Két busznyi hülye magyar a városligeti majálist egy bécsi fesztiválszeletre cserélte. 100 fiatal. 100 hűséges metálhívő, aki a Borsodi Zenei Fesztiválok tehetségkutatóján kategóriagyőztes Room of the Mad Robots zenekart az International Live Award tíz legjobb fellépő bandájának versengésére, a Maifest – Open Air-re kísérte, s az már csak az egész napos masszív piálásunknak köszönhető, hogy egy valaki kinn ragadt, ott veszett, a koncertek befejeztével nem jött velünk haza, hiába kerestük.
Külön szar, hogy ez a személy konkrétan velem volt. Én csábítottam ki a labanclelkű sógorokhoz Osztrákiába egy könnyű fesztiválfröccsre, hogy mintegy vezessük föl az előttünk álló nagyobb volumenű hazai turnékat, hangolódjunk rá a civilben utánozhatatlan életérzésre, hagyjuk otthon kötöttségeink, és mutassunk egy baszott nagy metálvillát fel az égre, nesze neked ungarise vircsaft!
Szó se róla, a halál-metál zarándoklat betyárosan indult. Útitáskánk tömve volt sörrel, régi osztálykirándulások hangulata költözött szívünkbe, jódlizó tehenészlányok mosolya sejlett fel előttünk; valamint néhány ígéretesnek tűnő pillanatot rögzítettünk kézikameránkkal, hátha jó lesz még egy készülő reklámfilmbe, vagy egy elcseszett házibuli főműsorszámának, 50 év múlva, az unokáknak.
Háromszor kellett megállnunk Bécsig, leereszteni a nehéz vizeletet!
A fesztivál ingyenes volt. A csapolt Zipfer (4,2€) és a bécsi lángos (2,5€) árát mondjuk kevésbé igazították az átlagmagyar pénztárcához, de mert bőséges alkoholkészletekkel érkeztünk, nem érintett túlon túl érzékenyen az euróövezettől való durva lemaradásunk.
A Room of the Mad Robots – egy szám erejéig valami vagány szőke énekesnővel kiegészülve – fantörpikus koncertet adott. (A döntőt megelőző 40-es mezőnyben még +6 magyar zenekar volt: Esti Kornél, Peacetones, Waterfall, The PFL, Megazetor, Tius Norma.) Így annak rendje és módja szerint már koradélután leadtuk rájuk közönségszavazataink, többször is (mikor kezünkről a jelölő alkoholos filc nyomait újra és újra szintén alkoholos nyálunkkal lemostuk), azt a szomszédos vidámparkba átsétáltunk, hogy ott aztán olyan bizzar játékokra üljünk fel, amihez józanul semmi bátorságunk.
Szellemvasúton (2,5€) kezdtünk, mert azt hittük, akkora tömeg biztos nem véletlenül vár rá hosszú sorban, közben meg de – dögunalom volt. Aztán adva a masinisztáknak még egy esélyt felültünk a hullámvasútra (5,0€), ami nagyszerű élmény, fejjel lefelé lógva tényleg másképp látszik a világ, majd kilövettük magunk valami szupergyors lifttel (3,0€), hogy néhány pillanatig pincemélyen hagyjuk a gyomrunk, s hobbi-űrhajósként tekintsünk le a vidáman zsongó Wiener Práterre, mikor már térkép a táj.
Aztán egy vágottszemű turistacsoporttól elkoboztunk egy focilabdát. Nyilván integettünk nekik és megköszöntük, majd mindenen át rugdostuk és passzolgattuk, mikor is kitaláltuk, hogy elég a vidámparkból, nézzük meg inkább Bécs belvárosát, mert az biztos szép, és meg is érdemli, hogy elfoglaljuk, ha már megkegyelmezett neki Mátyás király.
Paripáink nem lévén metróval mentünk, érzés szerint, jó néhány megállót. Mikor leszálltunk, néhány török fiatalhoz csapódtunk, akik egy nagy csapat nővel épp kocsmázni indultak – de kultúréhségünket megfékezni ők sem tudták, mi inkább megnéztünk egy vagy két darab templomot, ha már a Mariahilfer strassét pont nem elénk applikálták.
Az ismerkedést a villamoson folytattuk. Érdeklődtünk, hogy miféle autentikus majálisi programok közül választhatunk, mire ajánlották nekünk egy fesztivált, és pont hogy azt amelyikre eredetileg is jöttünk, így mintegy 5-6 órás kerülővel visszatértünk oda, és a rocktörténeti klasszikus Pantera, Judast Priest, Sepultura és Metallica dallamokra ráztuk maradék hajunk, melyet az amerikai Hail prezentált.
Este 11 órakor lett vége az egész zenés hóka-mókának. A busz megállapodás szerint éjfélkor indult vissza Budapestre, tehát volt még cirka 60 percünk arra, hogy összeszedjük magunk, meg azokat, akik magukat már nem tudják, de ezen idő mégis kevésnek bizonyult, mert itt, az utolsó szakaszban vesztettük el szorgalmas kocsmakritikusunk és fesztiválmenőink legjobbikát, az alkalmanként már nevén is emlegetett matyóbát/kalimpát.
Elfáradt? Tippeltünk, miközben állandóan hívtuk a telefonját. Netalán disszidált? Nap közben már említette, hogy jó itt neki, ne is menjünk haza, inkább járjuk be stoppal Európát, akkor persze még leintettük, hogy ugyan már, hova gondol, de itt már szikrányit aggódni kezdtünk, s nem csak azért, mert rajta maradt kalap-kabát – az enyém.
Ugye nem kirabolták? Mert annyi volt ott a gyanús alak, a nagy bulájú feka kurva, hogy biztos velük kézenfogva jár egy kis darab alvilág.
Matyóbá felnőtt férfiú. Ha akar jön, ha akar marad, ha nem akar és úgy marad, másnap akkor is hazatalál. Nem nő, akire vigyázni kell, és nem gyerek, aki miatt két busznyi magyart előkerüléséig Bécsben tartani kell.
Azt hiszem.
Utólag rágondolva persze kevésbé egyértelmű a helyzet. Ott kellett volna maradnunk, a barátainak, és megkeresni? Ha megtaláljuk, reggel vele stoppal/vonattal hazajönni? Vagy jogos az a saját szemszögből megközelítés, hogy ha az én hibámból valamit én egyedül lekések, akkor legalább más ne szívjon, majd megoldom személyes hatáskörben?
2001-ben Brazíliában én is ottmaradtam egyedül a turistacsoportomtól elszakadva, mert ellopták az útlevelem, s nem mehettem velük vízum hiányában tovább Peruba. Eszembe sem jutott, hogy bárkinek is megmásítsam a tervét csak azért, hogy ne egyedül legyek és sorsomon korrigáljak.
Passz. Miközben tudom, hogy ha Ő egy lány, ez most nem erkölcsi és morális kérdés bennem, akkor maradtam volna. És biztos nem egyedül! Talán az egész busz, talán az ismerősök, talán csak egy néhány fős keménymag.
Otthagytuk. Éjfélre nem ért a buszhoz oda. Éjfélhez képest plusz 5 percet sem volt hajlandó a buszsofőr várni az indulásra, mintha csak szigorú menetrendje lenne, kapja be, akkor is, ha van némi igaza!
Háromnegyed egykor telefonált matyobá, kereste a buszt a parkolóban. Nem találta. Már az osztrák-magyar határt elhagytuk, nem fordultunk érte vissza.
Taxizott és vonatozott. A tervezetthez képest ez belefájdult neki sok-sok plusz időbe és euróba, de ami a lényeg, ép és egészséges, bécsi kitérőnk szerencsésen megúszta.
De hogy a történtek miatt csak magára vethet, vagy kicsit ránk is???