Múltidézés, nem merengés! – Kispál-nap beszámoló

Tegnap kezdetét vette a 2013-as Fishing On Orfű fesztivál, melynek első napján a Kispál és a borz zenekart ünnepeltük. Már megint. Mert ugye volt a búcsúkoncert, időről időre valaki leporolja egy-egy dalukat (hol zseniálisan, hol arcpirítóan gyengén) illetve néha még az iPod is bekever egy jó Húsrágó, hídverőt vagy Jutkát melóba menet. A mostani Kispál szeánsznak nem volt semmi apropója, nem volt születésnap, sem évforduló, és szerencsére minden tag jó egészségnek örvend. Ez a Kispál-nap szimplán azért jött létre, mert kurvára hiányzik a zenekar. És pont.

A magam részéről nem vagyok kibékülve teljesen Lovasi Kispál utáni tevékenységével, úgymond kiderült Bandi báról is, hogy nem válik minden arannyá, amihez hozzányúl. Ezt a gálaműsort (napot) viszont nem értelmezném öntömjénezésnek, olcsó piaci húzásnak, pedig sokan formáltak ilyen véleményt a program kapcsán. Aki ott volt tudja, hogy András a lehető legkevesebbet szerepelt a több, mint 3 órás monstre koncert alatt, ez most nem róla szólt, hanem a Kispál dalokról, és arról, hogy végre megint üvölthettük koncerten a Disznók táncát meg a Hang és fényt. Illetve természetesen arról, hogy napjaink legnépszerűbb magyar előadói mit kezdenek a feladattal, ki hogyan értelmezi át a jól ismert dalokat?

Nem árulok zsákbamacskát, a műsor nagyon kellemes volt, vágni lehetett a nosztalgiát, körbetekintve sok olyan mosolygós arcot kapott el az ember, amelyről sütött: gazdája azért olyan vidám, mert végre együtt énekelheti több ezer (?) emberrel azokat a dalokat amik olyan sokat jelentettek neki, illetve jelentenek még mindig. Profin felépített show volt, viszonylag kevés üresjárattal, két szellemes műsorvezetővel (Lévai Balázs és Varga Livius furcsa párosa) és pillanatok alatt elszálló műsoridővel. Most pedig nézzük, kiknek jár piros pont, és kiknek jár fekete (illetve évismétlés, szamárpad, zsebpénzmegvonás).

Általánosságba elmondható, hogy senki sem szedte szét atomjaira a feldolgozásra szánt két dalát, inkább igyekeztek a saját stílusuk szerint alakítgatni, úgymond hazai pályán maradt szinte az összes zenekar. A hiba ott csúszott a gépezetbe, amikor valaki csupán odáig jutott, hogy a dalszöveg alá betolta saját, jól bejáratott zenéjét és rutinból elnyomta a magáét. Akik viszont elég időt töltöttek a készülődéssel, a „dal mélyére néztek” és belevitték minden tehetségüket és kreativitásukat, azok igen sok felejthetetlen pillanattal szolgáltak a nemkülönben lelkes közönség számára.

Ilyen volt például a Fluor Tomival kiegészülő Óriás, akik elég bátran beledobálták produkciójukba az általuk választott Kispál dalt, az Óriás kemény rockját és Fluor Tomi szövegelését. Az eredmény több, mint fogyasztható lett, mondhatni kellemes. Ezen kívül külön vicces volt látni Ganxstáékat, amint az Emesére vadulnak (a kötelező gyík markolászás persze megvolt), illetve az ős punk PICSÁ-tól hallani az Őrjáratot meg a 60-as évek végét. Szintén a poén kategóriába tartozik a Soerii & Poolek akik egy akusztikus szettel készültek, kezdésként be is dobták az egyik leghíresebb Kispál számot, a Most múlik pontosant. Mi itt sírva fetrengtünk a röhögéstől vagy 10 percig.

Egy kiadós zúzásra jó volt a Supernem és Alvinék is. Az este két csúcspontját két minimál produkció jelentette, az egyik a Beck Zoli és Sárközy Zoltán Papa (30Y) által prezentált Hang és fény (még mindig a legjobb együtt sírós szám evör) illetve a Pásztor testvérek (Anna & the Barbies) elbűvölő párosának duettje.

No meg persze a Subscribe által prezentált finálé, mely alatt vendégeskedett egy szám erejéig Frenk, Vitáris Iván, illetve Lovi bá is.

Akikkel viszont nem voltunk megelégedve: a Punnany Massif, a Compact Disco és a Brains. Ők aztán végképp nem erőltették meg magukat, amúgy is egysíkú (a Punnany esetében konkrétan semmitmondó) zenéjükre rátolták a szöveget és ennyi. Utóbbiak még a dalválasztásnál sem gondolkodtak egynél tovább, sikerült két olyan ritkaságot kiválasztaniuk (meggyalázni?), mint a Ha az életben és a De szeretnék. Ezek a produkciók konkrétan kínosak voltak, nem lettünk volna meglepődve, ha produkciójuk után Lévai Balázsék elnézést kérnek a közönségtől.

A legvégén persze mindenki a színpadra, előkerült Kispál András (akarom mondani Kispi is), – aki még mindig zseniális színpadi jelenség- összeálltunk egy képpé és további filozofálgatás helyett inkább csak örültünk, hogy megszervezték ezt a napot, mi pedig ott lehettünk.

Képeinket keressétek Facebook oldalunkon, hamarosan érkeznek!