Láttad a Spílert? Volt benne egy koncert, ahol mindenki bodysurfölt, meg folyt az izzadtság a plafonrl. A The Subways játszott ott is, meg a hajón is, az élmény pedig ugyanaz: eszeveszett rockandroll!
Vártam én ezt már nagyon mert a Szigeten sikerült jól lemaradnom róla (délután 3 vagy mi, kéremszépen), megvoltak az elvárásaim, meg az elképzelések. Persze ez veszélyes, de volt egy sejtésem, hogy nem fogok csalódni. Már a Nemjucit is bírtam, meglepetésemre velük kezdtem énekelni a dalokat. Pont annyira melegítették be a fedélzetet, amennyire az szükséges volt.
A The Subways kezdése előtt az addig szállingózó hipsterek már nyomultak be az első sorokba a cicanadrágokban. Tettem így én is, mondom kicsi vagyok, meg hát Subways, heló, meghalni nemfogok. Ez kicsit könnyed kijelentés volt, mert ahogy belecsaptak a húrokba, elszabadult a minden, és már repültek is az emberek mindenfelől, de főleg a színpadról. Lehet nemvoltam még elég koncerten (amit azért erősen kétlek), de ennyi bodysurfot én még nem láttam. Gyakorlatilag az egész koncert alatt egyfolytában ment. Irtó viccesek voltak azok a kislányok akik csak úgy felmentek a szinpadra körülnézni, és már hajították is vissza őket a tömegbe.
Én csak elkaptam a ritmikus ugrálást és annyira élveztem a rockandrollt, meg a kedvenc számokat, hogy észre se vettem, hogy már csavarni lehet belőlem a vizet. Azt mondom, az ilyenek miatt érdemes élni, meg meghalni a kvázi első sorban, mindig. Egymás arcába üvölteni, hogy „Oh Yeah, Oh Yeah”, vagy Shake! Shake!”, priceless. A végén pedig a kicsit magyarul Rock and Roll Queen, és az énekes elvándoroltatása egy sörért a pultig, csak koronázta az egészet. Kifulladva, de boldogan bandukoltunk tovább visszatölteni azt, amit kiizzadtunk.