Ismét keresem az államat – Roger Waters és A Fal

A fantasztikus 2011-es Aréna-beli koncert után újra volt lehetőségem megnézni Roger Waters A Fal előadását, immáron szabadtéren, a Népstadionban. A hely adta lehetőségeknek köszönhetően az ígéretek szerint minden eddiginél nagyobb, látványosabb és élvezetesebb lesz a show. Nos, ez majdnem teljesen bejött.

A helyszínre a bejutás kifejezetten gördülékenyen ment, szerencsére a biztonságiak nem gondolták túl a feladatukat és nem érezték úgy, hogy muszáj nekik lenniük az este főszereplőinek, mint megannyi hasonló rendezvényen. A kötelező sör magamhoz vétele után nagyjából nyolc körül foglaltam el helyemet, hiszen ahogyan kommunikálták a szervezők is, pontban negyed kilenckor kezdődött a show. Nagyjából háromnegyed ház volt vasárnap este a Népstadionban, az ülőhelyek szépen megteltek, de a küzdőtér igencsak szellős volt, ennek is volt köszönhető, hogy ilyen későn érkezve is az első sorokból nézhettem végig az első felvonást.

Itt szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek, hogy ugyan most is volt kiemelt állóhely, de az megannyi koncerttel ellentétben ez alkalommal nem vette el az küzdőtér majdnem felét, hanem csak egy nagyjából öt méteres sávot a színpad előtt, ez pedig mindenkinek megfelelt: elfértek azok is, akik az első sorokból akarták élvezni a bulit és kifizettek ezért dupla árat, de azok is kitűnően láthattak, akik csak mezei állójegyet vettek.

Roger pontban negyed kilenckor színpadra is lépett és ahogyan az várható volt, a látvány és a hangzás tökéletes volt. A dalok sorrendje és a koncepció nem volt túl meglepő annak, aki legalább egyszer már hallgatta az albumot vagy látta a filmet. Megdöbbentő módon így gyakorlatilag azzal is egyezett, mint két éve az Arénában láttam, csak most sokkal nagyobb kivitelben lett előadva a kicsiben sem gyenge látványvilág. Itt is egy óra alatt épült fel A Fal a színpadon, majd következett huszonöt perc átszerelés és egy újabb óra zenélés után leomlott, aminek le kellett.

A zenészek mind-mind tökéletesen tették a dolgukat és bár abban nem vagyok biztos, hogy Roger sehol sem kapott a hangjához technikai rásegítést, rendkívül jól szólt az egész. Különösen tetszett, ahogyan körbetették hangfalakkal az egész stadiont és játszottak a térhatású hangokkal, mint a moziban. Az emberek pedig csak forgolódtak, hogy akkor tényleg ott áll balra egy trombitás, vagy most valóban jön-e repülő jobbról (egyszer jött is!)?

A showelemek is mind-mind azok voltak, mint két éve, felfújható figurák, hihetetlen vetítési látvány, óriás felfújható malac, repülő repülő és persze a magyar gyerekek. Az ötödik számban (ki ne találná ki, mi a címe) az SOS Gyermekfalu gyerekei táncoltak a színpadon a gonosz tanárbácsi ellen (nekem úgy tűnt, hogy ők élőben nem énekeltek, de cáfoljatok meg). Utána Roger egy hatalmas tábláról egy egészen hosszú szöveget olvasott fel magyarul (tapsot kért a gyerekeknek és az államterrorizmus áldozatainak), amit hatalmas taps követett, majd persze megjegyezte, hogy „How can you speak this language every day?”, a közönség nagy örömére.

A közönség soraiban amúgy meglepően sok külföldivel lehetett találkozni, volt aki csak e miatt a show miatt jött Budapestre. Így lehetett, hogy a koncert egyik legemlékezetesebb pillanatának kiírását nekem is fordítanom kellett angolra az egyik mellettem álló srác kedvéért, ugyanis a show első felében megjelent a nagy kérdés a falon: Should I trust the goverment?, tőle balra pedig a válasz: Kurvára nem. A közönség pedig ujjong, mint végig az egész show alatt.

A koncert talán csak a majd’ fél órás szünet után volt egy icipicit vontatott, ha lehet annak nevezni, de még azt a részt is elvitték a gyönyörű dalok és a fantasztikus gitárszólók. Ismét egy feledhetetlen estét szerzett tehát nekünk Roger Waters, akire lehet kígyót, békát mondani, hogy csak kell neki a pénz, azért nyomja ezt, vagy bármi mást, de őszintén: kit érdekel, amíg ilyen show-t ad? Mert bár ez az este majdnem ugyanolyan volt, mint két éve, de mégis, ha ma este is újra előadná, én bizony újra végignézném. És holnap is. Meg azután.

Azt hiszem, így lehet tehát a legjobban összekapcsolni a koncertet és egy látványos színházat, rettentően eltalálták az egészet Rogerék. De áradozhatok én itt, a legtöbbet talán mégis az mondja el a koncertről, hogy kifelé jövet a stadionból több beszélgetésfoszlányt is elkaptam, de mindegyikben ez volt a közös: „Ez (szabadon választott káromkodás) jó volt!!”. És tényleg!

Képeink az estéről erre, beszámoló a két évvel ezelőtti eseményről erre.