A Killersre mégis odamentünk, meg kellett állapítanom, hogy idén egyik nagyszínpados előadás se tetszett különlegesen. Nagyszínpados koncertek, amik a múltban különlegesen tetszettek:
- 2001, Yonderboi + Faithless combo
- tavaly Scissor Sisters
- tavalyelőtt Basement Jaxx
Biztos van még, de azok most nem jutnak eszembe.
Előtte az Ash Dance Company-t néztük a színház/táncsátorban. Ez az együttes 3 csajból és egy fura mozgású, kicsit koordinálatlan, kicsit tehén, kicsit meleg, de elég szimpatikus srácból áll. Az első darabjuk a Requiem for a Dream zenéjére és képeire íródott, a középső valami eurótrance-himnuszra, a harmadik meg egy maratoni Tori Amos megamixre, a Baraka című film képeivel. A közönség körében, állíthatom, hogy osztatlan sikert aratott.
Kb. 6-ig maradtunk, a Mokka Cukába lehetett menekülni idén is, amikor már minden bezárt.
Ma sokat beszélgettem külföldi idegenekkel. Az egyik olasz volt, Quasimónak hívták (do nélkül), és persze arról volt szó, hogy milyen finom az olasz kaja. Jó, másról is, de az „nem kívánkozik ide”. Khm. Egy ideig egy francia is becsatlakozott a beszélgetésünkbe, de ő nem tudott idegen nyelveken beszélni, illetve éppen nem idegeneken se nagyon, annyira be volt rúgva. Aztán a Mirrorsban találkoztam egy Craig nevű ír sráccal is, aki 10 társával turnézik itt a környéken, de a 10-ből elég sokkal nincs különösebben jóban, ezért általában egyedül rója szegény a köröket a Szigeten, de ő még csak 19 éves, ezért élvezi ezt a kontemplatív üzemmódot. A húga 3 éves, Évának hívják, és a Craig meg is mutatta nekem a kislány fényképét, mert mindig magánál hordja a pénztárcájában. Kicsit később a hírek szerint Craig egy tagbaszakadt és 30-on túli német pasival tűnt el a sátrak felé.
Sharam is jó volt egyébként, de kevésbé, mint számítottam.
Ezért inkább azt a gondolatot osztom itt meg az olvasókkal, ami a fiatalságról jutott eszembe többször is az elmúlt héten. És itt valahogy vissza is kapcsolódhatunk a bevezetőben pedzegetett transzcendtális témához. Mert szerintem van abban valami egészen különleges, hogy egy ilyen Szigeten ekkora a szépség és a fiatalság koncentrációja, és hogy ott mindez magától értetődő és ingyen van és természetes közegnek számít. Az, hogy itt van együtt ez a sok erő, ez a sok befejezetlen kezdet, ez a sok ember formájú lehetőség, ez többet jelent önmagánál. Nem tudom, hogy mennyivel, abban se vagyok biztos, hogy mit, de az biztos, hogy többet jelent.
Talán majd jövőre megfejtjük.
De nem hiszem.