medzsik kap-e lá mirror

Táj fesztivál, MM-es publikátor, suta számvetés, @rcokat pirító, megadáb visszabassz…

Miféle ráhangolódás ez itt, kérem csúnyán? Négy napra vagyunk 2006 a világ legjelentősebb tánczenei és kultúrális sokkista fesztiváljától, mégis mintha dézsában hüllő, avagy langyos vízben szándékoltan hűlni tennénk körömpuhítandó a lábunk, hogy még véletlen se érezzen kedvet a bannerokkal szigetblogra vezetett ríder a tárgyi kilátogatásra; pedig igény az lenne.

Mit szólok be? Azt szólom be! Mert még mindig részegen mindent össze horda puska. Na. Ne!!! Kora délután? Habakukk.

Sztyúdent ájlend megvan? Mikor ripsz-ropsz kinőtte magát a partiszcéna kitaposott peremén egy „te sem vagy más, legfeljebb különbebb” csili-vili tükrös sátor, s csak úgy izzott körülötte a Tarló, forrt benne a levegő, azóta is, szivárványszínű névjegyként világítva meg a két Duna-ág között az eget: vendégek a heterók, házigazdáitok melegek – buzik nincsenek, mert az pejoratív.

Parafadugót találtam a zsebemben. Boroztam? Biztonsági célzattal hordhatnám a seggemben, de mert kinőttem már a félszből és az ilyesfokú általánosításokból, elhajítottam. Buli a köbön, már csak így jellemzem. Így jellemzem azt, ha szigeteléskor érdek feszítő koncertek híjján a hangulatadó Magic Mirror-ba vetem magam, vagy ritka alkalmak szülte a szereplőgárdát kinevelő Capella Café-ba. Tényleg más ott, ez találó szó rá.

Igen-igen, hangolódom. Elmúlt este ez másutt jártam, húsos-velős csontot dobva a toleranciának és a széles látókörűségnek, nem utolsó sorban a tényfeltáró írói szenvedélynek, s mert e különc szórakozóhely fogalom a nagy Budapesten, kicsit mesélek.

Először is. Járnak ide, más-más okból, mindenféle népek. Csajok bulizni egymással, mert itt ritka fajta az ordenáré nyomulós pasiféreg, aztán csajnak látszani akaró identitászavaros hímek, mert hasontársaik között jól megférnek, férfias csajok, mert keresik a bi ó tónusú nőket, elutasításmentes férfiak, mert az éjszakai létben az egyéb mulatók már unalmasak, na meg csak kik véletlen betévednek, azt meglepődnek. Mert konzervatív felfogással meglepődni van min!

Farsangi a bál, vagy komoly? Gondolhatnák az erős női sminkkel pinceszinttől le-föl s alá riszálón tipegő egynyári ruhás ádámcsutkás fazonok láttán, kik a legyezőt olyan finoman rezegtetik a kézben, mint a tavaszi légy zümmögése; de sebaj, jár nekik a mosoly, s ők hálásak érte. Vagy a tetovált táncosfiúk közt vonagló leánybúcsú főszereplőjét tetten érve, ahogy a színpadon válik sóelemmé a zavarral leplezett megilletődöttsége, hogy az őket pléjbekkel követő transzfesztita műsor részleteiről a szaftosat nem is beszélve. És ha az első döbbeneteket követőn még nem ment sehova el a Capellától a gyanútlan állampolgár kedve, s beleszalad egy toalett-kereső projektbe, akkor megint csak ámul, hogy mifene ez, hogy teljességgel koedukált? Ahol és ahova a pasik is párban járnak, sőt, ha teszem azt kitalálják, hogy amolyan pikáns mód huncutkodnának, lukak vannak különféle magasságban és méretben fúrva az elválasztó falba, mindenkinek adottsága és fantáziája szerint. Vagy a legkomolyabb: sötétszoba!

Olyan ez, mint egy legenda. Elvben mindenki tud a létezéséről, de kevés aki látta, mert ugyan felmenhető a csiga, mint egy királykisaszonyi toronyszobába, de az alján kritikusok, a célban meg talány, mi vár, ki fogad? Lássuk be. Értettem ezalatt, hogy tényleg lássuk be (többesszámban) e terepet, mert érdekelt, s mert egyedül merész lenne, meg egy hiteles tanú is kell, igazi bátorságpróba, ami csak igen nagy jóindulattal lenne nevezhető a „ki a fasza gyerek?” teszt poénos csattanójának, mondjuk igen nagy jóindulatom van, ha nem is mindig jön át, tehát elterveztem, párt kerítettem, véghez vittük, láttam. A telefon fényénél a szobát annak ellenére, hogy leheteróztak minket a lépcső tövében a mások, fene az előítélkezős pofájukat. Ja, beléptünkig fönt üres volt, s aztán sem teli. Ez az egész egy néhány négyzetméter hosszúkás kis valami, falon csap, meg pisilde – imádom a gusztusuk, s a szoba minkét végibe egy-egy átjáró egy kisebbe, ahol árván állta a sarat az egy ügyü szék, noha a komfortosabb kecóban megemelt szinten volt egy keménykötésű fekvőegység; nem, még csak ki sem próbáltuk, a történetet egy illúziókeltő csókkal lezártuk, hátha veszi valaki sötétlátó kamerával az eseményeket, még se legyen ciki. A szakértő vendégek beérkezése előtt távoztunk.

Egyébként meg a jó buli recepthez szokásos volt a móka, kacagás, italozás, tánc, udvarolgatós csibészkedés, hogy egész hajnalig elfolyt a teljesen rendben szóló zenére. Volt átlagsorból nem kiemelkedő flörtpetting a Szigetre edzve evvel-avval és a pultuslánnyal (szerintem lány), mi azért külön említett, mert nekem volt a fura, hogy én, mint a hajnalok úra, ilyen „népszerű” foglalkoztatásúnak tetettem a fejem, hisz elvből ilyet nem szokok. Miért? Mert magam önbizalom sújtó ellensége nem vagyok, teszik a szépet neki sokan, melegek, összehasonlítási mintavétül, ha kérném, felsorolna ezreket, oké, persze nem kérem, de ettől még úgyis beskatulyáz egy tipusos férfikasztba, fejben, szerintem – de majd iwiw-en később megkérdem, hehe.

Nincs heppi end. Egy baromi nagy lakásban, egy baromi nagy ágyon, egyedül ébredtem. Lassan egy éve tartok itt, mert megérdemlem – kár, hogy néha még élvezem… De már lelki szemeim előtt a sátrak! Hajajaj! Ha egy szimpla péntek esti Capella így bepörget, bele sem merek gondolni, 1 hétig ott mi lesz? Vagy inkább mi nem?!