409 napja, egy fülledt augusztusi éjszakán lehajtott fejjel baktattunk a K híd felé a Sziget Nagyszínpada felől. Elmentek a „Kispálék”. Az azóta eltelt időben az ortodox rajongók lassacskán felocsúdtak a gyászból, a kárörvendők pirosra dörzsölték a tenyerüket, a kenyér pedig sokkal drágább lett. Most induló cikksorozatunkban az elmúlt év,-és legfőképp a fesztiválszezon után- áttekintjük kicsit a magyar zenei kínálatot, megvizsgálva, mely rock zenekarok hová jutottak ez idő alatt. Szándékosan nem azt írom, hogy „léptek a Kispál helyébe”, ugyanis egyiküknek sem feladata ez, viszont az kétségtelen, hogy az elmúlt 20 év legfontosabb magyar rock zenekara tetemes mennyiségű zenebarátot hagyott maga után, akiknek bizony új zenekar után kellett néznie, akiket hallgatva szürcsölgethette a fröccsét egy fesztiválon. Lássuk hát, hogy a visszavonuló „veteránok” után, mely „fiatalok” veszik át Lovasiék helyét a csapatban!
A dolgok többé-kevésbé nyugodtan csordogáltak a maguk medrében, bár ebben az egyre élhetetlenebb világban, minden eddiginél nagyobb szükségük van az embereknek olyan zenékre, melyek kikapcsolják őket munkába menet a metrón vagy éppen péntek este a pálmaház-szintet elérő fülledtségű Gödör nagytermében. 4+1 zenekart vizsgáltunk meg mindenféle rangsor nélkül, azt vizsgálva, hogy sikeresen találtak némi közös nevezőt a Kispált gyászoló tömegekkel. Íme!
30Y: Beck Zoliékat a kezdetektől az új Kispál jelzővel illették, mert Pécsről jöttek (amúgy nem) és mert magyarul énekeltek. Kábé ennyi volt a közös pont. Ez egyrészről borzasztóan fárasztó címke, viszont még mindig jobb, mint azoknak a véleménye, akiknek a zenekar neve hallatán sikítozó 14 éves lánykák ugranak be, és egy legyintéssel elintézik őket. A 30Y az elmúlt két lemezével (No.4. és Városember) előbb végérvényesen felnőtt, másrészről egy vérbeli rock zenekarrá alakult. Az idei fesztiválszezonban is bizonyították, hogy bárhol elviszik a headliner pozíciót, illetve, hogy az ingyenes koncertektől a tartalmasabb klubkoncerteken át a Sziget fesztiválig igyekeznek mindenhova eljutni, minél több embernek zenélni. Még a néhol gyerekesebb vagy kevésbé tiszta szövegeket kellene levetkőzni (pl.: „apukám gengszter” és hasonlók), illetve már sírva könyörgünk egy olyan buliért, ahol nem hangzik el a Bogozd ki. Jó szám meg minden, de már anélkül is lehet élvezetes egy 30Y koncert.
Vad Fruttik: Likó Marciék óriásit ugrottak az elmúlt évben. Harmadik albumuk, a Fénystopposok több, mint parádésra sikerült. Szinte folyamatosan tartják azt a bizonyos szintet a lemezen, amit már rég váltunk tőlük az olyan remek dalok után, mint a Nekem senkim sincsen vagy a Kemikáliák. Láthatóan megnőtt a koncertre látogatók száma (szándékosan nem használom a rajongó szót), és csuklóból hoztak egy kétnapos teltházas bulit az a38-on, illetve ugyanez igaz a legtöbb zenei fesztiválra (azóta lógatjuk az orrunkat, hogy a Hegyaljára nem jutottak el). A kritika, mely leggyakrabban éri a Vad Fruttikat, az az, hogy nincsen saját hangjuk és stílusuk, ami eddig még jogtalannak tűnt, mondván két lemez dalait játsszák, ha minden szám egyhangú lenne, az bizony az albumokat minősítené, de most egyre inkább helytálló. Az valóban igaz, hogy Marcell depresszív, önmarcangoló (és emellett zseniális) dalszövegei és a sötét dalok között kissé furcsán hatnak a Sárga zsiguli vagy éppen a Galaxis szépe típusú –mondjuk ki- tingli-tangli dalok. Ezt kiküszöbölendő előbbit például egészen áthangszerelve adják elő, de meglátásom szerint van már nekik elég minőségi daluk, amiből egy jóval egységes repertoárt lehetne összeállítani. Kicsit borús lenne ugyan, de úgysem lehet mindig a napos oldalon járni. Ha sikerül ezen változtatniuk, az ország egyik legizgalmasabb koncertzenekarává válhatnak.
Ennyi lett volna körképünk első kockája, a következő alkalommal a Quimby-t és a Kiscsillagot vesszük górcső alá!