a címadóról kicsit később.
az első két napon folyamatosan az volt az érzésem, hogy kevesebben vagyunk mint szoktunk. első napon korosztályom hiánya volt nagyon feltűnő. a másodikon alakult már a dolog, a harmadikra pedig volt minden. tömeg és korosztály is.
csak a homokot nem tudom megszokni. jövőre jobb lenne valami más.
szóval !dela dap. az egyetlen koncert a harmadik napon, melyen sikerült megjelennem. (ez az otthon már leírt rézangyalokkal természetesen apró összefüggésben van)
őrületesen jó zenét szolgáltattak. hihetetlen volt a hangulat, a padló mozgott a lábam alatt, egy pillanatra sem volt megállás. tánc, tánc, éneklés, taps, tánc, tánc, tánc. a két lány jó, de nekem a gitárral felszerelt úr tetszett a legjobban. szeretem ha valakinek az arcán ennyire látszik, hogy élvezi az egészet. nem akarok igazságtalan lenni, a színpadon mindenki élvezte a koncertet. az előttük lévőkről pedig nem is beszélve!
a sátor hátsó sarkában, egyészen pontosan a sarokban állt egy cigány ember. ő nem táncolt, nem énekelt, nem tapsolt. elgondolkodó arccal nézte az örjöngő tömeget, akik között csak elvétve volt roma.
figyelt.
dela pajit – a program szerint ezt az albumot mutatták be. megveszem.