Általában a harmadik nap táján érint meg a kétségbeesés és kezdem magam reménytelenül űzött vadnak érezni. Rohamosan fáradó űzött vadnak. Mert már csak két nap marad és annyi minden van még a koncerteken felül is amit látni kellene, hogy az ismerősökkel való iszogatásokat már ne is említsem; és mert a harmadik nap már az ötödik és a lábak, no meg – az én koromban – a derék egyre hosszabb pihenés után áhítozik! De ez a harmadik nap kifejezetten kegyes volt az áhítozókhoz, minden könnyelműt, aki azt hitte, hogy büntetlenül hagyhatja ki a Skunk Anansie koncertet vetítést bámulva szögezett a székhez a VIP-ben.
Garantált pihenés, az ember még pislogni sem mert, nem, hogy moccanni, nehogy elszalassza a koncertnek egyetlen pillanatát is! Ha a kép nem is, de a zene abszolút élő volt és még onnan oldalról is jól szólt. A csaj meg úgy pörgött a színpadon, hogy arra nincs is jelző, folyamatos kapcsolatban volt a közönséggel, bevetette magát közéjük – nem egyszer -, leguggoltatott mindenkit, volt foglalkoztatás rendesen, hibátlan műsort adott. Annyira hibátlant, hogy Muzsikásra el sem indultunk, pedig az eredeti tervben ők szerepeltek.
Csak ha valaki megkérdezné, miért maradtam a VIP-ben? Egyszerűen annyira elképesztő volt a csaj, hogy eszembe sem jutott felállni, menni pár lépést a színpadig. Csak bámultam, tátott szájjal.
Az Európa Kiadó előtt beálltunk még a Metalra, hogy belehallgassunk a Deftones produkciójába, de a második számnál gyors léptekkel távoztunk is. Fogalmam sincs, hogy énekesük mit énekelt, de, hogy nem metált, az biztos. A zene az jól szólt, de az ének …., egyáltalán, melyik metál frontember énekel letolt gatyában? Az nem egy másik stílus? Bár egyébként ez a külsőség érdekelt volna a legkevésbé, észre sem vettem volna, ha a többi rendben van.
Európa Kiadó koncertet meg nem lehet egy órában adni, ezt már a VOLTon is megállapítottam. Egy óra alatt valahogy nem épül fel a dolog, nincs igazi íve a dalok sorának. De erről függetlenül az EK egy fesztiválon sem kihagyható, különösen nem, ha abban a szerencsében részesülnek a nézők, hogy az igazgató úr még táncol is nekik.
Prodigy nekem megint kimaradt, képben legalábbis, mert hallani a Sziget több pontjáról is kiválóan hallottam őket. Nem mentem hátra az Oi Va Voi-ra sem, a 30Y-t pedig kifejezetten nem terveztem megnézni. Az estét egy nyugis, de felettébb hangulatos produkció zárta, a Cirkusz Porondon Darvas Kristóf és Kamondy Imre némafilmekre zenéltek. Egy Belleville és egy Chaplin filmet kísértek, mi pedig ültünk a – majdnem – telihold alatt a domboldalon és néztük, amint pergett a film. Igazán hangulatos zárása volt a napnak.