Egy örökké tartó valóságnak tűnő hosszú idő után, 11 év elteltével érkezett el újra a Slipknot Magyarországra. Ezt a fantasztikus alkalmat én sem hagyhattam ki, hogy lássam a maszkos metál nagyágyúit, ráadásul már a turné neve is sokat sejtetett a várható hangulatból: Prepare for Hell tour. Poklot ígértek tehát, de utólag azért maradjunk annyiban, hogy ehelyett egy forró nyári nap lett a légkondi nélküli 7-es buszon (ami azért majdnem a pokol, de mégsem az).
A Slipknot zenéjéhez nagyrészt hozzátartozik a színpadon nyújtott show is – ezt kár vitatni. A tökéletes nirvánához tehát szerintem nem elég feltenni otthon egy korongot, vagy munkába menet bömböltetni a walkmanről discmanről mp3ról iPhoneról az egyik albumot, a showt is látni kell hozzá. Ha pedig egy zenekar ilyen imázst épít fel magáról, akkor az ember fia, aki megveszi a jegyet a koncertre, joggal vár el egy igazán lenyűgöző színpadi produkciót is a zene mellé.
No, és ez nem jött össze teljesen aznap este. Igaz, az első kb 5 szám alatt teljesen lekötötte a figyelmemet a színpadon történt dolgok: egy lángcsóva itt, egy tűzoszlop ott, hopp itt ugrik a DJ, hopp ott emelkednek és forognak a levegőben a dobosok ésatöbbi. Látványos volt, érdekes volt, na!
Olyan 5 számig kb. Utána is megvoltak ugyan ezek a koreográfiák, csak pont ez volt a baj velük: hogy ugyanazok voltak. Ugyanúgy gyulladt a láng, ugyanúgy forgott a dobos, az az istenverte DJ pedig 20-adszorra is ugyanúgy ugrott le a díszletről (jópárszor nem is ütemre amúgy). Szóval ami látványt illeti, aki látta az első 5 számot, az úgymond kimaxolta ebből a szempontból a koncertet.
Később aztán felmentem az ülő szektorba is, onnan viszont nagyon jól nézett ki a tömeg (mint az látszik a lenti képen is), de ez nem a zenekar érdeme. Sajnos vizuálisan nagy csalódás volt ez a koncert, főleg ha hozzáveszem azt az idióta guggoltatós részt is, amit úgy tűnik sokan még mindig képtelenek kihagyni a koncertekből, pedig már 2015 van, hahó! Bár azért ehhez hozzáteszem, hogy lehet, hogy az én vizuális elvárásaim voltak magasan, nem tudom. És bár a látvány nem volt 10 pontos, a zene és a hangzás nagyon rendben volt!
Arról még az én környezetemben is erősen megoszlanak a vélemények, hogy melyik volt a legjobb Slipknot lemez. Többeknek az Iowa, van akinek a Slipknot, de persze nagy kedvenc a 2008-as All Hope Is Gone is. Ebben a vitában most nem kívánnék állást foglalni, maradjunk annyiban, hogy bezzeg régen minden sokkal jobb volt! Viszont a koncertet ebből a szempontból remekül rakták össze, szinte majdnem pontosan minden fontosabb lemezről egyenlően 3-4 szám szólalt meg, így mindenki örülhetett is egy kicsit illetve vételezhetett sört a koncert alatt. Ez nagy piros pont ám, így lehet a legtöbb embert megvenni!
És akkor még egy dolog, amire nem lehetett panasz: a hangosítás! És pont. Erről nem is érdemes többet magyarázni, jó volt, szép volt, tessenek továbbhaladni.
És ami még abszolút pozitív az estével kapcsolatban, hogy mennyi ember kíváncsi nálunk is a Slipknotra. Oké, persze nem volt teljesen teltház, a kakasülőn bőven voltak üres helyek, de (ahogy a fenti képen is látszik) a küzdőtér tisztességesen megtelt. Erre lehet azt mondani, hogy 11 éve járt erre a banda, ennyi idő után még szép, hogy összejön ennyi ember, de szerintem ez azért nem ennyire természetes. Járt a környékünkön ugyanis bőven a Slipknot, Ausztria ma már nincs olyan messze, szóval ez a szép kis tömeg véleményem szerint inkább annak szólt, hogy az emberek még ma is kíváncsiak a Slipknotra, nem pedig a nosztalgia hajtotta ki a középkorú kopaszodó rockereket a fotelből. Hanem az, hogy azért a Slipknot bőven világszínvonalú produkció, még ha ez az este nem is sikerült a legtökéletesebbre. Talán majd legközelebb, reméljük, hogy erre nem 11 évet kell majd várni.
Az elhangzott számok:
