mau maut épp elkaptam, egy sörbe próbáltam folytani bánatom a lekésett baba yaga miatt. nem állítom, hogy mau mau zenéje igazi fűben ülős lenne, néha elég határozott ingert éreztem felpattanásra és táncra, de félelmetes önuralomról téve tanulságot ülve maradtam.
a sotét útba ejtve jutottam el a pesti estre, 8tól fiatal csapat, a the moog volt műsoron. nos ez a banda tényleg halad a „nyugati trendekkel”, megjelenés, hangzás teljesen rendben, tessék fogyasztani! az énekes hangja jó, egyes számokban nagyon jó. egy dolog zavart, az nem is kicsit, hogy folyamatosan más zenekarok jutottak róluk eszembe. legtöbbször talán a green day, de ebben megoszlottak a vélemények. konklúzió: egy kis egyéniség nem ártana zenéjüknek és akkor még tényleg, akár…..
madness, persze mindenki ott van. a pénteki tömeg az elviselhetőségi határom szélén és a helyzet egyre fokozódik. nem sokat kellett agitálnom a csapatot, hogy maradjunk a massza szélén, semmi lökdösődés, közös izzadás, csak zene élvezete laza sorokban. a koncertről majd írnak mások, én – szégyellem, de ez volt – szinte az egészet dumálással töltöttem, vagy ha nem is az egészet, de akkor a második felét. az elsőt meg tánccal.
mint kiderült egyébként is táncolósra sikeredett az este, útban a bahia felé valami érthetetlen okból leragadtunk a cha-cha-chanál, aztán csak táncoltunk, táncoltuk. részemről addíg, míg a tömeg ott is el nem érte a kritikus szintet, akkor megpróbáltam kitörni a sátor alól. kilépve a takarásból ért a meglepetés, itt esik! pedig akkor még csak csöpögött.
mikor leszakadt az ég a lehető legjobbb helyre, a jim beam sátor alá szorultunk be. sör, blues, mi kell még? megmondom: pár óra múlva száraz ruhára kezd vágyni az ember – addigra csontig hatolt a nedvesség -, aztán éhes lesz. éhes, de nagyon. és akkor már unja is, hogy csak ücsörög egy helyben, irigyen nézi a vonuló sörös sátort, majd jót röhög azon, ahogy a biztonsági ember megpróbálja visszaterelni a sátrat a helyére, az azt vivő emberek pedig minderre kevéssé hajlnadók, inkább megállnak, leteszik és táncolni kezdenek alatta.
miután kinevettük magunkat győzött az éhség, pizzáért indultunk. az épp arra járó menetrendszerinti sörös sátor alá beállva próbáltunk haladni a kijárat felé, de akkor megint jött az ellenőr és mindenkit kiszállított.
ha már esik és totálisan eláztunk, akkor nincs miért sietni. ha pedig ráér az ember és inni már nem akar, akkor enni a legjobb. pizza után jöhet bécsi hot-dog (még mindig a tömős a nyerő), valamint mini fánk barack lekvárral és fahéjas cukorral, ami az esőtől ráfolyt a fánkocskákra, különösen finommá téve őket.
a K hídon zengett az óóóóóóóó sóóóóle mióóó, a tömeg nedvesen, de vidáman távozott.
a nap kérdése: mi szükség van a szigeten egy kis üveg oliva olajra? a biztonságis a bejáratnál tanácstalanul nézegette, majd sóhajtva visszatette a táskába és beengedte. komolyan érdekelne: mi készült vele?