„Vállalhatatlanok vagyunk színpadon kívül” – interjú az AWS-sel

Ants With Slippers: a hivatalosan modern metalban utazó és az undergroundban rohamsebességel terjeszkedő fiatal zenekar neve már biztosan ismert lehet valamelyik Road vagy Subscribe turnéplakátról, de ha a fura nevükről nem is, őrült előadásmódjukról mindenképpen megjegyezted őket, ha csak egyszer is láttad a bandát élőben. A harmadik albumára készülgető csapat jelenleg a Depresszió társaságában járja az országot, a veszprémi Expresszóban adott koncertjük után pedig sikerült is kifaggatni a srácokat néhány tervükről. A színpadi formáját a backstage-ben sem hazudtolta meg a zenekar, így egy rendkívül jó hangulatú interjút sikerült készíteni a gitáros Kökényes Dániellel, az énekes Sikósi Örssel és a dobos Veress Áronnal.

A mostani országjárás a Depresszióval már a sokadik turnétok vendégként, viszont úgy érzem, az előzenekarként lehúzott évek alatt már gyűjtöttetek annyi rajongót, hogy akár önálló turnéra is indulhatnátok. Nem terveztek effélét, akár a következő album bemutatójaként?

Kökényes Dániel: A Depresszióval először turnézunk, ez azért is érdekes, mert hosszú ideje nagyon jó barátság van a két zenekar között, mégis, a mostani az első alkalom, hogy együtt járjuk az országot. Nagyon élvezzük egyébként, mint láthatod, kitűnő a hangulat színpadon kívül is (nevet), ráadásul a két csapat közönsége között nagyon nagy az átfedés: a Depi-fanoknak bejön a mi zenénk is, és viszont, ezért a bulik is rendre jól sikerülnek. Jövő tavasszal viszont összeállunk az Apey and the Pea-vel egy co-headliner turnéra, egyenlő műsoridővel. Összesen 10-12 koncertet tervezünk, bejárva az egész országot. Mikor ez lemegy, jön a fesztiválszezon, és azzal leszünk elfoglalva, szerencsére nagyjából már most tudjuk, hol fogunk fellépni. Ősszel viszont szeretnénk egy saját, önálló AWS-turnét: olyat, amikor tényleg rólunk szól az este, nem pedig csak előzenekar vagyunk, rövidített programmal. Több aktualitás miatt is szeretnénk ezt következő ősszel megvalósítani: egyrészt jövőre lesz 10 éves a zenekar, másrészt akkoriban fog megjelenni a harmadik lemezünk, amit szeretnénk méltó módon prezentálni. Így egy szín alatt tartanánk jubileumi és lemezbemutató turnét is, persze ezek egyelőre még csak tervek.

Ha már a harmadik album szóba került: már egy ideje, hogy elhintettétek a hírt, de ezen kívül nem hallottunk róla semmilyen információt. Hogy haladok a dalírással, mennyire lesz tipikus AWS az új anyag?

Dani: Folynak a munkálatok, de egyelőre még csak a dalírási fázisban vagyunk, ezért nehéz arról beszélni, milyen is lesz maga a lemez. Nagy hangzásbeli változásra nem kell készülni, az Égésföld stílusát visszük tovább, külön odafigyelve arra, hogy a stúdiómunka most is kifogástalan legyen, akárcsak az eddigi lemezeinken. Hangmérnök a gitárosunk, ugyebár…
Szeretnénk továbbvinni, amit eddig elkezdtünk, és kialakítani egy kompromisszumok nélküli AWS lemezt, amiben minden másodperc mi vagyunk.

Előzeteseként még októberben kiadtátok a Te is félsz dalt, aminek a klipje nem nevezhető éppen biztonsági pályának. Politikusokat, migránsokat, ’56-os forradalmárokat tettetek egymás mellé, ami miatt szép kommentvita is kerekedett a videó alatt. Nem féltetek ilyen témába nyúlni?

Siklósi Örs: Ez a dal az ember alapvető félelmeiről szól. Ezeket a félelmeket vagy meg tudod magyarázni, vagy nem, miközben a minket körülölelő valóság pedig egyre ijesztőbb. Megrendíthetetlennek gondolt értékek vesznek-veszhetnek el korunk, társadalmunk visszásságai és hülye emberek ostoba döntései miatt. miatt. A klip pedig tökéletesen prezentálja azt, hogy milyen fenyegetésekkel, problémákkal kell szembesülnünk. Ezek a bevágások mind olyan témákat jelölnek, amelyekről mindenkinek van véleménye, mindenkit érint. Az ’56-os forradalmárok szerepeltetését elég sokan félreértelmezték; ők kontrasztként kerültek a videóba, ellenpéldájául a mostani helyzetnek: kik azok, akiket manapság követnek az emberek, akikre büszkék; ezzel szemben kik voltak a valódi hősök, azok, akik tényleg tettek a hazáért, és harcoltak azért, hogy szebb legyen a jövő. Azt akartuk, hogy az embereket elgondolkoztassa ez a videó, meg a szöveg is. Semmitmondó dalokkal nem lehet operálni, az a popzenének az asztala.

Korábban is született már aktuálproblémákkal foglalkozó dalotok. A Te is félsz videójához leírtad a konkrét megfejtést, de egyébként mit tapasztalsz, eljut a rajongókhoz az üzenet? Egyáltalán mi az AWS üzenete?

Örs: Ez kicsit túl van misztifikálva, mindössze annyiról van szó, hogy az ember arról énekel, ami érdekli. 15-16 éves koromban szerelemről énekeltem, most 24 évesen már jobban foglalkoztatnak a körülöttem történő események. Nagyon örülök annak, ha az emberek megértik azt, amiről éneklek, de valójában csak annyi a célom, hogy valamiféle gondolatmenetet elindítsak a hallgatóban. Mindegy, ki mit lát bele a dalszövegekbe, én csak annyit szeretnék, hogy elgondolkozzanak rajta, és akár adjanak egy másik értelmet a dalnak.

A zenére is térjünk ki egy kicsit: modern metalként aposztrofáljátok magatokat, de ez azért egy elég tág fogalom, konkrétan a „hagyjatok békén a stílusokkal, hallgassátok, ha tetszik”gondolatot érzem mögötte…

Dani: Nálunk ez a modern metal címke úgy jött, hogy muszáj volt rá mondanunk valamit, mert az emberek szeretnek kategorizálni. De mi nem egy stílus huszon-valahányadik bandája szeretnénk lenni, hanem –egy piaci márka módjára – egy saját személyünkre szabott zenei világot művelünk, egyedi értelmezésben. Nyilván a hasonlítgatást mi sem kerülhetjük el, mivel gyakorlatilag az összes hangot megírták már a zenében, amit lehetett; és amit írsz – legyen az metal, pop-rock vagy akármilyen hardcore –, az mindig hasonlítani fog valami korábbira. Ezért nem is akarunk új stílust feltalálni: a zenénk egyediségét saját zenei ízlésünkből, elképzeléseinkből származtatjuk. Mi zenélünk, a stílusba besorolás már a hallgató dolga.

Hatásaitok viszont nyilvánvalóan nektek is voltak. Kik inspirálták ezt a saját világot a kezdeteknél, és kik alakítják most?

Dani: Négyen vagyunk, négy különböző fajta zenét hallgatunk, mindenki más hatásokkal indult. Elég, ha csak a hatvanas éveket, a klasszikusokat vesszük, mindenkinek megvannak a saját kedvencei: én például imádom a Led Zeppelint,Hendrixet, Örs k..va nagy Doors-fan, Bence meg a Rolling Stones-t bírja nagyon…

Veress Áron: Metallica! Ne hagyj ki engem se, én a Metallicát mondom, nekem ott kezdődött minden.

Dani: De Roni, mi most a hatvanas évekről beszélünk…

Roni: Nem érdekel, akkor is Metallica. Náluk csattogott először a lábdob, ott voltak először értékelhető feelek dobügyileg, olyan megfejtések, hogy a lábdob lekövette a basszusgitárt. Én ott kezdődök, és azóta megállhatatlanul törtetek előre.

Dani: Ezért ne kérdezd a Ronit, mert ő gyakorlatilag a nyolcvanas évektől létezik, a hatvanas évekbe még nem nyúlt vissza soha. De egyébként, amit elmondtam, az ugyanígy érvényes a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes, kétezres évekre is, mindenkinek megvannak a saját kedvencei, amik formálták a zenei világát. A dalírás pedig erről szól: igyekszünk azokat a behatásokat, amiket a hőseinktől kaptunk, valamiféleképpen összegezni. Emellett nem is vagyunk tisztán metalosok, hallgatunk mindenféle stílust. Pl. Örssel mikor próbálunk dalt írni, ő az alternatív zenét szereti, olyat akar írni; én meg a Fear Factory-t szeretem, és metalosítani akarom az ő elképzelését. Ezen vitatkozunk jó ideig, és amikor ez a két világ összeér, akkor születik meg a dal. Zenekari szinten ugyanez megy, csak itt négy különböző elképzelést igyekszünk összeegyeztetni. Valójában ez az AWS: egy olyan zenei massza, amelybe mindannyiunk ízlését belegyúrtuk, úgy, hogy mindenki meg legyen vele elégedve. És nem is csak négyünkét, mert közben elfogyasztottunk négy basszusgitárost is. Jelenleg nincs is basszerosunk.

Roni: Dehogynem, én vagyok a basszusgitáros, én nyomom be samplerből a dobcucc mögül. Én irányítom az összes pedáljukat, a fényeket, az effekteket, a vokálokat, a metronómot és még dobolok is mellette. Van nekem erre egy mondásom: egy zenekar úgy áll föl, mint a sakkfigurák. Elől vannak a parasztok, hátul középen meg a király; ő a legfontosabb, ő dönti el, mi történik a táblán. (nevet)

Eszerint vannak bőven példaképeitek. Szerepel a terveitek, vagy inkább reményeitek között valamelyikkel a közös koncertezés? Egyáltalán kik azok a bandák, akikkel szívesen mennétek turnéra?

Dani: Magyarországon már nincs nagyon senki, mert mindenkivel turnéztuk, akivel szerettünk volna… Na jó, a Tankcsapda. Amit előzenekarként el lehetett érni, azt a Subscribe-bal, a Roaddal és a Depresszióval sikerült is. Innentől kezdve, ahogy már említettem, a saját lábunkra kell állnunk. Külföldi zenekarból gyakorlatilag bármelyik kedvencünkkel szívesen együtt, én a Linkin Parkot mondanám.

Pont rájuk nem számítottam, olyanokat vártam volna, mint Stone Sour, a Breaking Benjamin, esetleg a Periphery…

Roni: Pont igazad van a Breaking Bejnaminnal, ők az alternatív metallal tényleg közelebb állnak hozzánk. A Linkin Parkot én pont nem mondanám, mert ők némiképp más világ; nálunk azért pár fokkal metalosabbak a riffek, a dobtémák. Pedig nagyon szeretnénk magunkat hozzájuk hasonlítani…

Dani: …de a Breaking Benjamin tényleg jobb összehasonlítási alap. Volt egy kb. fél évem, amikor rengeteg Breaking Brenjamint hallgatam, és jónéhány témám konkrétan ebből a rajongásból született; persze ezekből nem lettek AWS-dalok. A Linkin Parkból viszont igen: háromszor hittem azt, hogy megírtam az AWS legjobb dalát, csak aztán rájöttem, hogy amit írtam, az valójában a New Divide.

Most, hogy már évek óta koncerteztek, működik a zenekarosdi, mennyire élitek meg a rocksztárságot? Hogy bírjátok a folyamatos utazgatást, milyen turnésztorik születtek közben?

Roni: Turnésztorit mondjak? Az a gond, azzal nagyon rossz helyen kopogtatsz, mert mi többnyire vállalhatatlanok vagyunk színpadon kívül (nevet). Nálunk minden turnésztori jó, könyvet írhatnánk róla, csak egyik sem lenne nyomdaképes.

Dani: Nagyon szeretünk utazgatni, más zenekarokat is megismerni, főleg, mert lassan már három-négy éve járjuk az országot, és mostanra már minden helyszínen tudjuk, mire számítsuk. Főleg vidéken hasznos tudás ez: tudjuk, milyenek a klubok, hova érdemes elmenni kajálni koncert előtt. Rengeteg helyen már vannak ismerőseink, mert sokan visszajárnak a koncertjeinkre. De rocksztárok nem vagyunk. Magyarországon nincsenek rocksztárok.

Roni: De! Elmondjam, ki Magyarországon a rocksztár? A Papp Szabi, a Csongor Bálint, a Halász Feri, ott áll mögötted, ő a rocksztár! Egyébként ennyi, többet én sem tudok felsorolni. Mint láthatod, nem vetjük meg mi sem a partizást, de ettől még nem hívnánk magunkat rocksztároknak, egyszerűen csak ilyen az életünk.

Ahogy koncerteken, ismerősi körben tapasztaltam, főként lányoknak jön be a zenétek. Ebből ti mit tapasztaltok?

Dani: Ez nem igaz, már csak azért sem, mert jobban fogynak a férfi pólóink, mint a nőiek. Van valami a dologban, de alapvetően nem egyszerű csajos zenéről beszélünk. Dallamosak vagyunk, ez igaz, de komoly mondanivalóval, meg kemény hangszereléssel. A legelején, mikor az első lemezt kihoztuk, csak férfiak álltak az első sorban. Persze örültünk volna a lányoknak is, szerettük volna, hogy ők is magukénak érezzék a zenét. Mostanra már észrevettük, hogy egyre több lány ugrál a színpad előtt, de még mindig azt mondom, hogy többségében férfi közönségünk van.

Csajozós szövegnek milyen az, hogy az AWS-ben játszol? Vannak AWS-groupie-k?

Dani: Erről nem igazán szeretnék nyilatkozni (vigyorog) Vannak, léteznek hölgyek, akik szeretik a zenekart, maradjunk ennyiben.

Örs: Összefoglalnám: én nem szereztem több nőt a zenekar miatt, maximum önbizalmat szereztem. Amivel meg több nőt is.

Az első lemez, a Fata Morgana még jórészt angol nyelven íródott, az Égésföldre viszont már kizárólag magyar dalok kerültek, és ahogy már említettétek, a harmadik albumon sem fog változni ez a tendencia. Miért maradtatok a magyar szövegeknél, nem ássátok ezzel alá a külföldi terjeszkedés lehetőségét?

Örs: Magyarok vagyunk, itt élünk Magyarországon, a közönségünk is magyar, minek énekelnénk más nyelven? A magyar nyelvű zenének meg nincs külföldön piaca, max. ha az ember etno zenét játszik. Ezért csak itthon tudunk terjeszkedni. A nevesebb, befutott zenekarok, mint pl. a Tankcsapda, már kijárkálhatnak külföldre játszani, az ottani magyar közösségnek, mert van rájuk igény. A Depresszióval mi is léptünk fel Londonban, de ezen felül nekem soha nem voltak külföldi terveim. Nyilván, ha majd leszünk olyan szinten, mint a fent említettek, akkor mi is kikacsintgatunk, de egyelőre az itthoni színtérből szeretnénk kihozni, amit lehet.