen, az előadás rovására megy. Nem ez volt az első eset ebben az évben.
Csütörtökön megjöttek a beregszászi színészek. Csakis Taliándörögd lehetett az egyetlen cél.
Rövid nap lett. Ebéd után irány a Klastrom, vásári játék a Zentai Színtársulattal, hangulatos, jó komédia, aztán a Técsői Banda Kárpátaljáról, utazás az ott élő népek zenéjével. A Vándornak tetszett, már-már mozgott is a zenére, de aztán vége lett. Várakozás, jött Sotkovszky Lajos, lemezbemutató koncert. Hát. Jó hangos volt, annyi biztos. Nem baj, hiszen Beregszsászra vártak. Közben azt számolgatták, a műsorvezető lány hány mondatot tud hiba nélkül elmondani. És jött a hideg. De nagyon. Mire a Liliomfi kezdődött, minden ruha rajtuk volt. Nehéz leírni, de az előadás elég gyenge volt, bizonyára fáztak a színészek is. A vándor vacogott, fogai néha belecsattogtak a darabba, feje fájt, délután összehányta a kukoricást. Nem egy költői este. Inkább szánalmasan emberi. A végén csak Dudut kereste, otthagyva mindent, gyereket, barátokat, színészeket, Kapolcsra rohant, két deci pálinkától átmelegedve rogyott ágyba, álom nélküli, mély verembe zuhant. Vajon jön-e még új hajnal, kérdezte Öt, ott fent, de válaszra már nem volt ébren ideje.
Még rövidebb nap. Cél ismét Taliándörögd, és várakozás a Liliomfira. Lett volna egy gyerek Hamlet, de csalódást okozott. A KOR-ZÁR verséneklő együttes viszont kellemes meglepetés. Amire vártak, a vajdasági B-terv eltévedt, ezért a sátorból kitelepülve, jó, sőt első osztályú helyeiket foglalva éjszakára, csak hallhatták, hogy végül megérkeztek, s k… jó zenét nyomtak. Majd félóra csuszás. Várakozás. Ám ez az előadás mindent megért, látszott, hogy az előző napival ők sem voltak elégedettek. Ez a Liliomfi most hasonlított a gyulaihoz, pergő, magával ragadó volt. Vidnyánszky Attila néhol hozzányúlt, gyorsított, alkalmazkodott. A közönség vette a lapot, jól szórakozott. A Vándor érezte, itt, most kellene abbahagyni, elhúzni Szegedre, írni egy jó blogbejegyzést, oszt viszlát. Ehelyett bement beszélgetni a színészekkel, néhány pálinka után éjszakai zenehallgatás a Cabaret Medrano zenészeitől. Még két nap.
Két feleslegesen eltöltött nap jött, várakozva, hátha beleszaladnak valamibe. Ez így azért nem teljesen igaz. Mert Pulán a HáBéVurstli hihetetlen nagy ötlet volt. Ott kellett volna tölteniük a délutánokat tíz napon át. Voltak elképesztően agyament játékok, gyerekek és felnőttek egyaránt élvezték, volt gyors színház, dobhatott magának verset az ember. És felolvasták a Háború és békét, amit Spiró fejezett be vasárnap. Délután Szikszai Rémusz beszélgetett Kovács András Ferenccel, a nap sütött, a kertben az emberek a fűben heverve hallgatták a verseket, vagy a mélyből üzenő alfa hangokat. A réten Repülési engedély angyaloknak – a Baltazár Színháztól. Ennek az előadásnak itt a helye. Értő közönség, hegyoldal, fák. Minden a helyén, a sérült színészek csodálatos estét varázsoltak. A Vándor úgy gondolta, átmegy Öcsre, megnézi Bongát, a Zöldfoki-szigetek szabadságharcosát. A többiek inkább Kapolcsot választották. Bonga nem jött még, helyette Teofilo Chantre kezdett, meglehetősen álmos és unalmas zenével. Basszus! Így a Vándor. Aztán lement ő is Kapolcsra, Akkor legyen az Ady est, Novák Jánossal és barátaival. A versek szépek voltak. Basszus! Így a vándor, most másodszor. Vissza Öcsre, Bongára még pont odaértek. Profi zenészek, akik valami félelmetes egykedvűséggel nyomtak afrikai zenét, a tucatból, tudod, abból a fajtából. Basszus! Így a Vándor, harmadszor is. Gyerünk Cabaret Medranora, de ott már leiszom magam, nincs tovább.
Vasárnap ugyanaz. Vurstli. Aztán keresgélés. Szőke András délutáni búcsú diszkója ebben az évben is megtöltötte az Ősök Háza kertjét. És röhögés minden mennyiségben. A Lőtéren a Fláre Beás helyett éppen régi zene szólt, tájékoztatás semmi, kérdezni kell. Késnek. Várni kellene, de akkor nem érnek át Hobora. Akkor nem várnak, a Klastrom programja is érdekesnek tűnt. Az erdélyi Snaps Vocal-Band nem volt az. Nagyon alkalmi felállás, alkalmi zenével. Akkor Hobo. Idegen tollak – Hobo Blues Band. Ez volt a műsorfüzetben. Helyette Kötéltánc, Hobo a Blues Band nélkül. Persze, hogy semmi tájékoztatás. Annak ellenére, hogy Hobo jó volt, a Vándor úgy érezte, sőt, már napok óta érezte: átverték. Ennyi, ez volt a Művészetek Völgye. Még át lehet gondolni, de az tuti, hogy az utolsó öt év leggyengébb Völgye volt. A Vándor átfázott, beteg lett. Teste és lelke megtört.
De találkozott Cseh Tamással…