3-ra ígérték, hogy megmondják, de már dél körül kint volt a hír, lesz koncert. Mert a meteorológiai szolgálat azt ígérte, hogy este már nem fog esni, legfeljebb cseperegni. Egyáltalán nem hittem nekik, elvégre egész nap kitartóan esett. De a VOLTon annyira jól szóltak, hogy semmiért ki nem hagytam volna ezt a Hiperkarmát a Dürerben.
Végül nem esett, de az esőkabát sem bizonyult feleslegesnek, le lehetett teríteni vele a vizes kerti székeket, óvva a nadrágot. Nem voltunk sokan, bár nem kétséges, hogy az utolsó jegyet is eladták a koncertre. A Dürer benti pultjának választéka katasztrofális volt, bár az mindenképpen értékelendő, hogy egyáltalán kinyitották, nem szokás ez a figyelmesség mostanság.
Robiék pontosan kezdtek, ha kiakarták játszani az időt, akkor muszáj is volt, nem érdemes ujjat húzni a környék lakóival.
Frenk elöl egy mikrofonnal, kezében gitár, láthatóan élvezi új helyzetét, róla Robi már egy 2009-es interjúban megmondta, hogy nem a dobok mögé való és tényleg nem, ezt azóta már ezerszer bizonyította.
A hangulat családias, mindenki táncol, csak a lépcsőn áll pár mozdulatlan alak. A színpadon örömzene, a nézőtéren örömtánc – a tökéletes boldogság, örül mindenki.
Robi beszél, születésnapost köszönt, levelet olvas fel, bár kicsi az esély, hogy a fiú a VOLTról épp ebben a zuglói kertben lenne csütörtökön este, de a lány legalább megpróbálta.
A zene nagyon friss, a régi számokban semmi nosztalgia, a szövegek zseniálisak. Működik, nagyon működik az egész!
A Dürer keretei egy közepesen halk, klub jellegű koncertet tettek lehetővé, ami kifejezetten illik a Hiperkarmához, de azért várom már a Szigetet, mikor a hangerő körülölel majd és felrepít, szigorúan csukott szemmel, hogy ne szédüljek.
A Hiperkarma visszatért és remélem maradnak egy darabig, Bérczesinek pedig kívánom, hogy soha többet ne tévedjen be abba a félelmetes sötét erdőbe és zenéje, dalai maradjanak izgalmasak.
A kertből kifelé azon tanakodtunk, érzékelve a fesztiválok műsorában keletkezett óriási lyukat, hogy talán Bérczesi zenéjében és szövegeiben van annyi, hogy a Hiperkarma betölthesse az űrt, amit a Kispál hagyott maga után. De ahhoz még ki kell bírniuk pár évet és nem árt, ha sikeres lemezek is vannak mellé. Az új készül, Robi írja és három-négy számot játszanak is róla, ha minden igaz, akkor ősszel egészében is meghallgathatjuk.
Ui.: én egy Én meg az ének koncertet is el tudnék viselni (ha már a lemezbemutatóra eszembe sem jutott elmenni), de egy másik interjúban (Klubrádió, Basszus) Bérczesi azt is elmondta, hogy tervezi a lemez folytatását, mert az elsőre sok szám nem fért rá és csak a második után akar koncerteket, mert egy lemez anyaga ahhoz még kevés, de kettő elég lesz.
Az emlegetett 2009-es interjú itt található, ez pedig egy frissebb beszélgetés. Érdemes megnézni őket egymás után!
Végül pedig egy dal a koncertről azoknak akik lemaradtak róla: