A fenti kijelentést maga John mondta koncertje közben hétfő este az Akváriumban és őszintén szólva semmi kedvem vitatkozni vele. Vagyis inkább: nincs értelme vitatkozni vele. Miért? Azért, mert tényleg EZ a blues, emberek! Beszámoló, képek, minden, amit adhatunk a hajtás után.
De mielőtt még a koncertre rátérnék, egy pár szó a felújított Akváriumról. Ebben az „új’ klubban (bár már megnyitott pár hete) először jártam, de meggyőződésem, hogy megérte a közel fél évig tartó felújítás: sokkal vállalhatóbb lett most a deák téri rendezvényközpont, mint a ráncfelvarrás előtt. A belső elrendezést illetően a régi nagyteremből lett a Kishall, vagyis az új kisterem, mellé pedig egy teljesen új helyiség, a Nagyhall került. Ennek belmagasságát, elrendezését sokkal jobban sikerült eltalálni, mint a régi helynek, a színpad is sokkal nagyobb és végre a szellőzéssel sincsenek akkora problémák, mint a régi Akváriumban (pedig ott párszor izzadtunk ám koncert közben indokolatlanul sokat). A hangzás is kiváló volt tegnap este, lehet hogy sikerült végre eltalálni a pontos arányokat? Igaz, ez majd csak hosszútávon, több koncert után derül ki, de hétfő este ezzel semmi probléma nem volt.
Térjünk is rá a koncertre, ugyanis van miről beszámolni! Érkezésem majdnem tökéletes volt, pontosan az első szám végére értem oda az akkor már csurig telt Nagyhallba. A csurig teltet itt szó szerint kell érteni, az emberek még a lépcsőkön is tömött sorokban álltak, mondjuk ez nem csoda, hiszen a koncertre minden jegy elkelt (talán túl sok is, látva, hogy mennyien voltunk).
A koncert parádésan szólt, akár az első soroknál, akár leghátul állt az ember, ebbe nem lehetett belekötni. Egy kis hangerőt én még elviseltem volna, de a közönség összetételét tekintve nem csodálkoztam a szolidabb volumén sem. Magam a 20-as éveimmel jócskán javítottam a korátlagot, volt itt 40-es öltönyös managertől kezdve 60-as, ősz hajú bottal járó bácsin (aki az unokájával jött) át 50-es szöszmöszmackófelsős vagy kordzakós földrajztanárig mindenki, akit csak a bosnyák téri piacon el tudunk képzelni egy szürke szombat reggelen. Mondjuk az előadót tekintve nem volt meglepő, hogy nem a tizen-huszonévesek kígyóztak az Akvárium előtti sorokban a koncert előtt, de az biztos, hogy a pultosok, akik múlt héten még Péterfy Bori és a Digitalism DJ Set népének csapolták a sört, néztek nagyokat az öregeken. De bárcsak minden közönség ilyen hálás és lelkes volna, mint ez!
A koncert több, mint 90 perces volt, ami tekintve John Mayall életkorát, (81 éves lesz idén), mindenképpen megsüvegelendő. Főleg, hogy ezt a másfél órát úgy nyomta végig, hogy azt még két 40 éves rocksztár is megirigyelné (arról már ne is beszéljünk, hogy ennyi idő alatt a majd’ 30-cal kevesebb Axl Rose-t vagy háromszor kellett volna újraéleszteni a backstageben). Remek humorérzéke van az öregnek, ezt bizonyította többször is és az is már messziről látszott, hogy egy igazi régi vágású blueszenésszel van dolgunk. Minden szám előtt pontosan beszámolt (1-2-1-2-3-4), egyszerre akár két hangszeren is játszott (szintetizátor, szájharmonika, de a gitár is gyakran megfordult a kezében), a hangja még mindig csodálatos, egyszerűen érezni lehetett, hogy ennek az úrnak a vérében van a zene. A koncert alatt megértettük, hogy tényleg nem véletlenül mondják rá: a blues fehér királya, fantasztikus dolgokat művelt a színpadon a kezébe kerülő húrokkal és billentyűkkel.
Mellette a többi hangszer is olyan szépen szólt, mintha csak álmodnánk, ilyen pontos és szép gitárszólókat (Rocky Athas követte el) is régen hallottam már, fantasztikus volt! Összesen több, mint másfél órát játszott nekünk a John Mayall, volt szám a hamarosan boltokba kerülő új albumról (mennyire menő már albumot 80 felett kiadni?), illetve a kötelező klasszikusok, senki sem mehetett haza csalódottan. Köszönjük John, ha legközelebb jössz, mi biztosan ott leszünk megint!
Ezen felül pár gondolat, ami még eszembe jutott koncert közben (csak így, ömlesztve):
- ha ilyen nagyapám lenne, mint John, tuti nem lennének unalmasak a vasárnapi családi ebédek
- ez kurva jó!
- ha John számolta volna a szavazatokat április 6-án (nem a hozzá hasonló korú nyugdíjasok), akkor is kialakulhattak volna akkora sorok, mint voltak, de legalább előkapta volna a gitárját és tol egy-két számot, hogy jól szórakozzunk
- ha választanom kéne, hogy 80 évesen mit akarok csinálni: hát ezt, amit John Mayall!
További képeink a Facebookon, erre.