beszámoló: urban art forms 2007

sok szempontból büszkék lehetünk a sziget fesztre. évente több százezer ember fordul meg rajta, bejárata van vagy kettő és fél, hömpölyög a nép, s mégse érzed úgy, hogy ide a büdös életben nem fogsz bejutni. ezzel szemben ott van a wieseni UAF, amely szintén nem először kerül megrendezésre, a nép csak módjával özönlik (ránézéses tipp: 3-4e ember), s mégis úgy érzed, hogy ide a büdös életbe nem fogsz bejutni.

a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy ez menyire kijózanító. először is ha nincs elővételes jegyed, akkor be kell szerezned egyet az egyetlen működő kasszánál, ahol nincs sor, csupán a szélrózsa minden irányából tülekedő tömeg. aztán ha a megfelelő népírtást követően megszerezted a jegyed, akkor ugyanezt végig kell csinálnod annál a bódénál is, ahol a jegyedet karszalagra váltják: ezt egy trió csinálja (az egyik beváltja, a másik rád húzza, a harmadik meg rögzíti) maximum 3 fő/perc átlagtempóval.

mire ezt végigcsinálja, nincs az az alkoholmenyiség, ami az ezt-nem-hiszem-el röhögéstől vegyes dühtől, prodigy-koncert első három sorát meghazudtoló pogótól és az osztrák kuruttyolástól ki ne párologna belőled.

aztán ha ez megvolt (erőnléttől függően 30-60 perc alatt végezhetsz is), beléphetsz a rendezvény területére, amiről az első benyomás az, hogy „bazze, de kicsi”. alapvetően két helyszín működik: egy félig nyitott hodály van berendezve drumandbass sztédzsnek, amely kb. harmad akkora mint a techno sátor, ahol viszont kb. fele annyi ember lézeng, mint az előbbi helyszínen. tehát a dnb színpadnál mozdulni sem lehet, a techno sátor területén pedig akár rohangászhatsz is (némi középre becsomósodott emberfolyamot leszámítva).

az étel/ital pultok beosztása is érdekes: az egyiknél csak és kizárólag kaját lehet kapni, a másiknál csak és kizárólag sört, a harmadiknál csak és kizárólag kávét és teát, a negyediknél meg csak és kizárólag alkoholmentes piákat, stb. szóval ha egy isteneset szeretnél étkezni, akkor vagy négy sort végig kell állnod…

azt hiszem, túl öreg vagyok már ahhoz, hogy ilyen logisztikai bosszúságokon egyszerű vállvonással túltegyem magam, főleg, hogy három órát kocsikáztam azért, hogy lakodalmas dnb-t füleljek a hátsó sorból, mert a bejutástól már elég kimerültek voltunk ahhoz, hogy megpróbáljunk előbbre nyomulni a népfalon át. megjegyzem, aki ixelt, az magyar volt.

szóval maradt a techno sátor. még jó. az extrawelt a techno szcéna egyik legizgalmasabb formációja (a fenti oldalon klikk a jukeboxra némi ízelítőért), sajna, a koncertnek csupán az utolsó harmadát sikerült elkapnom (azért a fernweh-re így is sikerült szétdobnom magam). folytonos mix volt kisebb-nagyobb effektezéssel kísérve, élmény volt a fülnek. és ha már itt tartunk: a techno sátor hangosítása első osztályú, néha ugyan kicsit halknak éreztem, de gondolom, ha több szuflát nyomtak volna bele, annak hang- és fejtorzulás lett volna a vége.

ellen allien alatt odakinn lézengtünk, a helyi népszokásokkal ismerkedtünk, figyeltük friction kitűnő mixtechnikáját (a zenéket hagyjuk), s próbáltunk nem bokákolni a felvizezett sörtől (ára 3+1 euro, az utóbbi a pohárbetét), aztán jöhetett a modeselektor. mikor a berlini duó legutóbb nálunk járt, egyikőjük kéztörése miatt live show helyett djszettet prezentáltak (az viszont jó kétórás volt), ami így is megremegtette a bulinak helyt adó merlin oldalát. a koncertet nem biztos, hogy kibírta volna. a mdslktr nem csinál túl bonyolult zenéket (kivéve, ha glitch hopban utazik, de hát annál alapkövetelmény a „túlkavarás”), de azok olyan intenzitással vannak összerakva, hogy az egyszeri ember kb. három percenként meghal a tánctéren, hogy aztán defibrillálja a legújabb ritmusrobbanás.

hogy ez az élmény megérte-e a 9e ft-os beugrót és az oda- meg visszautat, azt nem firtatnám, mindenesetre annyira kimerítő volt, hogy pendulum ide, james holden oda, szépen elindultunk hazafelé.