A 30Y zenekar képviseli Magyarországot az MTV Europe Music Awards (EMA) világversenyén. A magyar indulóról internetes szavazáson született döntés, a voksolás kedden éjfélkor zárult le az MTV EMA Worldwide Act első fordulója keretében. Az eredményt egy koncertekkel fűszerezett, hajnalig tartó buli keretében hirdette ki az MTV a fővárosi Akvárium Klubban. A legtöbb szavazatot kapott 30Y akár a frankfurti Festhalle színpadára is eljuthat november 11-én – tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.
A regionális díjért folyó magyar versenyben a 30Y szoros versenyben utasította maga mögé a másik négy jelöltet, Odettet, Funktasztikust, a Supernemet és a Soerii&Pooleket. Az este első felében a győztes zenekar, valamint Odett és Funktasztikus is koncertet adott, utóbbi vendégeként Sub Bass Monster, Qka MC (Animal Cannibals) és Ganxsta Zolee is fellépett.
„Nagyon örülünk az eredménynek, számunkra megtisztelő, hogy olyan díjat fogunk kezünkben, amit annak idején Kurt Cobain a Nirvanából is megkapott” – közölte az MTV EMA legjobb magyar előadó díját megszerző zenekar.
A 2000-ben alakult öttagú pécsi 30Y a magyar alternatív zenei színtér meghatározó együttese. Az elmúlt tizenkét év alatt öt albuma jelent meg, több ezer klubkoncertet adott Magyarországon és külföldön, a fesztiválok tematikus és nagyszínpadainak rendszeres meghívottja. A zenekar Szentimentálé elnevezésű programját 2009 óta a Művészetek Palotájában évről évre bemutatja, az anyag idén ősszel stúdiólemez formájában is megjelenik. A 30Y-t Beck Zoltán (gitár, ének), Gradvolt Endre (gitár), Sárközy Zoltán (billentyűs hangszerek, vokál), Varga Ádám (basszusgitár, vokál) és Beck László (dob, vokál) alkotja.
Az EMA Worldwide Act első fordulójának lezárulta után október 15-től újraindul a szavazás, amelyen a 30Y a többi győztes európai együttessel mérkőzik meg. A harmadik, a földrészek között zajló forduló után a végső győztes fellép az idei MTV EMA frankfurti gáláján, olyan világsztárok mellett, mint a No Doubt, Taylor Swift vagy a Muse.
A szavazni akarók a http://hu.mtvema.com oldalon minden kategóriában leadhatják voksukat. A végső győztesek kilétét november 11-én Frankfurtban hirdetik ki, a showműsorban a zenei világ színe-java ünnepli együtt az elmúlt év legnépszerűbb előadóit.
Az MTV szeptemberben jelentette be, kik az esélyesek a győzelemre az idei díjátadón, és az is kiderült, mely előadók indulnak az MTV EMA régiós fordulójában. A legtöbb jelölést – hatot – a nemzetközi fronton Rihanna kapta, csak eggyel kevesebb jutott Taylor Swiftnek. Katy Perry és Justin Bieber négy-négy, Nicki Minaj, Lady Gaga, Lana Del Rey és az újonc fun. három-három kategóriában száll versenybe, két díjra esélyes többek között a Green Day, a One Direction, a Gotye, Pitbull, Flo Rida és a Muse.
Tavaly A Compact Disco zenekar kapta meg az MTV EMA regionális díját és képviselte Magyarországot a zenei díjátadó nemzetközi mezőnyében. A díjakat 1994 óta adják át, minden évben más-más helyszínen, számos kiemelt és regionális kategóriában. A legtöbb MTV EMA-díjat eddig Eminem amerikai rapper kapta, aki már 14-et begyűjtött az elismerésből.
Az MTV EMA magyarországi regionális díját 2007-ben Ákos, 2008-ban Gonzo, 2009-ben és 2010-ben a The Kolin nyerte el.
Forrás: MTI