Nagy dolog, ha egy zenekar eljut a nemzet hangversenytermébe, általában csak a legnépszerűbb előadók számára adatik meg a lehetőség. Persze a Művészetek Palotájában játszani akkor is óriási dolog, ha „csak” a Fesztiválszínház terme áll a rendelkezésre, de azért mégiscsak ez a non plus ultra. Ha pedig sikerül ezt az óriási termet is teltházig tölteni, ott valami nagyon komoly értéknek kell húzódnia a háttérben. Eddig bármikor is voltam a MüPában, ezt a megelőlegezett bizalmat mindig megszolgálta az adott zenekar, legyen szó a 30Y-ról, anno a Kispálról, vagy legutóbb egy igazán kivételes koncertet prezentáló Kiscsillagról (itt dicsértem őket gátlástalanul). Az előjelek ismét adottak Lovasi Andrásék számára, hogy a november 7-i előadás az MR Szimfonikus zenekarral kiegészülve kivételes eseményként vonuljon be a zenekar történetébe.
Lovasi a koncert legelején a következő hasonlatot használta: a dalok olyanok, mint egy szép nő, egy manöken. Az mutatja meg, hogy milyen szép nőről (jó dalról) is van szó, mikor különböző ruhákba öltöztetjük. Akinek minden jól áll, ő az igazi szépség, igazi érték. Ezen az estén a szimfonikus zenekar adta a bársonyból, selyemből nagyestélyit a Kiscsillag dalaira, és nekünk nézőknek kellett eldöntenünk, mennyire áll rajtuk szépen a díszes kelme.
Távol álljon tőlem, hogy indokolatlanul durva kifejezésekkel illessem a Kiscsillag zenekar a maga kategóriájában kifejezetten szórakoztató, néha pedig elgondolkodtató életművét, de ezen az estén többször úgy tűnt, mintha egy, a fóti útról felszedett éjszakai pillangóra akarnánk ráerőszakolni a Prada kosztümöt. Legnagyobb megrökönyödésemre még a negyedik, ötödik dalnál sem éreztem azt, hogy most beszippantana a műsor, az egy négyzetméterre eső tehetséges emberek száma hiába volt baromi magas a színpadon, egyszerűen a dalok lerúgták magukról a rájuk erőszakolt szimfonikus keretet. Voltak pillanatok, mikor úgy éreztem, mintha a színpad két oldalán elhelyezkedő két zenekar teljesen más dalt akart volna játszani. Mikor már lassan a koncert feléhez értünk, kezdtem azt gondolni, hogy Lecsóék viccből a zenekar leggyengébb dalait próbálták átdolgozni, ezzel is fityiszt mutatva a hallgatói elvárásoknak. A Földre, Igazságos, A pénz miatt mind olyan dalok, amik egy fesztiválkoncerten is a sörért kiszaladós perceket jelentik, ilyen módú áthangszerelésük nálam néha kifejezetten a blöff kategóriába estek.
Ahogy hömpölygött tovább a műsor, néha azért felütötte a fejét a minőség, nem meglepően azoknál a daloknál, amik a Kiscsillag életmű kiemelkedő darabjai, az igazán jó dalok. Így működött ebben a formában a Gyors autóval, a Ha én lennék és a Sirály is. No meg persze a Country, bár az annyira közel áll a szívemhez, hogy valószínűleg akkor is megkönnyezném, ha Lovasi gerely részegen egy rozsdás konzervdobozzon dobolva adná elő.
Ezek azonban ritka alkalmak voltak, láthatólag az erősen háttérbe szoruló zenekar (mármint a Kiscsillag) sem tudott mit kezdeni magával – sokszor úgy tűnt, mintha egy Lovasi one man show-t néznénk nagyzenekarral kiegészítve. Ilyenkor a műsor az MR2 Szimfonik Live legkellemetlenebb perceit idézte, pedig már annál a kezdeményezésnél sem nagyon tudok sok céltalanabb dolgot elképzelni. Még ezzel sem lett volna baj, de láthatólag a frontember sem nagyon érezte az arányokat ezen az estén. Nem tudta eldönteni, hogy a Budapest Báros modorosságot, a fesztiválokon előadott laza ordítozást vagy a pózőr szépelgést vigye bele a dalok eléneklésébe. Illetve rontott, elég sokat. (És ami meglepőbb, életemben először hallottam Lovasit magázni a közönséget, annyira természetellenesnek hatott, mint egy 80 éves nénit letegezni.)
A tegnapi koncert tehát komoly kritikáját adta a Kiscsillag dalainak, és erre végérvényesen a koncertet záró, meglepetés dal a Húsrágó, hídverő mutatott rá. Ez a 3 perces dal iszonyú felkavaró erejű volt az MR Szimfonikusok kíséretével, végre hallhattuk milyen az, ha egy igazán remek dal izgalmas nagyzenekari hangszerelést kap. Csak hát ehhez egy Kispál dalt kellett előhúzni a kalapból…
Nem tartozom azok közé, akik állandóan méregetik a Kiscsillagot és a Kispált egymáshoz. Teljesen más a funkciója a két zenekarnak, és ez így van rendjén. Tegnap sem történt tragédia, csak kiderült, hogy ez a nagyzenekaros, szimfonikus dolog nem illik a Kiscsillag életművéhez, ők inkább maradjanak a zúzásnál, vagy ha szépelegni akarnak, akkor jöhetnek az akusztikus hangszerek, vagy simán valami plusz tartalom, mint a remek monológok az Idáig tudom a történetet műsor esetén. A tegnapi meg egy félresikerült kísérlet volt, tanulópénz mindenki számára.
(A MüPában előadás alatt érthető okokból nem lehet fotózni és videózni, viszont december 7-én 22:15-től az M1 leadja a teljes koncert felvételét. Ekkor tud pótolni mindenki, aki tegnap lemaradt. A cikk eleji kép Dénes László fotója.)
Már három nap eltelt a koncert óta és én még mindig a hatása alatt vagyok. Igaz én úgy vagyok beállítva, hogy olyan koncertekre megyek, akiket szívesen hallagatok, sőt. Ízlés dolgában az ember ne vitatkozzon, nem is annak szánom, főleg olyan emberrel, aki a Pénz miatt számot a leggyengéb kategóriába pakolta… Sajnos nem emlékszem minden számra, amit játszottak, mert beszippantott a zenei csoda, de pár dolog megmaradt. Menetszél pl, abból is egy zseniális vonós fúvós szekció, illetve az, ahogy a ritmus beszáll és ahogy a Lovasi megérkezik hozzánk, a nézőkhöz. De mondhatnám a Légyszívest, a Kockacukrot, a Countryt vagy a Kis óceánt. A Sirályt meg életemben nem hallottam ilyen szépnek. Abban igazat adok, hogy furcsa egy kezét tördelő, zavarban lévő Lovasi András. Pont azt beszéltük koncert után, hogy milyen őszinte cucc volt ez a hibákkal együtt. Zárásként még annyit, hogy nekem, meg, a Húsrágó Kispi nélkül nem működik, pedig a nagyzenekari hangszerelés zseniális volt, ez az egyik kedvencem a Kispál számok közül, de az a gitár, azt csak Ő tudja úgy..