Sziget első napok

Nulladik nap – támadás!!!

… szabad csapataink ismét győzedelmesen lestipitopzták a sátorhelyeket már a mínusz egyedik napon, így a keddi nulladik estén nem maradt más hátra, mint az elegáns szétcsapás, a nemzetközi VIT találkozón, a világzenei színpad melletti Dalmát Pince asztalain. Mert a nulladik napon mindig ezen a helyen a legnagyobb a pörgés, ahogy hirtelen elkezdenek táncolni az emberek a színpadon, az felér egy izzig-vérig balkáni fiestával is. Az estének köszönhetően másnap úgy éreztem magam, mintha már egy hete tartana a sziget – legalábbis a kimerültség szintjén.

Első nap: The Final Condom

Kora délután levezetésként irány az utcaszínház, ahol egy piroska és a farkas adaptáció keretében vadmalac legyőzi a csúnya vörös farkast, közben üvölt a töröksíp. Mellette a spanyol Teatro de Automatas vásári látványosság egyaránt kötelezően ajánlott kicsiknek és nagyoknak. Nagyon hangulatos a század elejéről lévő életképekkel, bábokkal, a nagyszobától a szalonig, a karibi kalipsó táncosokig minden megtalálható – egy elevenen mozgó kis gyarmatmúzeum.

A beharangozóban a Pesti Est színpadon fellépő The Gipsy Pop Orchestarnak nagyobb volt a füstje mint a lángja, mert képzeljék el a magyar Nouvelle Vague zenekart, akik a nyolcvanas évek számait nem bossa nova stílusban játsszák el, hanem hazai tradíciókhoz híven egy éttermi cigány zenekar cimbalmossal, bőgőssel, hegedűssel. Az ötlet zseniális, a kivitelezés annál kevésbé, a Mambo Kurtot is meghazudtoló énekes csapnivalóan elrontja az egész műsort, így a produkció önmaga paródiájává vált. Jávorka Sándor play Culture Club. A közönség is először döbbenten néz, majd tapsot, fütyül, masculin felíratú felfújható műanyag műbránerrel integet a levegőben, szemmel láthatóan ülve beőrül, de persze a Sziget a legjobb példa rá, hogy a vérciki dolgok a legnépszerűbbek.

Nagyszínpad – ungarische puszta beach and No Future!

Idén nagyon találóan hazánk nemzeti szimbóluma jelenik meg „street art” formában a színpadok előtt – a nézőtér előtti tér ugyanis bugaci-fülöpházai hazai friss pusztai homokkal van feltöltve, így a turista egyaránt érezheti magát a tengerparton, a pusztán, vagy akár egy sivatagban is, közben pedig üvölt Glen Matlock által előadott Sex Pistols örökzöld a No Future – ezzel a nagyszínpad egész hétre letudva, másnem frizbizni megyünk majd oda kora délutánonként.

Három a kislány: 1. Susheela Raman

A világzenei színpadon a legnagyobb dolgok mindig első nap történnek – gondoljunk csak Nithney Sawney, Rokia Traoré, vagy akár a kanadai Lhasa koncertjére. Idén is nagyon rendben szól minden és az első csoda a számomra az egyik húzónév, a tamil istennő Susheela Raman, aki a 2003-as év legjobb ázsiai előadója volt a BBC World Music Awardsán, majd közben folyamatosan söpri be a díjakat, tavaly Indiában összeházasodik szerzőtársával, a gitáros Sammal, elkészíti a Music for Crocodile albumot, és valami hihetetlen dolgot varázsol a színpadra. Egy olyan énekesnő, akinek egyik mestere és ihletője az etióp Mahmud Ahmed, csak fejhajtással illik tisztelegni, meg minimum az első sorból nézni ahogy énekel. Egyszer Kathmanduban egy tibeti asszony kezembe nyom egy másolt cd-t, a Salt Raint (Susheela első lemeze), hogy ezt hallgassam meg. Azóta is az egyik kedvenc lemezem. A koncerten semmi felhajtás, egy akusztikus gitár, tabla ének felállás, dalok főként a legújabb lemezről, se saraswati, se love trap, bár így is nagyon ott volt, és ha már sikerült lekésni a tavalyi prágai fellépést, akkor ez valóban igazi revans volt. Egyébként ha már a csodás énekesnőkről szólunk a másik nagy aduász a mai (csütörtöki) program keretében a mexikói Lila Down lesz, a harmadik, hogy a címnél maradjunk pedig a perui Susana Baca, hogy teljes legyen a kép. A végére pedig a legszebb Sushela Raman szerelmi vallomás arámiul Mahmoud Ahmed után – „Behmen Sehbeb Letlash„ – your body is a love trap…

Apám nevében… Robert Plant

Tavaly az Illésen jó volt látni, hogy 50 éves fejek is kijönnek a szigetre, de ami tegnap volt az maga volt a retro-woodstock – nem hittem el, ahogy az ötven-hatvan éves rasta nőcik táncolnak, apu korosztályú emberek pedig teljesen beőrülnek Robert Plant koncertjére, ami azért valljuk be nem is csoda. Azt gondolom, hogy Marton László Távoldónak – a programszervezőnek – ezáltal sikerült mindent idehívni, amit évekkel ezelőtt megálmodott, mert 2003. januárjában Maliban, oTimbuktutól jó párszáz kilométerre a sivatag közepén volt egy háromnapos fesztivál – festival in the desert néven, amelyet az a franci-angeri Lo Jo szervezett, akik már kétszer játszottak itt a sziget színpadán, és az a fesztivál, amely nincs Robert Plant nélkül. A nézőtéren több ezer tuareg, tevék mind a semmi közepén. Na az akkori nagy fellépők közül (Oumu Sangare és Ali Farka Toure – isten nyugosztalja – kivételével) mindenki játszott itt – a Tinarientől Justin Adamsig… Robert Planttal volt teljes a kép. Na igazából ezért került a világzenei nagyszínpadra ez a koncert, és azért, mert Robert Plant, és a gitáros (a menyhárt jenő kinézetű) Justin Adams teljesen rákattantak a mali blues zenékre. És ha már mali blues európai kiadásban, akkor reméljük, hogy majd a közeljövőben még Damon Albarn is tiszteletét teszi mali projektével.

Forza Szicsília!!! – Roy Pacci & Aretuska (Wan2 sátor)

A tegnapi nap másik húzóneve a szicílai Roy Paccié volt. Azé a Roy-é, aki játszott többek között a sziget világzenei színpad történetének első fellépőjével a torinói Mau Mauval, de járt már itt Manu Chao mellett a Radio Bemba Sound Systemmel, a szicíliai Zu tagjaként, vagy a harminctagú The Ex Orchestar trombitásaként, és négy évvel ezelőtt a ska formációjával Roy Pacci & Aretuska néven. Akkor az a koncert volt a legjobb az évadban, mindenki elegáns öltönyben, kalap, szivar, ahogy illik. Azóta két lemez, plusz egy énekes, hogy kicsit Manu Chaosabb legyen a történet. A színpad előtt fél-Olaszország – az is a déli végekről tombol. Mindenki ugrál – a Wan2 padlózata szolid trambulinná változik, nem is kell megmozdulni, azonnal a levegőbe repít – irtó mókás, közben Roy ugrál, énekel, hergeli a közönséget, és a végén igazi úriember módjára rózsákat osztogat! Nagyon-nagyon ott volt . Mille gracia don Corleone!

Csodák palotája: Mai adag – csütörtök

A mai nap nagyon erősnek ígérkezik, úgyhogy a jól fésült menedzserek jól teszik, ha a tőzsdén azonnal túladnak a búzán, értékpapírokon, és irány a fesztivál. Délután öttől a Vágtázó Csodaszarvas nagyot varázsol majd – ezzel ez új népzenészekből álló felállással lett a VHK igazi történet. Majd utána az egykori Klezmatics tag – David Krakauer – aki remélhetőleg a kanadai DJ Socalleddel érkezik, és hűen bebizonyítja, hogy vannak sokkal színesebb és érdekesebb dolgok is az Oi-Va Voi-nál – bár legújabb Krakauer alkotásokon épp Sophie Solomon (az Oi-va Voi énekese) szkreccsel és hegedül vendégzenészként. A klezmer madnesss után a mexikói Lila Down – aki sokkal jobban hasonlít Frida Clahora, mint a filmben a Fridát alakító Salma Hayek, és a film zenéjének nagyrészét épp Lila Down dalok alkotják. Az ő lemezeit is Susheeláéhoz hasonlóan a Narada adja ki, hogy legyen közös kapocs a produkciók között. Majd esti koncertként összeáll a Titó féle nagy-Jugoszlávia Goran Bregovics irányításával, hogy afféle igazi balkáni négy esküvő egy temetés keretében leszakadjon az ég is. Goran legújabb projektje Bizet Camen-jának balkánosított változata, meglátjuk mi sül ki belőlük… úgyhogy amivel kezdtük azzal is zárjuk (egy Bregovic beszólás két évvel ezelőtti koncertjén) TÁMADÁS!!!!!