Kishegyes Szegedtől délre, mintegy 100 kilométerre,
Vajdaságban van. Az idei, immár a 7. Dombos Fest, „a hetedik te magad légy…”,
ez a fesztivál mottója. Már az érkezés is annyira esetleges, hogy az jólesik.
Az utca végében ácsorgó rendező fiú (aki éjszaka, mit egy szélmalom táncolt a
Besh o droM zenéjére), kijelöli parkoló helyem: álljon ide nyugodtan, valahová
az árok szélére. A belépő 150 Dinár, mintegy 500 Forint, odabent a sör 200 a
Lángos tejföllel, sajttal 130 Forint körül. A kemencénél friss kaláccsal,
pogácsával fogadnak. Királyság.
Minden nagyon rendben van. A gyerekeket (akikből van a
fesztiválon szép számmal) gólyalábas komédiások szórakoztatják, kiállítás megnyitó,
fesztivál megnyitó. Kimondottan az értékek megőrzése a cél.
Sötétedik, vajdasági népzenészek gálaműsora. Egészen magas
színvonalú, pörgő előadás. Aki szereti a népzenét, annak nem kell elmondani,
mennyire hátborzongató, amikor tíz hegedű és három bőgő egyszerre szólal meg. Valamelyik
szerb televízió stábja szuper cuccokkal, repülő kamera és még vagy öt kamera, belakja
a színpad előtti teret, s ez egy kicsit zavaró.
Azt még elmesélem, hogy a zenekarok jó előre beálltak,
szinte nincs szünet. A Besh o droM is összerakja a színpadot negyed óra alatt,
csúszás szinte alig van. Azt már az első percekben látni lehet, hogy a szerb tv
társaság nem tudja tartani álláshelyeit. S amikor az első szám után a zenészek
táncra hívják a nézőket, minden elszabadul. Ezekben a szerb tévésekben bizony
vér csörgedez, összekapják, ami mozdítható, de a főnök egy operatört már be is
zavar a tánc sűrűjébe. Nem maradhatnak le semmiről. Közben a rét közepén
meggyújtják a hatalmas máglyát, burek és kolbász sül. Az egész nagyon, nagyon
rendben van.
Péntekre Rúzsa Magdit és Lajkó Félixet várják. Emelt áron,
400 Dinárért. Aztán szombattól a belépő önkéntes adomány. Szombat este JEANNE CARROLL
blues
énekes,
ott a helyem. Csak ez a határátlépés ne lenne útközben…
Tetszik hogy így gondolod és így érezed.
Remélem miután visszamentél, akkor is maradt meg benned … hogy nincs igazibb fesztiváli hely mint a Hegyalja utca…
Üdvözlettel, és még csak annyi – gyere a nyolcadikra is!
Erzsébet!
Ajánlom a blogom, http://pjanos.freeblog.hu/ , oda felraktam Kishegyes, kis fesztivál? címmel azt a tárcát, ami az Irodalmi Jelenben megjelent a Dombosfestről.
üdv: János