Cabaret Medrano Baráti Kör I.

A (Nem) Mindennapi Irodalom a Bárka színház egyik legsikeresebb programja, Szabó Magda estjére már félórával a kezdés előtt megtelt a kert. Az írónő és kísérője, Háy János, csak nehezen araszol a színpadig a tömegen át. A fiatal író és az idős írónő bensőséges kapcsolata lejön, Háy végig nagy tisztelettel és szeretettel kérdezi Szabó Magdát. A több mint egy óra alatt időutazást teszünk a negyvenes évektől napjainkig, az Újhold generációjától az életmű hazai és külföldi sikeréig. Szabó Magda életre szóló nevelést ad hallgatóinak emberségből, szeretetből, szakmai tisztességből. Az ismertnél kicsit jobban bepillanthatunk a Szobotka történetbe, a debreceni református ősök nem mindennapi múltjába, de a jövőről, a tervekről is hallhatunk. A végén Szabó Magda röviden felolvas a Für Elise-ből, hosszú taps, már-már zavaróan tolakodó rajongás.

A kapolcsi esték kezdik elveszteni varázsukat. Eddig, ha színházba mentünk, és jó korán, akkor beülhettünk a nézőtérre, beszélgettünk, töltöttük az időt. Az idén hosszas várakozás, bosszankodás, hogy a későn érkezők milyen pofátlan trükkökkel nyomulnak előre. Pintér Béla darabjánál némi felmentést adhat, hogy a színészek a színpadon fogadják nézőiket. Korcsula – nyers változat 13 színészre. Ez a pontos cím, és a színiegyetem zenés színész osztálya adja elő. Utoljára a Parasztoperáról írtam jót, azóta nekem Pintér Béla csak csalódást okozott. Ezzel a darabbal visszatért kicsit régi rendezéseihez, operaszerű történetmesélés, már amennyire van történet, a kimondva is buta és színtelen mondatok énekeltetése, kevés mozgás. Mint egy zenés szappanopera, egyenesen a képünkbe, öt nyelven, magyar felirattal. A fiatalok jól énekelnek és hangszeres tudásukról is képet kapunk. Erős osztály. És a darabbal sem lenne gond, ha Pintér nem vinne bele két perc politikus ellenes betétet, aminek érzésem szerint nem sok köze volt az egészhez. Csupán bátorságát fitogtatja, amiből mára már mindenkinek jutott.

Irány Dörögd, örömzene örömről és bánatról – a Cabaret Medrano Baráti Kör elkezdi három részes éjszakai fellépését. Tizenegykor kellene kezdeni, de Kamondy Imrével még fél tizenkettőkor is iszogatunk és beszélgetünk, mert a sátorban a farkasok éjszakai életéről vetítenek egy dokumentumfilmet, három néző élénk érdeklődése mellett. Nem baj, éjfélre az is kiderül, hogy el sem férnek a színpadon rendesen. Mi azon szórakozunk, hogy az éppen beálló zenész hogyan csempészi arrébb titokban, a büfében „hangoló” társai mikrofonját. Aztán csak összeállnak, ez tényleg baráti kör, váll – váll mellett zenélnek, Zsombi, a dobos ki sem látszik a sűrű első sortól. Lehet vagy harminc néző, minden öt nézőre jut egy zenész. Jó arány. Később az utcáról beesnek még páran a zenére, Imiék végigjátsszák szinte a teljes repertoárt, megtáncoltatják, megénekeltetik a hajnalig hűséges csapatot. Ugye mondtam, hogy Dörögdön kellene laknunk, – perel velem Zuzu, amikor eltámolygunk a kocsihoz, hogy Öcs fele vegyük az irányt. De akkor ki vette volna fel a magányos stopposlányt, aki csak ránk várt a csillagos éjszakában.