beteges mesteremberek

Borravaló, szép szó, bár a szigeti pultos szemével nézve haszontalan, hogy nem is hagyok ott többet s ezelőtt sem jellemzőn senkinek, hogy nálamnál valós értéket képviseljen, s tényleg folyjon ki kezeim közül nedüre, legyen való az elmaradás, a napi beszámolokkal dettó, mert anyira sűrű s hosszan kitartott masszív haverkodás, piálás, csajozás egy fesztivál, hogy huh, tessék bronztálcán az esőszombat, mi úgy volt, hogy…

Péntek-szombat került alvás híjján egy karikába, mekkora papagáj fér egy kalitkába, és mennyi műértő egy délutáni szuperprodukció elé, ha akkora tehetséggel bír, mint maga fő-fő kultusz-teremtő, a legnagyobb vitéz, a lehengerlő, kinek tehetsége áldott, marketingje remek, s csak azért nem nagyszínpadi fenegyerek, mert a hosszú élet titka nem a gyakori vagy akár ritka éjjelbe hajnalba reggelbe tartó vad tivornya, vagyis éljen a délután három, Uhrin Benedek egy év kiéheztető szünet után ismét a fesztiválon, mely valaha köré épült, s majd vele múlik el, no meg a mindent vivő vízöntözönvízzel.
A Mester érzi a szakma minden csízióját, és nagyon tudja. Nagyon tudja milyen egy hatásos belépő, mikor a konferanszié 40 percig fel félvezető, valahogy úgy „most kaptuk a hírt, hogy Uhrin Benedek kicsit késik, de már közelít a Sziget felé / taxiban ül, de eltévedtek vele / rajongók vették üldözőbe / rendőri biztosítás mellett megérkezett / megissza a teáját, pár perc és itt lesz köztetek / a színpadon maga a Mester, fogadjátok szeretettel!” – és a szeretet csak árad irányába és nótáin át vissza, ezer ördög sír, ezer világ meg van hatva, gyönyörű, minden idők szánja Bánja!

Radiohead puha, Fear Factory-n zúzni férfias – evvel a legnagyobb programfélreszervezési dilemma eldöntetett, mert van az az idővel megszépült emlék, mely rockergyermek éveim walkmanslágereit idézi, s innen fika, onnan fika, én nem tudom milyen egy jó blogos koncertkritika, nekem az érzéseket hozta, dadadam!

Onnan tova útbaesett a Babies & Gentleman fedőnevű nem enyhén meleg divatbemutató show, hú. Nagyon kreatívan beteg elme szülöttei voltak a ruhaköltemények, ahogy egynéhány azokat viselő valahonnan ismerős személyek, az extrémfétistől a kopasz férfiszeméremet felvonultató, netalán arany műfallosszal csillámporszóró vagy karácsonyfaizzós egyének, szavakba önteni nem is lehet, kölcsön fénnyel képező gépem eleme pedig, mint hangom, totálisan berekedt, ennyi.

Majd egy Tudósok zavart egyensúlyom a helyére billenti, hittem én naív. De oly régen hallottam őket játszani, hogy már el is felejtettem mire lehet a kivetítőn szaxofonozó pókember, a szamurájkarddal boncolt plüssálatok és a részegen dölöngélő díszhuszár alatt számítani, pedig ha felkészültem volna, tán nem röhögtem volna szét az előadást a második sorban, már a második sortól, de hogy értsétek, ide nektek hiteles történeti ízelítő az orális kommunikációból.
„Plázába tartó tipikus fogyasztói társadalom illusztris tagjai utaznak egy buszon, meg egy visszataszító és büdös nyomorék hajléktalan, kitől szánakozva és undorral elfordulnak. Míg csak elő nem kap rongyos nadrágja zsebéből egy hipermodern mobiltelefont, mely pillanattól fogva beköltözik a járműbe az irigység, mert a teljes utazóközönség vágyik rá. Így közelebb merészkednek hozzá és megtudakolják, mégis mi ennek az ára, eladná-e valamelyikőjüknek. El. Van az a nem pénz, ellenben orális szolgáltatás, melyért szíves és örömest. Az első felháborodásokat követőn már többen ráállnának az alkura, de mert csak egy lehet a szerencsés kiválasztott, kiválasztatott; ha megnyerte, hadd vigye”, sluszpoén a nóta végén elrejtve.
Ezen magvason túl akadt még még tartalom a többi dalban amerikai konyhában lelógó fejekről, John Travolta recskájáról, négy autóbusznyi olaszról kik kiestek egy ötödik emeleti ablakból… – na erre mondom, itt kezdődik a tudomány, továbbtanulni mindig kell, oktatócédét vásároltunk.

Haladjunk tovább a medzsikbe egy bulira? Já, nagyon is, hisz az aktuális napi kegyetlen stílusú bakelitmájszter volt: Erdei ‘Superman‘ Zsolt. Toltuk, tolták, tolódott a nép, hogy beleremegett a teltház, melynek kies (ez a kietlen ellentetje, nem?) soraiban felfedeztük egymást egy EFOTT-on megismerkedett kedvessel, de mert a ritmust nem érezte, s rövid percekre régen emlegetett magas összeillőségi együtthatós kis Katám is fenekemre tenyerelt, hogy majd a szívbajt hozta rám melyik pasi nyomul ennyire, elvesződtünk. Illetve mindenki más, mert mi húzattuk a divatbemutatón látott bucherovka arcokkal is (lám, innen ismerősek!) egy térben, még italt is kaptak, sőt még két igazán jó nőci is kiszúrt, odajött, köbeállt, mosolygott, puszit nyomott, s ment sebtibe, hogy soha többet ne látszódjanak már ők se, mi minden megtörténhet, egészen zárásig, mikor megint világos lett és öt óra negyven. Lövik a pizsamát, vagy mi? Héé, és még Medúza se bírta, csak ötöt ven ötig, még jó hogy nonsztop a sárban tapicskálós Mokka Cuka.

Nonsztop ja, bezzeg az erő – kiemelt négy óraszámú pihentető alvás bélyegét a vasárnapra is rányomta, de ezen szürreális mókáról tán holnap írnék.

Előre!!!