Szól a rádió…

Lesújtok a véleményemmel – hát ez a Radiohead nem volt valami nagy szám.

A Radiohead-koncert attól volt jó, hogy a számok jók (már amelyik) (persze ízlés kérdése) (stb.). Élőben nem adtak hozzá valami sokat ahhoz, mint ami lemezen már évek (évtizedek) (stb.) óta rögzítve van, sőt, néhány szám így élőben teljesen súlytalannak tűnt az albumverzióhoz képest. Pl. a Gloaming végéről is lehagyták a legjobb kulminációs részt, csak az idegesítő bevezető maradt meg az egészből. Bár az is igaz, hogy pont a Gloamingnak kivételesen nem is az albumverziója a legjobb, hanem a DJ Shadow-remixe, amelyik George Bush-tól származó beszédrészletekkel kezdődik.

Mondjuk én egyébként is jobban örültem volna egy DJ Shadow-koncertnek, mint egy Radioheadnek, és a Sziget szégyellheti magát, hogy még nem volt DJ Shadow. De ez most mellékszál.

Szóval kijöttek ezek a kriplik a színpadra, és már a legelejétől kezdve nem volt világos, hogy egyáltalán feltűnt-e nekik (vagy szólt-e a menedzser) (esetleg hozzájuk vágtak valamit lentről) (stb.), hogy a színpad egyik széle mellett ott áll mintegy harmincezer ember, meglehetős érdeklődést mutatva az együttes tevékenysége iránt. Abban az esetben, ha az én gimimben egy diák matekórán a padban „forgott”, azaz pl. a mögötte ülő osztálytársával szeretett volna váltani pár szót, a tanárnő azonnal szólt neki, pl. ha a diákot „Kovács”-nak hívták, hogy „Kovács, erre vagyok”, a fegyelmezés mellett egyben arra is utalva, hogy az illető olyan szinten nincs képben, hogy még ahhoz is segítségre szorul, hogy tájékozódni tudjon az osztályteremben. Vicces, mi?! Szóval ha tegnap ott lett volna ez a matektanárnő a Radiohead-koncert közönségében, biztos azt mondta volna, hogy „Yorke, erre vagyok”.

De jók voltak a magyar nyelvű rádióbejátszások az elején.

(Rádióhead, éééérted?!)

A kivetítőzgetés is elég érdekes volt helyenként.

(Mondjuk én koncertre jöttem, nem kertmoziba, de mindegy.)

Jó volt a Paranoid Android.

(Nagyon.) (Nagyon jó.)

A végső levezetés is tetszett.

(De a többiek akkor már legszívesebben hazamentek volna.)

A szar hangzás ellenére nagyon elkapott néha valami természetellenes érzelmes hangulat.

(Bizonyos számok alatt majdnem könnyeztem, ez lehet aggasztó jel is.)

(Pedig előtte még egy pohár bort se volt időm venni.)

(stb.)

A tömeg elég idegesítő volt, főleg mivel olyan messze álltunk, hogy látni alig lehetett valamit (a keverőpult mellett), de ott is agyontapostak időnként. Nagyon kíváncsi lennék azonban annak a jelenségnek a magyarázatára, hogy hogy lehet az, hogy amikor már másfél órája megy egy koncert, akkor is vannak olyanok, akik pont akkor jönnek rá, hogy ők előre szeretnének tolakodni az áthatolhatatlan tömegen. Vajon pont akkor jöttek rá, hogy bár eddig ugyan nem érdekelte őket a Radiohead, most el kell ismerniük, hogy ez az együttes igazából a kedvencük, és most már nem bírják ki, hogy legalább az utolsó fél számot ne az első sorból hallgassák? Vagy mi más járhat a kései tolakodók fejében? (Ki érti ezt?) (stb.)

Monduk én már tegnap megmondtam, hogy a Radiohead buziknak való.

Erről jut eszembe egyébként, hogy tegnap milyen jó volt a zene a Magic Mirrors-ban, és hogy pár számmal a Superstylin után teljes áramszünet lett, és akkor eljöttünk, és láttuk, hogy közben bazmeg még ez a kurva eső is eleredt, úgyhogy hazacsónakáztunk.