A szerdai nappal végre pozitívba fordult a Sziget, kinyitott minden hely, benépesült minden zug, mi pedig beleestünk a hét két legjobb koncertjébe. Az elsőbe véletlenül, a másodikba tervezetten.
A Nagyszínpad felé akkor kezdtük el szedni a lábunkat, mikor jött az sms: ‘b…ki, fejeket vágnak a Nagyszínpadon!’
Szerda 3 óra előtt, ha valaki megkérdezi milyen a Gwar, csak nézek rá és visszakérdezek, hogy mi az a Gwar? Tudatlanságomat még korom sem mentette, hiszen az együttes már vagy 20 éve nyomja horrorisztikus elemekkel tarkított koncertjeit, de egy óra elteltével már nem volt kétséges, hogy nevüket megjegyeztem és ha jönnek még fesztiválokra, akkor ki nem hagyom őket.
Az sms, melynek hatására sietősebbre vettük a tempót nem hazudott, a Nagyszínpadon űrbéli szörnyek nyomták a metált, patásan, karmosan, óriás fallosszal felszerelve. Döbbenetesen jól megcsinált, őrületesen vad jelmezek, színház és metál – ütős összeállítás. Jött a színpadra Jézus és Hitler, spiccelt a vér mindenfelé, de főleg a közönségre, olyan dolgok történtek a színpadon, melynek lírásába itt, 18-as karika nélkül, nem kezdhetek bele.
Gwar után nem volt megállás, mivel a Sziget mindenható urai a program összeállításakor jó viccnek tarthatták, ha a – várhatóan – forró délutánra két tombolós koncertet időzítenek. Ha én lettem volna a The Toy Dolls, akkor én bizony rossznéven vettem volna, hogy matiné jelleggel raknak be a Nagyszínpadra. Nem tudom, hogy ők mit gondoltak, csak annyit láttam, hogy végig nyomták az egész koncertet úgy, hogy az simán elment volna az esti órákban is. Lehet, hogy 30 éve nyomulnak már punkként, de ez a zene megunhatatlan, ráadásul a zene mellett ők jó koncert másik fontos ismérvét is hozták, vagyis élvezték, hogy a színpadon vannak, hogy játszhatnak. A koncert alatt még csoda is történt, az előttem lévő fiú eldobta mankóit és veszett (fél lábas) ugrálásba kezdett. Igaza volt, egyszerűen nem lehetett egyhelyben állva bírni azt a zenét.
Csütörtökön beneveztünk Kovács Katira és a Qualitonsra, majd még az éjszaka folyamán elindultunk az A38 sátor felé, hogy Gorillaz dj-showt nézzünk, de nem jutottunk be. Sőt, nem, hogy a sátorba be, de még a környékére is alig jutottunk el, akkora volt a tömeg. Álltunk az úton beszorulva ezer más társunkkal együtt és minden egyes lépésért keményen megküzdöttünk. Cirka 50 métert tettünk meg 20 perc alatt.
Pénteken a Gotan Projekttel éltünk át hasonlót, bár ott beszorulásról szó sem volt, de esélyünk sem volt arra, hogy bejussunk, mivel a Party Aréna bejáratait egy idő után egyszerűen lezárták. Ilyen előzmények után Nina Hagenre el sem indultunk, bár mint kiderült oda simán bejutottunk volna, ám a hírnökök szerint nem sokat vesztettünk.
A helyhiányos koncerteken kívül a hétköznapok nálunk szokás szerint a Civil Sziget jegyében teltek. Játszottunk a régi, jól ismert helyeken, morgolódtunk, ha tavalyi feladatokkal találkoztunk és kerestünk magunknak új kedvenceket is. Idén az Itthon busz volt nálunk az abszolút nyerő a szórakoztató kitalálós játékával, meg a szuper esőkabátjaival.
És ha már civilek, akkor szót kell ejtenem a VPOP sátráról is. Évek óta járunk vissza hozzájuk, csináltatunk zárjegyes karkötőt, felelünk a kérdésekre, játszunk. Minden évben lelkes, kedves emberekkel találkoztunk, olyanokkal, akik örömmel meséltek munkájukról, büszkék voltak arra, hogy VPOPsek és mindent megtettek azért, hogy a sátorba betérők jó érzésekkel távozzanak.
Idén viszont sajnos egy ember mindezt el tudta rontani. Egy ember, aki fellengzős volt, nagyképű, aki betérő haverjainak minden ajándékból adott, míg az egyszerű játszó halandókkal közölte, hogy nincs az az ajándék, amit látnak, hogy van, csak egy másik. Azt gondolom, hogy a Civil Szigeti jelenlétnek pont az az értelme, hogy az ottlévő szervezetek megismertessék, megkedveltessék magukat a látogatókkal. Ezt a célt egy rosszul kiválasztott házigazda nem segíti.
Amint teltek a hétköznapok úgy nőtt a tömeg is, a szerdai élhető létszámból csütörtökre már enyhe zsúfoltság lett, pénteken pedig kitört a hétvége, mikor is boldog, boldogtalan kiözönlött a Szigetre.