Idén is elérkezett a nap, melyre minden electro-deephouse–progressive–dubstep–trap-agyzsibbasztó zenéket kedvelő áhítattal várt, vagyis a MasterCard Balaton Sound! Természetesen a mi kis csapatunk sem hagyhatja ki ezt a pár napot, így hát fejest ugrottunk a Yolo fővárosába, a már jól ismert Zamárdiban. Mondanunk sem kell, hogy idén is szuper gyorsasággal kapkodta el a jó nép a bérleteket, így komoly teltházzal néztünk szembe már tegnap is. A szervezők idén egy kicsit felforgatták a helyszíneket, így a Party Aréna a fesztivál szélére került közvetlenül a Jäger Aréna mellé, melyhez egy karácsonyi feelingű út vezet (a Mikulást is láttuk, épp inkognitóban verette Rudimentalra, bár lehet, mi voltunk eléggé benyomva). Ami szintén változás, hogy idén nagyobb hangsúlyt fektettek az illegális anyagok keresésére, több-kevesebb sikerrel, hiszen egy nap alatt több tág pupillájú embert láttunk, mint tavaly összesen. Ám ezzel nincs is baj, hiszen YOLO VAN! Ám ami egy kissé zavar bennünket, a véget nem érő esőzés…
Amikor elindultunk, hogy meghódítsuk a fesztivált, az első utunk rögtön a nagyszínpadhoz vezetett (najó csak vicceltünk, persze hogy sörért mentünk), ugyanis kezdett a NERVO! Tavaly nagyon megszerettük a lányokat – jelentjük, még mindig szépek, cukik és tehetségesek –, így nem volt csalódás a fellépésük. Miközben tomboltunk az elektronikus, tömegmozgatásra tervezett zenéjükre, elkezdett szakadni az eső, így bőrig ázva buliztuk át a következő három órát. Az ausztrál dj-testvér páros után a sláger gyáros, fiatal, jóképű, szemtelenül tehetséges Martin Garrix kezdte el meghódítani a közönséget. Olyan szettet adott le, hogy szerintünk Siófokon Erzsi néni a botjával még most is veri a 128-at! Energikus volt, pezsdítő, őrületes, mondanunk sem kell, hogy a fellépése végén az Animals c. megatrackkel tette fel azt a bizonyos pontot.
Garrix után enyhe tüdőgyulladástól félve (oké, hogy zuhogott az eső, de a szél is fújt, így már nem volt olyan vicces, akármennyire is fűtött minket belülről az alkohol) átmentünk száradni/melegedni a Party Arénába, ahol meg nem mondom melyik dj basszusától zengett az épület, annyi szent, hogy utána Andro lépett a pult mögé, hogy agypusztításra tervezett szettjével meghódítsa Zamárdit. Mellettünk a Jäger Arénában Rudimental szórakoztatta a jó népet, több-kevesebb sikerrel. Őszintén megvallva nem hallgattunk volna bele, ha utánuk nem Dillon Francis következik, ám így részesei lettünk a leghosszabb visszatapsolós-mindenkimégegyszólótlenyom párbajnak evör. Már azt hittük, kész vége ennyi volt, hajnalig ez fog menni, mikor a színfalak mögé kukkantva végre megláttuk Dilliont. Az amerikai dj-ről előljáróban annyit: tuti nem normális a fickó, és mi ezt imádjuk! Saját bevallása szerint kedveli a macskás mémeket, mondanunk sem kell, hogy elég bizarr animációk futottak a háta mögött. Mixére olyat buliztunk, hogy a végére új testért könyörögtünk. Ám egy kicsit csalódottak voltunk, hiszen nem játszotta le egyik leghíresebb, a szerkesztőség körében legkedveltebb számát, az I.D.G.A.F.O.S-t. Úgy tűnik, erre már élőben nem bulizhatunk ebben a világban. Maybe next time!
Az első nappal összességében meg vagyunk elégedve, reméljük a mai is hasonlóan ilyen jó lesz, hiszen ha péntek, akkor David Guetta! Nagy elvárásaink vannak a világhírű dj-vel szemben, a biztonság kedvéért dupla whisky-vel indítjuk az estét. Képeink a tegnapi napról erre, Instán pedig erre vagyunk, ahol állandó helyzet és időjárás jelentést adunk.